Borkai megbukott

Bármennyire is sikernek hirdette meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a magyar olimpiai csapat riói szereplését, ideje, hogy Borkai Zsolt észrevegye: ez nem így van. Megbukott. Soha ilyen mélypontra nem került a magyar sport, mint most, a vezetése alatt.

2012-ben soha vissza nem térő lehetőséget kapott a MOB a kormánytól (Schmitt Pál és Molnár Zoltán javaslatára), amikor Orbán Viktor az egész magyar sport irányítását – soha nem látott pénzügyi támogatással együtt - a vezetésére bízta.

A 4 éves eredmény ismert, a 37 olimpiai sportágból csak a vívók, az úszók és a kajaksport teljesített, és adott a magyar sportról életjelet. A tao által kiemelten finanszírozott látványsportok (röplabda, kézilabda, labdarúgás) közül csak a vízilabda jutott ki az olimpiára, de érmet ők sem szereztek. 1928 óta ezen az olimpián szerezte a magyar csapat a legkevesebb olimpiai pontot. Ez az elnök „sikere”.

A kormány gyorsan reagált a „sikersztorira”, és - nagyon helyesen - egyszerűen lefokozta a MOB-ot. Irányítói jogköre megszűnt, csak javaslattevő és észrevételező funkciói maradtak. A sport irányítása újra az EMMI-hez tartozik, a sportért ténylegesen Szabó Tünde államtitkár felel.

Ilyen események után az egyetlen „becsületes” lépés az azonnali lemondás lett volna, hiszen a MOB Közgyűlése az olimpiai ciklusban az elnök minden közgyűlési előterjesztését szolgai módon, engedelmesen támogatta és szavazta meg. Borkai még arra sem méltatta a MOB tagokat, hogy több mint fél évvel az olimpia után az eredmények értékelése a Közgyűlés előtt sorra kerüljön.

Sem a riói, sem az elnökség 2016. évi szakmai beszámolójára nem került sor – mindkettőt előírja a MOB Alapszabály -, de úgy tűnik, hogy a tisztújításig már nem is szándékoznak e kötelességüknek eleget tenni. Borkai Zsolt már csak az újraválasztásával foglalkozik.

Bezzeg az elnökségi tagok között, beleértve a Felügyelőbizottságot is - jutalmul, mint nyilatkozta - a szponzorok által szerződési kötelezettségük teljesítéseként a MOB-nak átadott televíziókat (vagyoni leltárba vétel helyett) szétosztotta. Nyilván nem olvasta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Charta 28. paragrafus kiegészítő rendelkezés 1.6 pontjának tiltását, mely szerint a MOB tagjai nem fogadhatnak el ellenszolgáltatást vagy jutalmat szolgáltatásuk vagy teljesített kötelezettségük ellentételezéseként.

A jelenlegi helyzet is nagyon szomorú. 2016. december 20-án a MOB Közgyűlést tartott a Sporttörvény módosításával kapcsolatban. A módosítás előírta, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel át kell alakítani a MOB Alapszabályát. Másképp kell meghatározni egy olyan szervezet működését, amely az egész magyar sportot felügyeli, és másra van szükség akkor, ha csak az olimpiával kapcsolatos feladatokat kell ellátni, mint ahogyan az majd a jövőben történik. A módosítás lehetőséget teremt a MOB tevékenységének megújítására. Sajnos az elkészült és december 20-án megszavazott módosított alapszabály a megújulást nem szolgálja. Ezen a véleményen volt egyébként Deutsch Tamás is. Szerinte a MOB működésének megújítását kívánó állami sportirányítás elvárásai sem tükröződnek az alapszabály-tervezetben, a tervezet nem felel meg sem a sportolók, sem a sportszövetségek, sem a sport iránt érdeklődők elvárásainak. Szabó Tünde sportügyekért felelős államtitkár is észrevételeket tett az előterjesztett és ideiglenesen elfogadott alapszabállyal kapcsolatban azzal, hogy ugyan a MOB az észrevételek egy részét figyelembe vette, de a többi észrevétel a MOB tisztújító közgyűlése előtt rendezendő.

Sajnálattal kell megállapítani, hogy csaknem három hónap telt el azóta. Az alapszabály rendbetétele érdekében semmi sem történt (felajánlottam ez ügyben a segítségemet), sem az elnökség, de a MOB jogi bizottsága sem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Több mint két és fél hónap után csak most sikerült összehívni egy elnökségi ülést, de ott sem tűzték ki az alapszabály rendezésére szolgáló közgyűlést. Ebből következik, hogy tisztújító közgyűlésre sem kerülhet sor, hiszen többek között az sincsen megfelelően rendezve, hogy milyen létszámú és milyen összetételű legyen a jövőben a közgyűlés. Csak ezt követően lehet a tisztújításról beszélni.

A módosított Sporttörvény 2017. január 1-jén lépett hatályba, az abban meghatározott feladatokkal nem foglalkozott senki, mert sem a jelenlegi elnökséget, sem az elnököt nem érdekelte ez. Meg kellett volna határozni a módosított alapszabály szerint a MOB-bal kapcsolatos feladatokat és irányelveket, meg kellett volna tervezni az olimpiai felkészülés rendszerét. Fel kellett volna hívni a szövetségeket, hogy készítsék el a 4 éves ciklus szakági programját, a tervezett fejlesztéseket, szakmai és finanszírozási terveket és azokat vegye át a MOB, tárgyalja meg és fogadja el. Mindez még nem történt meg. A tények makacsok.

Lényegében ez a helyzet azt jelenti, hogy a 2020-as tokiói nyári játékokra a szakszövetségek a felkészülést már megkezdték, a 2018-as téli olimpia felkészülése is folyik, az ezzel kapcsolatos feladatokat az új vezetésnek kellene átvennie, de annak még híre, hamva sincsen.

Arról sincsen szó, hogy a 2018. évi központi költségvetés tervezésével kapcsolatos feladatokat ki és mikor fogja ellátni. A kormány ugyanis 2017 májusában már a parlament elé terjeszti elfogadásra a következő évi költségvetés számait. És még sorolhatnék sok más elmaradt feladatot is.

Mindezekre tekintettel, felszólítom Borkai Zsoltot, hogy azonnal intézkedjen az alapszabály rendbetételével kapcsolatos közgyűlés összehívásáról, majd azt követően és nem azzal egy időben a tisztújítás előkészítéséről. Nagyon sok kárt okozott a magyar olimpiai mozgalomnak, szeretném, ha önkritikusan értékelné a tevékenységét, és kiiratkozna a magyar sport vezetéséből. Emlékeztetem a MOB jelszavára: A becsületes játék az egyetlen út!

Zsarnokok kora

Úgy vélem, teljesen érthető Botka László húzódozása a Demokratikus Koalícióval való együttműködéstől a jövő évi törvényhozási választások apropóján. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje egyszerűen ráébredt arra, hogy a szavazatmaximalizálásra törekvők várakozásaival ellentétben a Gyurcsány Ferenccel való összefogás garantálná a kormányváltási kísérlet kudarcát. A DK emblematikus alakja még szocialista kormányfőként eljegyezte magát a neoliberális gazdaságpolitikával, s a magyar baloldalt ezáltal éppúgy hiteltelenné tette a hazai lakosság körében, ahogyan a nagytőke előtt kancellárként szintén kapituláló Gerhard Schröder is hosszú évekre kvázi ellenzéki szerepre kárhoztatta a német szociáldemokratákat. Magyarul: a társadalmi ellátórendszerek reformjának elvetélt kísérletébe - Medgyessy Péter kommunikációs előkészítése után - végül belefogó Gyurcsány olyan elutasítottságra tett szert a választópolgárok részéről, hogy a szocialisták számításai szerint személyének, illetve jelenlegi pártjának bevonása egy ellenzéki együttműködésbe több szavazatot vinne el, mint amennyit hozna.

A világban jelenleg zajló folyamatok ugyancsak világossá teszik, hová vezet a szociális érzéketlenség jegyében fogant politizálás. A Tony Blair neoliberális fordulatát átélt Nagy-Britannia kiválása az EU-ból a nemzeti szuverenitás jegyében, s az eddigi integratív törekvések tagadásaként sajátos intermezzo kezdetét jelenti az európai történelemben. Nem tagadhatjuk jelentőségét annak a ténynek sem, hogy egy, a diplomácia világában teljesen járatlan, nagyszájú cowboy költözhetett be a Fehér Házba, aki egy szuperhatalom vezetőjeként máris úgy mozog a nemzetközi színtéren, mint elefánt a porcelánboltban, súlyos nemzetközi konfliktusok lehetőségét vetítve előre ténykedésével.

Orbán Viktor nemrégiben fején találta a szöget, amikor a tömegek napjainkban zajló lázadásáról beszélt egyfajta elitista világuralom ellen; ezt a megállapítását azonban nem tudja, de inkább nem akarja világtörténelmi kontextusba helyezni, minthogy kizárólag saját autokratikus törekvéseinek igazolása a célja vele. Elhallgatja, hogy spontán és ciklikus válságról van szó, mely óhatatlanul és időről időre tarkítja az emberiség történetét. A zsarnokságra törő személyiségek számára mindig is akkor nyílt lehetőség terveik megvalósítására, ha a hagyományos elit már képtelen volt szavatolni a tömegek érdekeinek érvényesülését. Az ókori Athénban, közvetlenül a demokrácia kialakulását megelőzően türannoszok uralkodtak. Az 1929-es gazdasági világválság katasztrofális politikai következményei kontinensünkön közismertek. A képviseleti demokrácia válsága napjainkban pedig abból fakad, hogy a Szovjetunió hidegháborús vereségét követően a nyugati politikai elit tétlen szemlélője maradt a szociális vívmányok úgyszólván teljes felszámolásának az elszemtelenedett tőke részéről, kockáztatva önnön hitelvesztését elsősorban az egzisztenciájukat féltő középosztálybeliek szemében.

A tömegek megrendült bizalmának visszaszerzéséhez a kormányváltás érdekében Botka Lászlónak minden bölcsességére szüksége lesz.

Szerző
Beck Tamás

Megszavazzák

Végtelenül szomorú nap ez, amikor megszavazzák Áder János második kinevezését. Elsősorban azért, mert eljutottunk oda, hogy ma az államfő választása az ország közönsége számára – de tán még parlamentereinknek is - szinte érdektelen, amolyan tizenkettő egy tucat „gombnyomogatási” aktus.

Nem hogy tétje, de szinte hírértéke sincsen az előre lefuttatott eseménynek, holott nem volt ez mindig így. Emlékezzünk csak Sólyom László esetére, amikor aljasul trükközve, „vakondokokat” keresve hekkelték meg a titkos szavazást épp a fideszesek, épp Áder János vezetésével.

Szomorú az is, hogy nehéz felidéznünk akár egyetlen apró, életteli momentumot (bocsánat a most nem helyénvaló szóért!) az elnök első ciklusából, ami egy kicsit is érdekelte volna a közvéleményt. Talán csak annyit, hogy apró botrányként kirúgta maga mellől a TEK-et – bizalomvesztés miatt -, és visszakérte a rendőröket testőrségnek. Államfői teljesítménynek ez azért elég karcsú.

Amikor valaki bebeszélte Ádernek, hogy ENSZ főtitkár is lehetne belőle, ráfordult kicsit a zöld témára, de csak a tőle megszokott bágyadt, fakó unalommal és inkompetenciával. (Talán picit több horgászfotót tett közzé róla az MTI akkoriban.) A nemzet egységét, a pártok fölöttiség éthoszát pedig hagyjuk is.

Göncz Árpád népszerűségét senkinek sem sikerült megközelítenie. Mádl Ferenc nem volt karizmatikus, de személyét mégiscsak egy tudós életút hitelesítette. A botrányos-szánalmas analfabéta, Schmitt Pál pedig fekete folt marad a Sándor-palota homlokzatán, mindörökké.

A mostani államfőválasztás nem is Áderről szól. Ellenben a vitathatatlanul alkalmas Majtényi Lászlóról igen! A volt ombudsman, a demokratikus ellenzék jelöltje, na ő nagyon zavaró tényező a képletben. A legbosszantóbb a kormányoldal számára, hogy nem tudták „megkaraktergyilkolni”, mert nem volt mivel. Pedig kétségem sincs, hogy próbálkoztak nagyon. Maradt a könyökön kijövő sorosozás.

Áder elnökségét teszem rá, hogy a választáskor is leügynöközik és ráaggatják a létező összes bolsevik sztereotípiájukat, frusztráltságukat, bizonytalanságukat, félelmüket.

Ennek ellenére ezüstje szebben csillog majd, mint a trupp aranya.

Szerző