Tesco;multik;házhoz szállítás;

2017-03-14 06:21:00

Támadás a multik ellen - Nem kegyelmeznek a Tescónak sem

Megadóztatná az áruházláncok házhoz szállítását is az Orbán-kormány. A környezetterhelés csökkentésére hivatkoznak, miközben a szakemberek szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. A gazdasági tárca azután kezdett egyeztetésekbe, hogy kiszivárgott a kormányzati sarc szándéka.

Nyugati mintára hivatkozva nemcsak a parkolóhelyek száma után, hanem a házhoz szállítási szolgáltatásuk alapján is megsarcolná a kormányzat a napi cikkeket forgalmazó kiskereskedelmi láncokat. A Magyar Időkben kiszivárogtatott adóztatási terv nemcsak a nemzetközi áruházláncokat sújtaná, mint az házhoz szállításban elöljáró Tesco, illetve az Auchan, illetve az ezt tervező Spart, hanem több magyar tulajdonú céget is, például a G-Roby-t és a CBA-t is.

A sajtóból értesültünk a tervezetről, melyet mivel teljes egészében nem ismerünk, így arról álláspontot sem tudunk kialakítani - nyilatkozta a Népszavának Fodor Attila, a franchise hálózatot működtető magyar tulajdonú cég kommunikációs igazgatója. Közlekedési és környezetvédelmi szakemberek szerint ezeket a kiszállításokat gyűjtőfuvarként is fel lehet fogni. Információink szerint legkevesebb 10-15 otthonban vihetik ki egy fuvarral a megrendelt árut, vagyis ugyanennyi személygépkocsi káros anyag kibocsátását váltja ki az online szolgáltatás. Vagyis a kormányzati érveléssel szemben nem növeli, hanem éppen mérsékli a környezetterhelést. A közteher mértékétől is függ majd, hogy hogyan tudja majd a cég kigazdálkodni az új adónemet - tette hozzá Fodor.

Az érintett szakszervezetekkel tegnap egyeztetett a gazdasági tárca. A szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel, illetve az élelmiszer-kereskedelmi láncokkal ma ülnek tárgyaló asztalhoz a gazdasági minisztérium képviselői az előzetes jelzések szerint.

A kormányzati szándék átgondolatlanságát az ágazat szereplői értetlenséggel fogadták. A napi cikkeket kínáló webáruházak vagy a posta, illetve más csomagszállító szolgáltatását veszik igénybe, vagy saját járművekkel szállítják házhoz a megvásárolt portékát. A webáruházi házhoz szállítás megadóztatásának ötlete nyilvánvalóan egyszerű sarc, hiszen éppen hogy környezetkímélő megoldást kínál a hagyományos vásárlással szemben. Feltehetően ebből az ötletadók azt látják, hogy elképesztő ütemben bővül, s így megadóztatható a webkereskedelem Magyarországon. A KSH adatai szerint az elmúlt években 30 százalék feletti, 2016-ban is azt megközelítő ütemű volt a webforgalom növekedése - foglalta össze a Blokkk.com szakportál.

Azt pedig a szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a parkolók, az online kiszállítás megadóztatása, a kötelező létszám előírása, a reklámra költhető összeg korlátozása, vagy a gyűjtő csomagolás tiltása nem szolgálja a vásárlók érdekeit, mert a nagy láncok kénytelenek lesznek áthárítani a költségek növekedésének legalább egy részét a fogyasztókra, illetve a beszállítókra.

Csak a másik adója fáj
Miközben a kormány a költségvetés kiváló helyzetét hangoztatja, mégis a kiskereskedelmi láncok parkolóira kivetett adóból évi 20 milliárd forintot hajtana be a kormányzat. Miközben az állítólag jobban teljesítő, erősödő Magyarország kormánya a sokadik sarcot tervezi kivetni a multikra, helyi szinten ennek ellenkezőjéről beszélnek a kormánypárti önkormányzati képviselők. A szocialista vezetésű Salgótarjánban ugyanis az önkormányzat bevételeit növelendő ingatlanadót vetne ki, a helyi fideszes politikusok viszont arra hivatkozva követelik a tervezet visszavonását, hogy a város költségvetése nem szorul rá a többletforrásra.
Az is sokatmondó, hogy 2010-ben Orbán Viktor nemcsak a söralátét méretű adóbevallásról beszélt, hanem arról is, hogy a vállalkozások terheit csökkenti. Ezzel szemben ma Magyarországon 59 adófajta létezik, ami a jelek szerint tovább szaporodik.
A tavalyi évhez képest eggyel csökkent az adófajták száma Magyarországon. A változás dinamizmusa ugyan nem, iránya viszont biztatónak tűnik - írta összefoglalójában Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. Tavaly óta megszűnt az alapvetően a kamattámogatott hitelekhez kapcsolódó "hitelintézeti járadék", és kivezették a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását. Bevezették viszont a turizmusfejlesztési hozzájárulást.