Epilepsziás férfi okozott halálos balesetet az Örs vezér térnél

Jogerősen másfél év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki 2013-ban epilepsziás rohama alatt több embert elgázolt Budapesten, az Örs vezér terén, és egyikük belehalt sérüléseibe.

 A törvényszék hétfői közleménye szerint a vádlott 2013 augusztusában egy reggel, az Örs vezér téren autóvezetés közben epilepsziás rohamot kapott, és elvesztette uralmát a jármű felett. A gépkocsi folyamatosan gyorsulva, védőoszlopokat kidöntve elütötte az arra járó gyalogosokat, akik közül az egyik meghalt, egy ember maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos sérüléseket, egy súlyos sérüléseket, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó közúti baleset okozásának vétségében, emiatt egy év fogházra ítélte, végleg eltiltotta a közúti járművezetéstől és kötelezte a bűnügyi költség viselésére. A bíróságnak elsősorban abban kellett állást foglalnia, hogy az epilepsziás roham és a vezetésre való alkalmatlansága felróható-e a vádlottnak, ezzel kapcsolatban megállapítható-e a büntetőjogi felelőssége. A vádlott tudatában volt epilepsziájának, gyerekkora óta szenved ebben a betegségben. A másodfokú bíróság a szóbeli indokolásban kiemelte, hogy ennek ellenére nem kezeltette magát, háziorvosát sem tájékoztatta, mert tudta, hogy ha a betegsége kiderül, akkor eltilthatják a járművezetéstől. Az évente kétszer előforduló éjszakai rohamok után sem keresett fel neurológiai szakrendelést, és a háziorvosa által alvászavarra felírt, de epilepszia kezelésére is szolgáló gyógyszert sem szedte megfelelően.

A törvényszék egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a vádlott tudatos gondatlansággal követte el a bűncselekményt, mert bár tisztában volt azzal, hogy a gyógyszer megvonása már kiváltott nála nappali rohamot, vállalta ennek folyamatos veszélyét - tették hozzá.

Szerző
2017.03.13 23:39

Mozdonnyal ütközött egy autó, kórházba került a sofőr

Publikálás dátuma
2018.09.22 18:55
A kép illusztráció
Fotó: Népszava/
A helyszínen busszal pótolják a vonatokat, 20-30 perces késésekre lehet számítani a Miskolc-Hidasnémeti vonalon.
Összeütközött egy személygépkocsi és egy mozdony Hernádszurdokon, a Klapka utcai vasúti átjárónál - tájékoztat a katasztrófavédelem.
A mentők az autó utasát kórházba szállították. A Mávinform értesülései szerint nem esett baja.
A helyszínelés végéig - várhatóan 20 óráig - szünetel a forgalom az érintett szakaszon, ezért a vasúttársaság pótlóbuszt rendelt - közli a vasúttársaság. A baleset és az átszállások következtében néhány vonat menetideje 20-30 perccel növekedhet a Miskolc-Hidasnémeti vonalon.
2018.09.22 18:55

Egy gyerek meghalt, kettő súlyosan sérült a villanyoszlopnak csapódott autóban Hernádkakon

Publikálás dátuma
2018.09.22 17:18

Fotó: MTI/ Vajda János
Az első adatok szerint a sofőr, aki könnyebben sérült meg, a vezetés előtt alkoholt fogyasztott - közölte a rendőrség.
Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy személygépkocsi villanyoszlopnak csapódott Hernádkakon. Az autóban három gyermek is utazott, egyikük a helyszínen életét veszítette, ketten súlyos sérülést szenvedtek. Az első adatok szerint a sofőr, aki könnyebben sérült meg, a vezetés előtt alkoholt fogyasztott - mondta a szóvivő. 
Szerző
2018.09.22 17:18
Frissítve: 2018.09.22 18:37