pályázat;Eperjes Károly;Jordán Tamás;direktor;Szombathelyi színház;

2017-03-14 11:53:00

Eperjes is pályázna Jordán helyére - Éles vita az ATV-n

Eperjes Károly színész hétfő este az ATV Csatt című műsorában úgy fogalmazott, nincs kizárva, hogy elindul a szombathelyi színház élére kiírt újbóli pályázaton.

Egyébként éppen Eperjes volt az egyike azoknak, akik a szakmai bizottsági ülésen új pályázat kiírását javasolták és nem voksoltak az egyetlen pályázó Jordán Tamás jelenlegi igazgató mellett. Indoklásul hétfőn a televíziós adásban is elmondta, hogy felháborította a másik pályázó Dér András filmrendező visszalépésének háttere, amely mögött a feltételezése szerint megfenyegetés és nyomásgyakorlás állt.

Jordán Tamás, aki indul újra a feltehetően március végén kiírandó új pályázaton a televíziós adásban elmondta, nem vett részt semmilyen megfenyegetésben, vagy bármilyen olyan dologban, amely hátrányosan érintette volna Dér Andrást.

Kérdés egykori barátokhoz
Noha Eperjes megfenyegetésben, és nyomásgyakorlásban gondolkodik, pontosabban erről beszélt konkrétumok elárulása nélkül, a netes sajtóban, közösségi portálokon egy baráti nyílt levél terjedt el, amit Janisch Attila rendező írt: 
“… Jordán Tamás nem csupán színházcsináló (színész és rendező), hanem színházat álmodó színházteremtő, ahogy az ő mestere – sokunk mestere –, Ruszt József is az volt. A szombathelyi színházat Tamás teremtette, gondozta, ápolta, a társulata hozzá csatlakozott, az ő hívására, miatta ment Szombathelyre. Az ami van, és amit most magatoknak akartok – ott –, az miatta van.
Az pedig, ahogyan a társulat és a szombathelyiek egyként kiállnak mellette, érte, azt bizonyítja, hogy Tamás rászolgált a bizalomra és a társulat, a közönség még mindig a bizalmában tartja őt. Mi lehet, mi kellhet több, hogy tiszteletet parancsoljon, hogy megállítsa, visszafordítsa azokat az irigyeit, akikben talán ott még becsület, a tisztesség?!
Van számos színház, amelyek vezetői posztját meg lehet pályázni, mért pont az kell, amely bár állami pénzből, de egyetlen ember ambíciójából, szeretetének, elszántságának, kitartásának erejéből és erejével teremtődött, és ezáltal létezik?…
… Most megkívántátok, odamentek, elveszitek, próbálkoztok, aztán, ha nem megy, majd eldobjátok és nem lesz.
Minden napos történet ez – itt és ma – ebben az országban…”

A korábbi pályázatot a szombathelyi közgyűlés a polgármester előterjesztésére, aki a szakmai bizottságra hivatkozott, amely nem ajánlott győztest, március másodikán érvénytelenítette és új pályázat mellett voksolt. Eperjes és Jordán hétfői televíziós szembesítése nem nélkülözte a személyeskedő gesztusokat, az is elhangzott, hogy Jordán Tamástól, hogy nekik inkább egy színpadon kellene állni, mire Eperjes megjegyezte az elmúlt tíz évben egyszer sem hívta őt Jordán, igaz ő sem invitálta kollégáját korábban a veszprémi teátrumba, ahol az egyik vezető pozíciót töltötte be. Eperjes arról is beszélt, hogy ideje lenne véget vetni az áldemokratikus bizottságosdinak. Jordán még korábban a közgyűlési döntés után azt mondta, Eperjes eszét elvette a politika. Eperjes hétfőn erre úgy reagált, ő nem haragszik ezért Jordánra, sőt egy érmét is adott ajándékba vitapartnerének, amit lelki vezetőjétől kapott.

A vitát itt megnézhetik