március 15.;rendőri intézkedések;

2017-03-15 14:57:00

A rendőrség hat esetben intézkedett az állami rendezvény helyszínén

A rendőrség hat esetben intézkedett szerdán Budapest belvárosában, a március 15-ei állami rendezvény helyszínén, illetve annak közelében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott díszünnepség után.

A közlemény szerint a rendőrök öt esetben hét emberrel szemben garázdaság elkövetésének gyanúja, egy esetben pedig egy emberrel szemben szabálysértés miatt intézkedtek. 

A gyanúsítottak elszámoltatása folyamatban van.

A díszünnepségen Tarlós István főpolgármester köszöntője után Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Az Együtt korábban az Astoriánál és a Kálvin téren sípokat osztott. A kormányfő beszéde alatt ellenzéki tüntetők végig fütyültek, sípoltak, kereplőkkel tiltakoztak. Az ünnepség idején lökdösődés is kialakult a kormánypárti ünneplők és ellenzéki tüntetők között.