Radnóti Zsuzsa - Szabad ember vagyok

Publikálás dátuma
2017.03.15. 18:38

Radnóti Zsuzsa azért érzi nagyon fontosnak a Kossuth-díját, mert így felhívhatja a figyelmet szakmájára, a szinte észrevehetetlen háttérmunkának a szerepére a kész alkotásokban.

- Talán ön az első színházi dramaturg, aki Kossuth-díjat vehet át. Ez azt is jelenti, hogy végre a dramaturgokat is önálló művészeknek tekintik?

- Valóban, emlékeim szerint ezt a díjat még nem kapta meg olyan szakember, aki úgymond „csak” dramaturg. Zsótér Sándor dramaturgként kezdte, de ő is már rendezőként kapott Kossuth-díjat. Ez a munkakör sokirányú feladatra alkalmas. Lehet fontos teoretikus, elméleti könyvek, tanulmányok írója, vagy lehet inspiráló, gyakorlati, produkciós dramaturg, aki részt vesz egy színházi előadásra, filmre vagy képernyőre szánt szöveg és a majdani, kész produkció létrejöttében. Mindkét fél, egy érzékeny rendező és egy jó érzékű dramaturg is nagyon jól jár, ha egy dramatikus szöveg munkálataiban egymásra találnak, és szellemi társak lesznek, „ egy nyelven beszélnek.”, és így, a végeredmény szinte közös munkaként jöhet létre, többszörös alkotói kontroll alapján. Azért is érzem nagyon fontosnak ezt a díjat, mert így felhívhatom a figyelmet ennek a szinte észrevehetetlen háttérmunkának a szerepére a kész alkotásokban, és dramaturg kollégáim fontos és nagyon sokféle munkájára.

- Ön az utóbbi időben többször határozottan megszólalt közéleti a színházi szakmát ugyanakkor a politikát is érintő ügyekben. Ez hogyan egyeztethető össze a mostani díj elfogadásával?

- Igen. elfogadtam, mert úgy gondoltam, a Kossuth-díj szakmai díj, az eddigi élet-munkám után kapom. A Vígszínház terjesztett fel, és Kossuth-díj Bizottság elfogadta. Különben pedig szerencsés vagyok, mert elmondhatom, szabad ember vagyok, és szabadon elmondhatom a véleményemet. Ettől függetlenül a díj mellé járó juttatásból tervezek egy kortárs irodalmi alapítványt.

- Ha visszatekint a nagyon is gazdag pályájára, mi az az öt dolog, amire a legbüszkébb?

- Ötöt nem tudok mondani. Mindegyik sikeres és értékes magyar ősbemutató, amelyben részem volt a Vígszínházban, emlékezetes maradt. Inkább néhány nevet sorolnék. 60-70-es évek: Eörsi István, Csurka István, Örkény István. 70-80-as évek: Bereményi Géza, Nádas Péter. 80-90-es évek: Spiró György, Kornis Mihály. És a zenés művek Marton László rendező segítőjeként: a Popfesztiváltól A Pál utcai fiúkig, és a Hegedűs D. Géza rendezte A dzsungel könyvéig. Köztük néhány évtizedek óta műsoron van vagy a Vígszínházban vagy Pestiben. És még nagyon fontos számomra, hogy a kétezres évtizedben - többek között - Székely Csaba, Borbély Szilárd, Esterházy Péter színpadra szánt szövegeiben is lehetett részem.

- Hogyan ítéli meg a dramaturgok utánpótlását, talpon tud maradni, ez a rendkívül fontos szakma?

- Nem a kötelező optimizmus mondatja velem, de nekünk, színházi dramaturgoknak évtizedek óta van egy rendezvényünk, a Nyílt Fórum, amely éppen ebben az évben teljesen megújult, és máris nagyon eredményesen működik. Most a Debreceni Deszka fesztiválon folytatódik workshop sorozattal, fiatal, pályakezdő írók és neves, és több fiatal dramaturg részvételével. Szerencsés dolog, hogy a Színház-és Filmművészeti Egyetemen van dramaturg képzés, és még jobb, hogy végzés után van igény a munkájukra.

Szerző

Keleti Éva - Ezt a díjat a magyar nép adja

Publikálás dátuma
2017.03.15. 18:30

Kossuth-díjat kapott Keleti Éva fotóművész, aki hatvanéves elmúlt, amikor letette a fényképezőgépet, aztán nemrég újra elkezdett fotózni. 

- Meglepte a díj?

- Nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá. Őszintén megmondva, jó néhány éven keresztül vártam ennek a díjnak az odaítélését, de nem történt meg. Nyolcvanöt évesen azt gondoltam, hogy ez a díj nem fog engem megtalálni. Most, hogy mégis megítélték, nagyon örülök neki. Ez egy jelzés, hogy talán csináltam valamit.

- Önnek számít, hogy melyik kormánytól kapja a díjat?

- Úgy gondolom, hogy ezt a díjat a magyar nép adja. Kaptam én díjat a rendszerváltozás előtt is. A Kiváló Művész elismerést három évvel ezelőtt szintén az Orbán-kormánytól kaptam.

- Eddig kevés fotóművész kapott Kossuth-díjat, tehát az ön díja a szakmának is szól?

- Igen, hiszen eddig három fotóművész vehetett át hasonló díjat: Balla Demeter, Féner Tamás, Korniss Péter.

- Mi lehet az oka, hogy ezek szerint egy kezünkön meg tudjuk számolni a Kossuth-díjas fotósokat?

- Azt hiszem, a fotográfia nálunk még mindig nem került a saját helyére. A képzőművészeket például jobban preferálják. Jó lenne, ha végre a fotográfiát külön és a maga helyén kezelnék.

- Van olyan, amit a mai fejjel másként csinálna, mint annak idején?

- Nincs, semmit nem bántam meg az életemben, amit eddig tettem és csináltam. De meg kell mondanom, kicsit elgondolkodtam azon, hogy újra dolgozzak. Hatvanéves elmúltam, amikor letettem a fényképezőgépet, aztán nemrég újra elkezdtem fotózni. A Műcsarnokban egy nagyobb kiállításra be is válogatták a mobiltelefonon készült főként kórházi képekből álló sorozatomat. De nem ezt szeretném folytatni, hanem a majdnem kortársaimról szeretnék készíteni képeket, azokról, akik korábban vezetőművészek voltak. Akik még élnek és azokat megörökíteni. Gondolok például Béres Ilonára, Szilágyi Tiborra, Tordai Terire, Tordy Gézára. Ők voltak az én fotográfiai alanyaim. Abban a stílusban készülnének ezek a fotók, ahogy én korábban fotografáltam. El szeretnék újra menni a lakásukra, bepillantanék újra a magánéletükbe. Ők a barátaim is, nem hiszem, hogy elzárkóznának ettől. Saját magammal kell egyezségre jutnom és akkor elkezdem.

Szerző

Keleti Éva - Ezt a díjat a magyar nép adja

Publikálás dátuma
2017.03.15. 18:30

Kossuth-díjat kapott Keleti Éva fotóművész, aki hatvanéves elmúlt, amikor letette a fényképezőgépet, aztán nemrég újra elkezdett fotózni. 

- Meglepte a díj?

- Nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá. Őszintén megmondva, jó néhány éven keresztül vártam ennek a díjnak az odaítélését, de nem történt meg. Nyolcvanöt évesen azt gondoltam, hogy ez a díj nem fog engem megtalálni. Most, hogy mégis megítélték, nagyon örülök neki. Ez egy jelzés, hogy talán csináltam valamit.

- Önnek számít, hogy melyik kormánytól kapja a díjat?

- Úgy gondolom, hogy ezt a díjat a magyar nép adja. Kaptam én díjat a rendszerváltozás előtt is. A Kiváló Művész elismerést három évvel ezelőtt szintén az Orbán-kormánytól kaptam.

- Eddig kevés fotóművész kapott Kossuth-díjat, tehát az ön díja a szakmának is szól?

- Igen, hiszen eddig három fotóművész vehetett át hasonló díjat: Balla Demeter, Féner Tamás, Korniss Péter.

- Mi lehet az oka, hogy ezek szerint egy kezünkön meg tudjuk számolni a Kossuth-díjas fotósokat?

- Azt hiszem, a fotográfia nálunk még mindig nem került a saját helyére. A képzőművészeket például jobban preferálják. Jó lenne, ha végre a fotográfiát külön és a maga helyén kezelnék.

- Van olyan, amit a mai fejjel másként csinálna, mint annak idején?

- Nincs, semmit nem bántam meg az életemben, amit eddig tettem és csináltam. De meg kell mondanom, kicsit elgondolkodtam azon, hogy újra dolgozzak. Hatvanéves elmúltam, amikor letettem a fényképezőgépet, aztán nemrég újra elkezdtem fotózni. A Műcsarnokban egy nagyobb kiállításra be is válogatták a mobiltelefonon készült főként kórházi képekből álló sorozatomat. De nem ezt szeretném folytatni, hanem a majdnem kortársaimról szeretnék készíteni képeket, azokról, akik korábban vezetőművészek voltak. Akik még élnek és azokat megörökíteni. Gondolok például Béres Ilonára, Szilágyi Tiborra, Tordai Terire, Tordy Gézára. Ők voltak az én fotográfiai alanyaim. Abban a stílusban készülnének ezek a fotók, ahogy én korábban fotografáltam. El szeretnék újra menni a lakásukra, bepillantanék újra a magánéletükbe. Ők a barátaim is, nem hiszem, hogy elzárkóznának ettől. Saját magammal kell egyezségre jutnom és akkor elkezdem.

Szerző