Calixto Bieito fölfogásában a „modern időkhöz” akarták alkalmazni a szép cigánylány történetét. Kifacsarták a környezetet, a szerepeket, igyekezvén „megfiatalítani” a sztorit, a XXI. századba varázsolni. A Le Monde kritikája szerint tobzódik a színpadon a szex, árad a koszos pénz, ömlik a forró vér, csábítanak a rossz lányok, literszámra ömlik a manzanilla, az édes fehér szőlőből likőrré varázsolt spanyol nedű. A nézőteret is ellepi a fojtó dohánybűz, majd Lillas Pastia Sevilla kocsmárosa luxusautón érkezik a színre, vakító reflektorokkal. A partitúrán nem követtek el erőszakot, a seguildia eredeti, a torreádor dal és a virágária is, a dalszínház zenekara méltóságteljes hitelességgel játssza Georges Bizet áradó muzsikáját.
A bírálat szerint azonban nem minden énekes tolmácsolja hibátlanul a szerepét, bár név szerint rosszallón egyetlen művészt sem emelnek ki. A bemutató közönsége azonban fölhördült, amikor bejelentették neki, hogy az eredeti elképzelés szerint a hősszerelmest a világsztár Roberto Alagnának kellett volna énekelnie, ő tolmácsolta volna a bűvös virágáriát, de a szerepét az utolsó pillanatban visszaadta azzal, hogy „gyöngélkedik”, most nem vállalkozna a kényes feladatra. „Óh!”, hangzott el a zsöllyékből, amikor fölfedezték, hogy a nézőtéren csak ott van a bálványozott tenorista. Hála az égnek, közölte hitetlenül a Le Monde krónikása, a „Bűvös erő van e virágban” rajongóinak nem kell nélkülözniük a páratlan teljesítményt, mert az egyik világcég a közelmúltban adta ki azt a DVD-t, amelyből az imádók gyönyörködhetnek nemzedéke utánozhatatlan Don Joséjában.
