Előfizetés

Eperjes hazudott a Jordán-ügy vitájában? - Bocsánatkérést várnak

Publikálás dátuma
2017.03.16. 08:38
Eperjes színpadon, a Chioggiaia csetepaté c. színdarabban - Forrás: Magyar Színház/Facebook
Soha senki nem fenyegetett meg minket - írja Benkó Bence és Fábián Péter abban a nyílt levélben, amit Eperjes Károlynak írtak, és amit a színház.or. adott közre. A dolkumentumban a két fiatal követeli, hogy Eperjes nyilvánosan vonja vissza ezt a kijelentését, és kérjen bocsánatot a K2 Színház egész társulatától, amiért valótlanságot állított rólunk, Jordán Tamástól, amiért ezt a hazugságot érvként használta fel a vele való vitában, és a tv-nézőktől, akiket félrevezetett.

Tisztelt Eperjes Károly!

Ön azt állította az ATV “Csatt” című műsorában, hogy minket megfenyegettek, amiért aláírtunk Dér András pályázatához. Ezzel szemben minket nem fenyegetett meg senki semmilyen oldalról, sem azért, mert aláírtunk Dér András pályázatához, sem másért. Mielőtt bármilyen további félreértésre adnánk okot, megismételjük egyszerűbben is: NEM FENYEGETETT MEG MINKET SENKI, SOHA , SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT - írják a  levélben. 

Mint lapunk is többször beszámolt az eseményekről, a szombathelyi közgyűlés tavaly december 15-én írt ki pályázatot a Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörének betöltésére. A február 8-i határidőig Dér András és Jordán Tamás, a teátrum alapító-igazgatója nyújtott be pályázatot. A határidő lejárta után Jordán Tamás nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér Andrásét a szombathelyi Nyugat.hu portál szivárogtatta ki. Dér András végül “botrányos körülményekre” hivatkozva úgy döntött, nem indul a vezetői posztért.

A k2 Színház alapítói közleményben reagáltak az eseményekre, - írja a színház.org - amelyben közölték: Felkeresett minket Dér András, hogy írjunk alá rendezői szándéknyilatkozatot a pályázatához. Azt ajánlotta, hogy amennyiben őt nevezik ki igazgatónak, szívesen hívna meg minket rendezni. Mi erre rábólintottunk. Dér András pályázata kiszivárgott. A pályázatban az szerepel, hogy: “A k2 színházi formáció (Kaposváron végzett fiatal színészek) bevonásával és a színház színészeivel Szombathelyhez köthető darab létrehozását tervezzük. Ez is része a Kaposvári Egyetem és a Színház szorosabb együttműködésének.” Ezzel szemben mi csak kettőnk nevében fogadtuk el a felkérést, a társulattól függetlenül. A társulatunk tehát semmit sem tudott a pályázatba való bekerüléséről, ahogyan mi sem. Bár gondolhattuk volna, hogy akármennyire is önállóan írunk alá valamit, az úgyis elválaszthatatlan lesz a k2-től. Erre a félreértésre Dér András figyelmét is felhívtuk, aki elismerte, hogy a pályázatból fentebb idézett passzus kitaláció”.

Március 2.-án a szombathelyi közgyűlés új pályázat kiírásáról határozott, miután a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság nem hallgatta meg az immár egyedüliként induló Jordán Tamást.

 A Nemzet Színészei, majd az Örkény Színház, a Vörösmarty Színház, Pintér Béla és Társulata, a Színházi Kritikusok Céhe és a Magyar Színházi Társaság levélben hívta fel a szombathelyi polgármester figyelmét, hogy a döntés elhalasztására semmilyen szakmai ok nincs.

A szakmai bizottság tagjaként Eperjes Károly azt állította, hogy tisztességtelen, morális támadás történt, amivel az egyik pályázót hátrányos helyzetbe hozták. Hogyan lehetne egy olyan helyzetben szakmai döntést hozni, amikor az egyik felet megfélemlítették és visszaléptették még a verseny előtt? - méltatlankodott.

 Kijelentései kapcsán Jordán Tamással ült le beszélgetni az ATV Csatt Extra című műsorában, amelyről itt olvashatnak

Kár, hogy nem vicc

Nem értelmezhető a magyar gazdaságpolitika Matolcsy nélkül, lelkendezett a minap egy ambiciózus leendő monetáris bizottsági tag. Akit, mint férjétől tudjuk, nem lehet csak azért lebeszélni a feladat elvállalásáról, mert történetesen Parraghnak hívják és házastársa a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ha a jelölt bekerül a tanácsba, márpedig efelől nincs kétség, akkor a nagyvállalkozók ezentúl közvetlen befolyást tudnak gyakorolni az MNB monetáris politikájára. Az összeférhetetlenségi elvekre való már-már kóros érzékenység vagy, szélesebben fogalmazva, a polgári erkölcs szemlátomást nem tartozik a Fidesz vesszőparipái közé.

Ettől persze Bianka asszonynak még igaza van, Matolcsy nélkül tényleg nem értelmezhető a magyar gazdaságpolitika. A baj csak az, hogy maga Matolcsy György sem értelmezhető. Ez legutóbb az Országgyűlésben bizonyosodott be, amikor a szocialista Bárándy Gergely és Szakács László világos tőmondatokban megfogalmazott kérdéseket tett föl a nemzeti bank elnökének. Főleg arra voltak kíváncsiak, milyen tények támasztják alá februári vádjait, miszerint egy nagy NATO-szövetséges 2014 őszén meg akarta volna buktatni a kormányt, és - ha már lúd, legyen kövér - vele azonnal a jegybankot is. Mellesleg még arra is, fizetett-e az elnök úr bérleti díjat Patai Mihálynak, amikor a bankár lakásában lakott. Matolcsy erre összefüggéstelen szóözönnel válaszolt, amiből egyrészt hiányoztak a puccsra vonatkozó tények, másrészt nem volt benne az, hogy „igen, fizettem”, illetve „nem, nem fizettem”. Volt benne ehelyett hivatkozás Lázár János miniszterre (már megint ez a más szoknyája mögé bújás...), aki pedig a maga részéről csak annyit írt Szakácsnak és Mesterházy Attilának, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok március 1-jén jelentést tettek az ügyben az illetékes parlamenti bizottságnak.

Matolcsy nyilvánvalóan azért találta ki a sosem volt kormánybuktatási kísérletről szóló mesét, hogy elterelje a figyelmet két, a nevéhez makacsul hozzáragadt botrányról: busás vezetői fizetésért felvetette jógaoktató szeretőjét az MNB-be, illetve igénybe vette az Unicredit-vezér és bankszövetségi elnök Patai Mihály lakását, jóllehet az ilyen jellegű személyes érdekkapcsolat ellentmond mind a jegybank, mind a kereskedelmi bankok szabályainak. Csakhogy a kamu sztori még nagyobb botrányt keltett.

Pont úgy, mint Donald Trump esetében. Az amerikai elnök a környezete és az oroszok érdekes kis kapcsolatrendszeréről próbálta elterelni a figyelmet azzal, hogy lehallgatással vádolta az elődjét. Az akció remekül sikerült. Legutóbb már azt kérdezték a zsákutcából kétségbeesetten kifelé tolató szóvivőjétől, komolyan lehet-e venni, amit az elnök mond. A válasz, és ez nem vicc: persze, mindig, amikor éppen nem viccel.

Az ellenzéki képviselők jól teszik, ha Matolcsy új keletű képtelenségeinek számonkérése mellett napirenden tartják azokat a régebbi történeteket is, amelyekből mindenkinek kiderül, milyen ember tölt be kulcsszerepet a mai Magyarországon. Ha ez máshol történne, potyognának a könnyeink.

Kár, hogy nem vicc

Nem értelmezhető a magyar gazdaságpolitika Matolcsy nélkül, lelkendezett a minap egy ambiciózus leendő monetáris bizottsági tag. Akit, mint férjétől tudjuk, nem lehet csak azért lebeszélni a feladat elvállalásáról, mert történetesen Parraghnak hívják és házastársa a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ha a jelölt bekerül a tanácsba, márpedig efelől nincs kétség, akkor a nagyvállalkozók ezentúl közvetlen befolyást tudnak gyakorolni az MNB monetáris politikájára. Az összeférhetetlenségi elvekre való már-már kóros érzékenység vagy, szélesebben fogalmazva, a polgári erkölcs szemlátomást nem tartozik a Fidesz vesszőparipái közé.

Ettől persze Bianka asszonynak még igaza van, Matolcsy nélkül tényleg nem értelmezhető a magyar gazdaságpolitika. A baj csak az, hogy maga Matolcsy György sem értelmezhető. Ez legutóbb az Országgyűlésben bizonyosodott be, amikor a szocialista Bárándy Gergely és Szakács László világos tőmondatokban megfogalmazott kérdéseket tett föl a nemzeti bank elnökének. Főleg arra voltak kíváncsiak, milyen tények támasztják alá februári vádjait, miszerint egy nagy NATO-szövetséges 2014 őszén meg akarta volna buktatni a kormányt, és - ha már lúd, legyen kövér - vele azonnal a jegybankot is. Mellesleg még arra is, fizetett-e az elnök úr bérleti díjat Patai Mihálynak, amikor a bankár lakásában lakott. Matolcsy erre összefüggéstelen szóözönnel válaszolt, amiből egyrészt hiányoztak a puccsra vonatkozó tények, másrészt nem volt benne az, hogy „igen, fizettem”, illetve „nem, nem fizettem”. Volt benne ehelyett hivatkozás Lázár János miniszterre (már megint ez a más szoknyája mögé bújás...), aki pedig a maga részéről csak annyit írt Szakácsnak és Mesterházy Attilának, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok március 1-jén jelentést tettek az ügyben az illetékes parlamenti bizottságnak.

Matolcsy nyilvánvalóan azért találta ki a sosem volt kormánybuktatási kísérletről szóló mesét, hogy elterelje a figyelmet két, a nevéhez makacsul hozzáragadt botrányról: busás vezetői fizetésért felvetette jógaoktató szeretőjét az MNB-be, illetve igénybe vette az Unicredit-vezér és bankszövetségi elnök Patai Mihály lakását, jóllehet az ilyen jellegű személyes érdekkapcsolat ellentmond mind a jegybank, mind a kereskedelmi bankok szabályainak. Csakhogy a kamu sztori még nagyobb botrányt keltett.

Pont úgy, mint Donald Trump esetében. Az amerikai elnök a környezete és az oroszok érdekes kis kapcsolatrendszeréről próbálta elterelni a figyelmet azzal, hogy lehallgatással vádolta az elődjét. Az akció remekül sikerült. Legutóbb már azt kérdezték a zsákutcából kétségbeesetten kifelé tolató szóvivőjétől, komolyan lehet-e venni, amit az elnök mond. A válasz, és ez nem vicc: persze, mindig, amikor éppen nem viccel.

Az ellenzéki képviselők jól teszik, ha Matolcsy új keletű képtelenségeinek számonkérése mellett napirenden tartják azokat a régebbi történeteket is, amelyekből mindenkinek kiderül, milyen ember tölt be kulcsszerepet a mai Magyarországon. Ha ez máshol történne, potyognának a könnyeink.