alapítvány;

2017-03-16 12:31:00

Titkos alapítványi befektető

Újabb tehetős nonprofit szervezet tűnhetett fel a lakossági állampapírok vásárlói között, de az nem a jegybanki alapítványok egyike – tudta meg az mfor.hu.

Januárban a háztartásokat segítő nonprofit intézményeknél lévő állampapír-állomány régóta nem látott mértékben emelkedett - olvasható a portál elemzésében. Utoljára 2014 szeptemberében volt 60 milliárdnál is nagyobb emelkedés egyetlen hónap alatt, akkor a Magyar Nemzeti Bank alapítványai kezdték vásárolni az állampapírokat. A jegybank értékpapír-statisztikája szerint januárban ennél kisebb - de kiugró - mértékben, 52,6 milliárd forinttal nőtt meg az állomány, és összesen 274,5 milliárd forintot tett ki.

A jegybanki adatokból az is tudható, hogy a titokzatos vevő többnyire egy évnél rövidebb lejáratú forintkötvényeket vesz, ezek állománya 53,8-ról 94,8 milliárd forintra ugrott. Az mfor.hu szerint kevés alapítvány képes milliárdokat befektetni, a legesélyesebbnek számító jegybanki alapítványok pedig- legalábbis a vagyonukat kezelő Optima Befektetési Zrt. elmondása alapján – most nem vásároltak kötvényeket. Így azt egyelőre nem tudni, ki a titkos befektető.