Egy eltűnt világítótorony nyomában

A Petőfi híd budai hídfője: Pestre nyíló városkapu. Messziről nézve: a Duna víztükre fölé feszített vascsipke. De kicsit csonka, mert hiányzik róla sok minden. Régisége, eredetisége mára megváltozott. Ami ebből jó fordulat, hogy szélesebb, mint amilyen volt. A pesti és a budai hídfőnél a villamos-pályát kiegyenesítették, a kerengő hurkot megszüntették, viszont sehol nem rakták vissza a háborúban elpusztult díszítményeket.

A Petőfi híd nem így nézett ki, mint amilyennek most látszik. Régi képére ma már igen kevesen emlékeznek. Sokan azt hiszik, vagy úgy gondolják, hogy mindig ilyen volt, hiszen átadása, újjáépítése óta már felnőtt két-három nemzedék. Ők ezt a látványt szokták meg, s nekik egyáltalán nem hiányzik az eredeti kép.

Sokan nem is tudják, hogy Budapestnek ezt a hídját 1933-37 között építették. 1945-ig Horthy Miklósnak, Magyarország akkori kormányzójának a nevét viselte. Nagy szükség volt a háromnyílású, felsőpályás, négytámaszú, rácsos gerendahídra, mert ezzel megtisztulhatott a Boráros tér és Lágymányos között a budai, valamint a pesti városrészek között a gyalogos, a villamos, az autóbusz, a személy- és tehergépkocsik áradata.

Hídtörténeti érdekesség: a magyarországi hídépítésnél először itt alkalmaztak a pesti pillérek süllyesztésénél nagyméretű vasbeton keszont. A Duna fenekére levitt munkaterületről, a légnyomással kiszorított vízfalak között, a magyar rádió riportere helyszíni, élő riportban számolt be hallgatóinak. E sorok írója is hasonló körülmények között tudósított, amikor az első, „igazi” metróvonal építésekor a Corvin Áruház, valamint az Uránia mozi közötti alagútból írta riportját olvasóinak, a két és fél atmoszférával nehezebb levegőben.

A valamikori ipari szenzációnak számító keszon helyén állnak a Petőfi hidat tartó pillérek, de híre-hamva sincs az Elevátornak. Hát az meg mi volt? – kérdezhetné valaki a sok millió pest-budai ember közül, aki minden nap átmegy a Petőfi hídon. A mai 2-es villamos pályavonala mentén – ahol most a Nehru park zöldell –, hatalmas, négytornyú palota magasodott, az Elevátor. Ebbe az 58 méter magas épületbe, tetősarkain négy toronnyal díszített elegáns megjelenésű, előkelő homlokzatával a Dunára néző palota raktárterébe vonatok hordták az ország minden tájáról a búzát, a rozsot, az árpát. A vasúti kocsikból az elevátorok szalagjairól estek a gabonaszemek a raktárba, hogy innét továbbszállítsák a terményt a ferencvárosi malomba.

Az Elevátor ma ipari műemlék lehetne FOTÓ: FORTEPÁN

Budapest újjáépítése kezdetén sokat vitatkoztak a szakemberek azon, mi legyen az Elevátor sorsa. Helyreállítsák-e vagy sem? Ugyan mellette szólt szépsége, turisztikai látványossága – itt ért véget a pesti Duna-parti palotasor –, de végül lebontották. Ma ipari műemlék lehetne…

A budai hídfő, az északi és a nyugati országokba nyíló kapu sem olyan, mint átadásakor volt. Itt állt a császári és királyi magyar haditengerészet hősi halottainak emlékműve a fiumei világítótorony pontos másával. A főváros ostrománál mindkettő megsemmisült. A Petőfi híd újjáépítésekor, majd később, amikor a mai forgalmi igényekhez igazodva korszerűsítették, ezt a történelmi emlékhelyet nem állították vissza az utókornak.

Kár. Pedig szép látvány lenne, ha újjáépülne, gazdagítva a városképet. A Gellért-hegy felől rátekintve az esti, pest-budai városrészre: világítótorony villogna a Petőfi híd budai kapujában, villogna Kiskőrös és Pula felé, tőle távolabb a pesti Duna-part lámpafűzére, az új Nemzeti Színház, mellette a Müpa váltakozó színfoltja, innen, a Duna felett keresztül hajlik a Rákóczi-híd piros lámpaoszlop-sora és végül, ettől jobbra, a Tüske csarnok hegyesen villódzó fényhasábjai. Fekete bársonyra öntött gyöngyszemek ragyogása. Made in Budapest. Nincs ilyen a világon.

Ám mára újabb tennivalók várnak a Petőfi hídra. Egy ilyen nagy forgalmú műtárgyat mindig ápolni, javítani, karbantartani és korszerűsíteni kell. A most kezdődő munkálatok alatt talán egyszer, s mindenkorra helyére lehetne tenni a hiányzó emlékművet és a világítótornyot – hadd legyen teljes Pest és Buda kapuja. Persze, ennek a nagy munkának nem két fillér az ára. Amihez viszont nem kell két fillér sem, csak akarat, az a kötelességteljesítés, a figyelmesség, a rendszeretet és a tisztaság. Mert elhanyagolt ez a terület. Ahogy lejövünk a budai hídfőnél, jobbról magasodnak a Műszaki Egyetem épületei, a diákszállás hosszú, fehér tömbje, balról irodaházak sorakoznak, majd az Irinyi József és a Karinthy Frigyes utcák kezdődnek, utána a lágymányosi lakótelep következik.

Mindenütt parkok, és ezekben mindenütt szemét. Az utak szélén, a fák között, a járdákon levél, műanyagmező. Sehol sincs összeseperve. Csak a szél jár köztük, „köztisztasági dolgozó” nem. Ő ismeretlen egyén errefelé.

Viszont egyvalakit mindenki jól ismer ezen a tájon, minden nap itt lehet látni. Karinthy Frigyes szoborba öntve áll a levél- és szeméttenger partján, hiszen itt lakott, a róla elnevezett utca elején. Ha tehetné, biztosan szomorúan csóválná a fejét, s mondaná: „Így sepertek ti…”

Horthy-kultusz a lágymányosi lapályon

Igaz, több mint három évtizedbe telt, míg tervből valósággá vált a Horthy Miklósról elnevezett déli híd, akkor viszont igencsak megadták a módját. A szükséges kapcsolódó létesítmények valódi kultuszhelyet adtak ki: a budai pillérnél kialakított roppant tengerészeti emlékmű alapzata - benne egy emlékszobával - a kormányzó hajója, a Novara orrának formáját követte, rajta, a fiumei világítótorony másának árnyékában, hatalmas bronz szoborcsoport kapott helyet: „a távolba leső hajókürtös és az őt vezető harci Géniusz”.

A budai hídfőnél alakították ki a Vitézek terét, amelyről két, ívben kanyarodó lehajtó vezetett le a Duna-partra: a Palást és a Kettőskereszt utca a térképen éppen vitézi palástot formázott. A nyílegyenes Szent Korona útja vezetett innen tovább egy kisebb - az országalmát idéző formájú - térre, majd (a Horthy Miklós úttal párhuzamosan) a Horthy Miklós térre juthatott az utazó.

A háború miatt az impozáns kompozícióból csak az útvonalak kitűzése, illetve a Szent Korona útja egyik térfala (ma ez az Irinyi József utca és Karinthy Frigyes út találkozása) valósult meg. Bár tervezték, de nem készült el a budai hídpillér déli oldalára tervezett repülős emlékmű sem, amely a vadászgépével halálos balesetet szenvedett kormányzóhelyettesnek, Horthy Istvánnak is mementója lett volna. - N. K. J.