Bűnügy-baleset;fenyegetés;utas;taxis;fuvardíj;

Népszava fotó/Illusztráció

Sokallta a fuvardíjat - Fegyverrel fenyegette a taxist

A taxis egy újbudai címre vitte az 59 éves budapesti férfit, aki sokallta a fuvardíjat, ezért megfenyegette - informál a police.hu.

A rendőrséget csütörtök este hívta a sofőr, aki egy Budapest XI. kerületi családi ház elé vitte az egyik utasát. Az újbudai férfi azonban a fuvardíj rendezése helyett megfenyegette a taxist, majd bement a házba. A sofőr várt, hogy az utas kifizesse a számlát, aki ehelyett egy fegyverrel, vagy annak látszó tárggyal jött ki a kapun, és azzal fenyegetőzött tovább.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságának és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységének munkatársai rövid időn belül a helyszínre érkeztek és elfogták a férfit. A lakásban tartott házkutatás során pedig egy gáz-riasztó fegyvert találtak. Az 59 éves M. Zoltánnal szemben - őrizetbe vétele mellett – garázdaság bűntette miatt indított eljárást a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.

A volt kormányfő a Botka László és Molnár Gyula által indított, a gazdagok nagyobb közteherviselési hozzájárulását követelő országos kampány célpontjának érzi magát. Ez derült ki legalábbis abból, hogy Gyurcsány Ferenc az ATV-ben azzal igyekezett kritizálni a "Tegyünk igazságot!" címmel útjára indított, a magas jövedelműek megadóztatását célul tűző MSZP-kampányt, hogy az szerinte populista, mert ő - mármint Gyurcsány - "csak idén több adót fizettem be, mint amennyit Botka László valaha meg fog keresni".