Az amerikai politika irányítóitól sem idegen, hogy környezetvédelmi ügyekben mást tesznek, mint amit ígértek. Van (természetesen) hasonló magyar példa – Orbán Viktor a kormányalakításkor azt állította: annak ellenére, hogy kabinetjében nem lesz önálló zöld tárca, a környezet- és természetvédelem kormányzati súlya nem fog csökkenni; az eredmény ismert –, meg amerikai is egy korábbi időszakból. Bush elnök is igyekezett visszanyesni a Clinton-Gore adminisztráció környezetpolitikai törekvéseit.
Trump már a kampány során bemondta, hogy Obama környezetvédelmi eredményeiből nem sokat tervez meghagyni – igaz, egyúttal azt is leszögezte, hogy ennek nem az amerikai polgárok isszák meg a levét, azaz sem a víz-, sem a levegőminőség védelme nem lesz erőtlenebb (ezek mostanában a slágertémák az USA környezetpolitikájában).
Az ígéret betartására az első intézkedések alapján hiba lenne nagy összegben fogadni, az pedig biztosra vehető, hogy a klímavédelem a nagy vesztesek közé kerül. Máris enyhítettek például azon a szabályozáson, amely a legnagyobb kibocsátónak számító olaj- és gázipart arra kötelezné, hogy számszerűsítse a saját metántermelését. Mivel a metán a „leghatékonyabb” üvegházhatású ház – felmelegedést okozó hatása a hússzorosa a szén-dioxidénak –, ez a lépés a hatásaiban ahhoz hasonló, mintha a szén-dioxid-koncentráció növeléséről nem kellene ezentúl beszámolniuk. Adatok híján a metántermelés csökkentését célzó programot sem lehet majd elindítani (az olaj- és gázkitermelés esetleges visszafogása pedig immár szóba sem kerülhet). Az elnök egyúttal meneszteni tervezi az állam szolgálatában álló klímaszakértőket – nincs rájuk szükség, mivel az elnöki álláspont alapján a globális felmelegedés csupán egy hoax (hírlapi kacsa). A környezetvédelmi hatóság vezetését vezetését egy közismert olajlobbistára, Scott Pruittra bízta, és a klímavédelemre szánt forrásokat is alaposan megkurtítja.
A környezetvédelem – és mindenekelőtt a klímabarát energiapolitika – ellen indított egész pályás letámadás ugyanakkor látszólag elakad a kormányzati bürokrácia külső falainál, a gazdaságra semmilyen látható befolyást nem gyakorol. A Reuters összesítése szerint Trump elnökké választása óta feltartóztathatatlanul áramlik a pénz a zöldenergiában utazó cégekbe és alapokba, miközben ugyanazon időszakban több mint 130 milliárd dollárt vontak ki a kevésbé klímatudatos eszközökből: az amerikai kormány nem tud annyi pénzt elvonni a szektorból – például a napelemek adókedvezményének eltörlésével -, amennyit a magántőke ne lenne képes azonnal pótolni. Azaz a befektetők vagy nem érzékelik a hivatalos klímapolitika változását, vagy (ami sokkal valószínűbb) egyáltalán nem érdekli őket, és csak a várható haszonra koncentrálnak. Az amerikai nyugdíjalapokat például egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondol a kormány a klímaváltozásról, egyedül arra figyelnek, hogy egy MWh-nyi áramtermelő kapacitást az USA-ban 2014 óta akkor is napelemek segítségével lehet a legolcsóbban kiépíteni, ha minden kedvezménytől és támogatástól eltekintünk.