Kétharmadból egynegyed

Hibrid dilemma: Magyarország kivel van a háborúban?

Ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin Európa ellen vívott hibrid háborúját megértsük, térben és időben sem kell messzire menni: régóta itt van a mindennapjainkban. Támadás alatt áll Magyarország is: az egyetlen különbség, hogy nálunk a hatóságok elnéző és az Orbán-kormány már-már támogatónak mondható magatartása nyomán egyelőre nem az erőszak, hanem a beépülés, a dezinformáció és a manipuláció dominál.

Amikor 2015 júniusában kikerültek az első xenofób plakátok, senki nem értette, mit csinál a kormány, mert az országot akkoriban nem igazán érintette a migráció

Csatazaj a kampányban

Az igazság napja

A háborúhoz kell

Nemzeti kormányra várva

Útelágazódás

Nem süllyedünk, mi így úszunk

Képünk illusztráció

Demencia

Árokásók

Politikai etika

Behódolás

Oroszország hangja

IQ-teszt

Helloween: kövéren és kopaszon is bírják

Ünnep helyett

Bajnai mérlege

Bocsánat

Forr a víz

A tömeghalál Budapesten most csak az előzenekar volt, amúgy minden rendben

Hatvan percnyi tömény, csúcspontokkal teli tökély lett a Megadeth fellépése a Papp László Sportarénában. Egyedül az tűnhetett furcsának, hogy a Dave Mustaine vezette zenekar a Disturbed előtt játszott.

Adómentes anyák

Mentelmi intelem

Gumicsont a svédasztalon

Milliós kérdés

Várjuk meg, mit hazudnak

Kálmán, hol vagy?

Nagy horderejű ítéletet hoz az uniós bíróság Paks 2-ről, az Európai Bizottság újranyithatja az engedélyezési eljárást

Arról az osztrák keresetről döntenek, amelyben a tervezett paksi bővítés EB általi engedélyezését perelte nyugati szomszédunk. 

A paksi bővítés már most is jelentős csúszásban van, ami tovább nőhet

Isten, haza, zebravédelem

Szálláscsinálók

Az újságírás svájci bicskája

Doros Judit, a Népszava belföld rovatának a munkatársa, lapunk kelet-magyarországi tudósítója kapta a 2025-ben huszadik alkalommal átadott a Fejtő Ferenc-díjat. Hargitai Miklós laudációja.

A tudósító az újságírás svájci bicskája. Mindenhez érteni kell: belpolitikához, gazdasághoz, sporthoz, kultúrához, tényfeltáráshoz. Doros Judit azonban még valamihez ért: képes a kisember nézőpontjából megmutatni és átélhetővé tenni a hétköznapokat
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang