elhalálozás;Dian László György;Külker SC;kézilabdakapus;

2017-03-20 19:09:00

Tragikus! A kézilabdapályán halt meg a játékos

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dian László György, a Külker SC kézilabdakapusa a vasárnap lejátszott Híd-Unió Varánuszok–Külker SC Bp. 1/A bajnoki mérkőzésen.

A találkozó 59. percében Dian László György egy időkérés alkalmával a kispadról nem tudott felállni, előrebukott majd életét vesztette. A helyszínen lévő játékosok és résztvevők folyamatosan próbálták újraéleszteni a teremben rendelkezésre álló defibrillátorral, majd a kiérkező mentők is folytatták az újraélesztési kísérletet, de a sportoló életét nem sikerült megmenteni – olvasható a Budapesti Kézilabda Szövetség honlapján.

A kézilabdázó 1978. augusztus 2-án Szarvason született, 2015 januárja óta játszott heti rendszerességgel a Külker SC együttesében kapusként. Lukács Géza csapatvezető elmondta, a játékos a mérkőzés első félidejében védett, nem jelzett panaszt senkinek sem a csapatból, mindenkit megdöbbentett a mérkőzés végén történt tragikus eset.

Dian László György idén lett volna 39 éves.