A német nagyfőhadiszállásnak legújabb jelentése abból a nézőpontból érdemel különösebb figyelmet, hogy hírül adja: a Somme- és az Oise-területen, egyaránt azokon a vidékeken, amiket a német hadvezetés átengedett az angol csapatoknak, több harc folyt.
Hiába erősítik az angol és a francia jelentések, hogy a híres marne-i csata óta ilyen gyors iramban még nem mentek vissza, kelet felé a német csapatok, mint most, — hogy ez a visszavonulás nem hasonlítható ahhoz a visszavonuláshoz, amelyben Joffre parancsolt, bizonyítja azt, hogy a nagyfőhadiszállásnak a jelentése a föladott terület vidékéről több olyan harcról számol be, amelyben az ellenséges csapatok veszteségeket szenvedtek.
De figyelemre méltó a legújabb német jelentés abból a nézőpontból is, hogy — kissé lihegő, szinte szokatlan modorban — megerősíti a francia és angol vezérkaroknak azt a megállapítását, hogy ezeken a harci területeken a németek mindent elpusztítanak, mindent használhatatlanná tesznek. Csak arra nem felel még ez a jelentés sem, egyelőre nem is felelhet: a német visszavonulás meddig tart majd és mi a célja vele a legfelsőbb hadvezetésnek.
A tempót még mindig a németek írják elő, még visszavonultukban is ők diktálják az iramot, még a visszahúzódás háborús munkájában is ők akarnak kezdők lenni, — nemcsak akarnak, hanem tudnak is. A nyugati többi harctérén állják, tartják, javítják a frontot.
Népszava 1917. március 21.