Előfizetés

A közös nevező

A napokban több irányból érkező támadás indult Magyarország ellen, amelynek "közös nevezője" a magyar nemzeti érdekeket nyíltan sértő "szélsőséges emberi jogi fundamentalizmus", mondja a Fidesz, és sem a párt, sem a kormánya nem akarja megérteni: a "közös nevezőt" saját maga zúdította a saját és a nemzet nyakába a jogi határzártól a Heineken vörös csillagáig. A hibás mindenért már nem egyszerűen az Európai Unió, hanem egész Európa.

A párt kommunikációs igazgatója nem említi e "támadássorozat" legfontosabbikát, Katrein Ferenc interjúját, amelyet az Alkotmányvédelmi Hivataltól 2013-ban távozott volt műveleti igazgató adott az Indexnek, s amely körbefutotta a nemzetközi sajtót is. Nem véletlenül, mert amint azt Kósa Lajos frakcióvezető tömören megfogalmazta: kiugrott műveleti tisztek nem beszélni szoktak, hanem meghalni.

Kósa azért téved. Nem egy mezei kémelhárító, hanem a volt műveleti igazgató szólalt meg, aki azért távozott, mert nem értett egyet azzal, ami a szervezeteknél folyt. Legfőképpen, hogy a titkosszolgálatok képtelenek voltak megtenni, amit meg kellett volna tenniük a Magyarországot az unióba vezető résként használó, helyben is növekvő orosz befolyás ellen, mert nincs rá politikai akarat. Katrein névvel, fényképpel vállalta az interjút, csak olyan kérdésekre nem felelt, amik négy évvel a távozása után is túl érzékenyek lehetnek. Ma valahol külföldön él, s ha valaki azt gondolja, hogy reggelre kelvén épp eszébe jutott, hogy súlyos vádakkal illeti a magyar kormányt, hát az nagyot téved. Valaki, valakik, akik meggyőzték, nyissa ki a száját, ma alighanem úgy vigyáznak rá, mint a szemük fényére, A kormányt ért vádak annyira súlyosak, amennyire tragikomikusak a válaszok. Hogy a kormányfő közli, Magyarország nem a Marson van, a szolgálatok nem képesek többre (miért is nem?), hogy az egész kérdés elég sok időt vesz el a munkájától.

Olvassuk a névtelen hozzáértők véleményét: az interjúval jól behatárolható körök vissza akarják fogni a kormány külpolitikáját. Nem találgatjuk, milyen körök. Mi az európai közösségre gondolunk. Arra, miként terelgeti kifelé a a kormányfő Magyarországot Európából. Vagy, ami ennél súlyosabb: miként válunk - közös nevezőként - mind elviselhetetlenebbé e közösségben.

Trianoni súlyú bűn

Hatvan évvel ezelőtt írták alá az Európai Unió néven működő közösség alapjait jelentő, úgynevezett római szerződést. Ez a dokumentum hozta létre a közös piacot, amely Európa polgárai számára megteremtette a jólét és a stabilitás feltételeit, és amely biztosítja a személyek, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását, de mindenekelőtt biztosítja a kontinens békéjét. Hatvan év hosszú idő, sok minden történt azóta: az Unió gyarapodott, bővült, a tagállamok együttműködése folytán érdemi geopolitikai szereplővé vált. Hatvan év után azonban - súlyos válságokat is átvészelve - mára odáig jutott, hogy a külső feszítések mellett immár belső ellenségei is a szétporlasztásán ügyködnek, az egyik legjelentősebb - és tegyük hozzá: olykor indokolatlanul kivételezett - szereplője pedig távozni is fog, de legalábbis akar a közösségből.

Hosszan lehetne elemezni, hogy az Unió működését illetően valóban jó volt-e a szövetség erőltetett bővítése (mi magyarok, akik tulajdonképpen a honfoglalás óta nyugatra tartunk, ennek persze csak örülhetünk); vagy, hogy nem volt-e az európai felzárkóztatás jobbító szándékával ellentétes módon olykor magára hagyva, némiképp megcsalatva, esetenként lekezelve az újonnan csatlakozó, kelet-európai tagországok köre (legyünk őszinték: olykor igen), de ezt most tegyük félre egy pillanatra. A római szerződés évfordulóján ugyanis túlzás nélkül állíthatom, hogy sorsfordító válaszúthoz érkeztünk. A mag-országok ugyanis arra készülnek, hogy - jogos érdeküket szem előtt tartva - az Uniót érő kihívásokra válaszul szorosabbra fűzzék az együttműködésüket, azokat pedig, akik illiberális lázálmukban inkább kivonulnának a közösből, szépen hátrahagyják. Az Orbánhoz hasonlók így kevesebb ellenőrző tekintetet, kevesebb számonkérést, több önállóságot kapnak az oligarchikus tesz-vesz városaikban. És persze kevesebb támogatást, lassabb fejlődést, alacsonyabb szociális juttatásokat mellé. De ez az illiberális szektavezéreket és apostolaikat már nem érdekli. Nekik csak felsőbbrendűség hatalma számít. Ekkora méretű magánosított közpénzkupacról lenézve az európaiság értékei is csak lomtalanításra váró szemétnek tűnnek a számukra. Ezért akarják a lemaradók közé sorolni Magyarországot és ezért nem akarnak szorosabb együttműködést, európai szintű szociális hálót, havermentes ügyészséget, konszenzusokra épülő gazdasági kooperációt. Történelmi, a trianoni döntés sokkjával felérő bűn, ha Magyarországot a felelős döntéshozói most nem Európa fősodrában akarják tartani, hanem hataloméhes szenvedélybetegségük miatt a perifériára akarják lökni.

Az Európai Unió átalakítása a küszöbön van tehát, a korábban még Európa-párti Fidesznek pedig most csak egy válasza van: szabadságharc Brüsszel ellen. Mi, európai demokraták ezzel szemben felelősen gondolkodunk. A mi válaszunk és a mi választásunk Európa. Még akkor is, ha tudjuk: az Európai Unió sem tökéletes. Mi is látjuk, hogy van korrigálni való az európai intézményrendszeren, szétrombolása helyett azonban felelős újraépítését, bölcs újraegyesítését akarjuk! Az elmúlt hónapokban egyetemi előadásokon, lakossági fórumokon, belső szakmai és politikai vitákon, magyarországi és európai fogadóórákon mutattam be és formáltam tovább azt a programiratot, amelyben javaslatokat kerestem az Európai Unió lehetséges megerősítésére és megreformálására. Az „European ReUnion - Mindenki Európája” címet viselő dolgozat (amely teljes terjedelmében megtalálható személyes honlapomon) elsődleges célként jelöli meg a szociális Európa megteremtését. Ki kell alakítani az uniós tagországokban az európai minimálbér egységes rendszerét, és biztosítani kell a gyakorlatban, hogy a minimálbér ne lehessen az adott országban megállapított létminimum alatt. Sokatmondó, hogy az ezzel összhangban lévő „Szociális Pillér” javaslatcsomagot, amely jelenleg is az európai döntéshozók asztalán van, a Fidesz-kormány élből elutasítja és valamiféle „brüsszeli fedett akciónak” állítja be. Holott nem másról szól, mint az európai polgárok szociális biztonságának megteremtéséről. Orbán Viktor és a Fidesz nem véletlenül ágál minden eszközzel egy európai ügyészi szerv felállítása ellen sem, ennek tetejére ugyanis nem tudná korábbi képviselő-jelöltjét ültetni. Csak egy átfogó, minden tagállamra kiterjedő uniós ügyészség tudja felvenni a harcot az EU büdzsét érintő csalásokkal, sikkasztásokkal, korrupcióval és hűtlen kezeléssel. A tagállamok érdeke is az, hogy a fejlesztésekre szánt pénzek ne vándoroljanak oligarchák magánzsebébe közérdek helyett.

Az Unió egyik nagy hibája, hogy nem képes saját érdekeinek és értékeinek érvényt szerezni. Fel kell tehát vértezni olyan eszközökkel, hogy tagjait, a tagállami kormányokat folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse. Mi azt gondoljuk, hogy egyetlen tagállami nemzetet sem érhet hátrány azért, mert kormánya szándékos módon megsérti az európai alapelveket; ugyanakkor egyetlen tagállami kormány sem sértheti meg az európai értékeket következmények nélkül.

Az EU és benne Magyarország válaszúthoz érkezett. Hatvan év tapasztalata mutatja: nincs élet az Unión kívül. Pontosabban van, de azt már jól ismerjük és nem kérünk belőle.

Trianoni súlyú bűn

Hatvan évvel ezelőtt írták alá az Európai Unió néven működő közösség alapjait jelentő, úgynevezett római szerződést. Ez a dokumentum hozta létre a közös piacot, amely Európa polgárai számára megteremtette a jólét és a stabilitás feltételeit, és amely biztosítja a személyek, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását, de mindenekelőtt biztosítja a kontinens békéjét. Hatvan év hosszú idő, sok minden történt azóta: az Unió gyarapodott, bővült, a tagállamok együttműködése folytán érdemi geopolitikai szereplővé vált. Hatvan év után azonban - súlyos válságokat is átvészelve - mára odáig jutott, hogy a külső feszítések mellett immár belső ellenségei is a szétporlasztásán ügyködnek, az egyik legjelentősebb - és tegyük hozzá: olykor indokolatlanul kivételezett - szereplője pedig távozni is fog, de legalábbis akar a közösségből.

Hosszan lehetne elemezni, hogy az Unió működését illetően valóban jó volt-e a szövetség erőltetett bővítése (mi magyarok, akik tulajdonképpen a honfoglalás óta nyugatra tartunk, ennek persze csak örülhetünk); vagy, hogy nem volt-e az európai felzárkóztatás jobbító szándékával ellentétes módon olykor magára hagyva, némiképp megcsalatva, esetenként lekezelve az újonnan csatlakozó, kelet-európai tagországok köre (legyünk őszinték: olykor igen), de ezt most tegyük félre egy pillanatra. A római szerződés évfordulóján ugyanis túlzás nélkül állíthatom, hogy sorsfordító válaszúthoz érkeztünk. A mag-országok ugyanis arra készülnek, hogy - jogos érdeküket szem előtt tartva - az Uniót érő kihívásokra válaszul szorosabbra fűzzék az együttműködésüket, azokat pedig, akik illiberális lázálmukban inkább kivonulnának a közösből, szépen hátrahagyják. Az Orbánhoz hasonlók így kevesebb ellenőrző tekintetet, kevesebb számonkérést, több önállóságot kapnak az oligarchikus tesz-vesz városaikban. És persze kevesebb támogatást, lassabb fejlődést, alacsonyabb szociális juttatásokat mellé. De ez az illiberális szektavezéreket és apostolaikat már nem érdekli. Nekik csak felsőbbrendűség hatalma számít. Ekkora méretű magánosított közpénzkupacról lenézve az európaiság értékei is csak lomtalanításra váró szemétnek tűnnek a számukra. Ezért akarják a lemaradók közé sorolni Magyarországot és ezért nem akarnak szorosabb együttműködést, európai szintű szociális hálót, havermentes ügyészséget, konszenzusokra épülő gazdasági kooperációt. Történelmi, a trianoni döntés sokkjával felérő bűn, ha Magyarországot a felelős döntéshozói most nem Európa fősodrában akarják tartani, hanem hataloméhes szenvedélybetegségük miatt a perifériára akarják lökni.

Az Európai Unió átalakítása a küszöbön van tehát, a korábban még Európa-párti Fidesznek pedig most csak egy válasza van: szabadságharc Brüsszel ellen. Mi, európai demokraták ezzel szemben felelősen gondolkodunk. A mi válaszunk és a mi választásunk Európa. Még akkor is, ha tudjuk: az Európai Unió sem tökéletes. Mi is látjuk, hogy van korrigálni való az európai intézményrendszeren, szétrombolása helyett azonban felelős újraépítését, bölcs újraegyesítését akarjuk! Az elmúlt hónapokban egyetemi előadásokon, lakossági fórumokon, belső szakmai és politikai vitákon, magyarországi és európai fogadóórákon mutattam be és formáltam tovább azt a programiratot, amelyben javaslatokat kerestem az Európai Unió lehetséges megerősítésére és megreformálására. Az „European ReUnion - Mindenki Európája” címet viselő dolgozat (amely teljes terjedelmében megtalálható személyes honlapomon) elsődleges célként jelöli meg a szociális Európa megteremtését. Ki kell alakítani az uniós tagországokban az európai minimálbér egységes rendszerét, és biztosítani kell a gyakorlatban, hogy a minimálbér ne lehessen az adott országban megállapított létminimum alatt. Sokatmondó, hogy az ezzel összhangban lévő „Szociális Pillér” javaslatcsomagot, amely jelenleg is az európai döntéshozók asztalán van, a Fidesz-kormány élből elutasítja és valamiféle „brüsszeli fedett akciónak” állítja be. Holott nem másról szól, mint az európai polgárok szociális biztonságának megteremtéséről. Orbán Viktor és a Fidesz nem véletlenül ágál minden eszközzel egy európai ügyészi szerv felállítása ellen sem, ennek tetejére ugyanis nem tudná korábbi képviselő-jelöltjét ültetni. Csak egy átfogó, minden tagállamra kiterjedő uniós ügyészség tudja felvenni a harcot az EU büdzsét érintő csalásokkal, sikkasztásokkal, korrupcióval és hűtlen kezeléssel. A tagállamok érdeke is az, hogy a fejlesztésekre szánt pénzek ne vándoroljanak oligarchák magánzsebébe közérdek helyett.

Az Unió egyik nagy hibája, hogy nem képes saját érdekeinek és értékeinek érvényt szerezni. Fel kell tehát vértezni olyan eszközökkel, hogy tagjait, a tagállami kormányokat folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse. Mi azt gondoljuk, hogy egyetlen tagállami nemzetet sem érhet hátrány azért, mert kormánya szándékos módon megsérti az európai alapelveket; ugyanakkor egyetlen tagállami kormány sem sértheti meg az európai értékeket következmények nélkül.

Az EU és benne Magyarország válaszúthoz érkezett. Hatvan év tapasztalata mutatja: nincs élet az Unión kívül. Pontosabban van, de azt már jól ismerjük és nem kérünk belőle.