4-es metró;Trócsányi László;

2017-03-24 09:17:00

4-es metró - Trócsányi irodája képviselte a BKV ellenfelét

Az igazságügyminiszter, Trócsányi László irodája, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte a 4-es metró alagútépítő kivitelezőjét több perben az állami BKV Zrt.-vel szemben - állította a Magyar Nemzet.

A lap úgy értesült, hogy a 3-as metró francia-német-osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorciumának látta el jogi képviseletét legalább öt választott-bírósági eljárásban az igazságügyi miniszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda.

FOTÓ: Népszava

Trócsányi László FOTÓ: Népszava

A Bamco konzorcium a 3-as metró alagútfúrásával foglalkozott, ám mivel a vállalkozás jókora késést szenvedett, így később a Bamco-cégek kártérítésért bírósághoz fordultak.

A Magyar Nemzet szerint a nyilvánosság kizárásával zajló ügyek többségében 2014 második felében, illetve 2015-ben nyújtotta be kereseteit az alagútépítő konzorcium, azaz Trócsányi 2014 júniusi miniszteri beiktatása után.

A tárcavezető a lapnak azt mondta: nem folytat ügyvédi praxist és nem kap osztalékot az iroda működéséből. Ugyanakkor a lap szerint az állami megbízások ettől függetlenül növelik az iroda értékét.