Bulvár;Sebestyén Balázs;Morning show;

2017-03-24 10:02:00

Balázst barátja árulta el - Kiderült, ki védette le a Morning Show-t

Kiderült, ki szúrta hátba Sebestyén Balázst, ki miatt nem használhatják a műsorvezető és társai a Morning Show védjegyet - írja a Blikk. A lap szerint a Rádió 1 műsorvezetőjének egykori üzlettársa és barátja Balázs tudta nélkül bejegyeztette a rendkívül népszerű műsor nevét és logóját, amit a rádiós álmodott meg.

A Morning Show ábrás védjegyét Balázsék már 2010-ben levédették volna, de a hivatal akkor elutasította kérelmüket. Négy évvel később a volt üzlettárs azonban sikerrel járt, hogy aztán eladja a Class FM tulajdonosának, John Michael­ McNuttnak a brandet.

A Blikk által megkeresett szakember szerint a Morning Show-brand több tízmillió, de akár 100 millió forintot is érhetett. Surányi Ádám újságíró hivatalos blogja szerint ezt védette le mindössze 78400 forintért az egykori barát,  ennyibe kerül ugyanis a szabadalmaztatási díj.

Balázs a lap megkeresésére gratulált az újságírónak, hogy ezt kiderítette, ugyanis - mint mondta - egyetlen mondatát sem tudja cáfolni, minden úgy történt, ahogy a blogon le van írva. A műsorvezető hozzátette, hogy a Rádió 1-en futó új műsoruk, a Reggeli Show már olyan erős brand, hogy üzletileg túltették magukat a dolgon, emberileg és érzelmileg azonban hatalmas csalódás volt, hogy egy barátnak hitt ember ezt tette. Balázs ugyanakkor úgy nyilatkozott a lapnak: hisz benne, hogy az ilyen dolgokat az élet mindig rendezi, igazságot szolgáltat.

A Reggeli Show műsorvezetői most a szabadalmi hivatal döntésére várnak, Sebestyén Balázs ugyanis kérvényezte a védjegy bejegyzésének törlését. – Várjuk, hogy ebben a tisztességtelen helyzetben döntést hozzanak, aztán a határozattól függően tesszük meg a következő lépést – zárta Balázs a mondandóját.