A fél világ arról beszél, hogy a napokban egy korábbi magyar titkosszolga megszólalt. Régen „bevarrták” a leszerelők száját, nehogy eszükbe jusson bizonyos melléfogásokról „dalolni”. Most mégis ez történt. Nem árult el titkokat, de kiderültek bénázások: tudtak a Magyar Nemzeti Arcvonal fegyvereiről, de csak vállat vontak, mint ahogyan korábban „képben” voltak a későbbi roma gyilkosságok elkövetői is, mégis megtörténhetett, ami megtörtént.
Engem pontosan ez aggaszt: megtörténhet, ami megtörtént. Franciaországban is voltak információik a terrorelhárítóknak a későbbi merénylőkről, de rosszul becsülték fel őket, és inkább másokkal foglalkoztak. A belgáknak is kartonjuk volt azokról, akik pontosan egy évvel ezelőtt Brüsszelben robbantottak, de úgy gondolták, nem veszélyesek, és nem figyeltek eléggé rájuk. Aztán valami ilyesmibe futottak bele most a britek is. A tettes radikális nézeteiről tudtak az MI5 titkosszolgái, nyomoztak is utána, de arra jutottak, hogy a pasas csak periferiális figura szélsőséges körökben.
A reptéren kidobatják a bontatlan ásványvizünket, elveszik az unokának szánt mackósajtot, ha több a megengedett néhány dekánál, mert ki tudja, mit csempészhettünk bele. Maholnap a laptopot sem engedik fel a fedélzetre, nem mintha a bőröndben nem léphetne működésbe egy benne lévő bomba. Robbanhat az előcsarnokban egy táska, ránk támadhat késes merénylő, halálra gázolhatnak a tömegbe hajtó autóval is. Ma már mindezzel együtt lehet - és kell - élni.
De azzal a magyarázattal nem, hogy tudtak a biztonságiak a merénylőről - a romák gyilkosairól, Györkösről -, de nem gondolták volna róluk…
