Vigasz-vb

Rettenetes, ha egy kormányka szomorú. Az embernek elfacsarodik a szíve. Az előbb még majd kicsattant az erőtől, eleven és huncut, nem bír nyugodni, az étvágya remek, persze olykor rosszalkodik, verekszik, de hát mikor csintalankodjon, ha nem most, talán ellenzéki korában? És erre tessék! Történik egy kis baj, és rá sem lehet ismerni, lóg az orrocskája, sértődötten szipog, mint akinek elvették a játékát. Vagy az álmát. Pedig hogy szeretett olimpiázni! Az a kedvenc társasjátéka, jókat kacag a kis kópé, hogy a többiek veszítenek. Már számított a sok zsetonra, hát nem csoda, ha legörbül a szája. Muszáj valahogy megvigasztalni.

Ám ha egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik. Kisebb ajtó ugyan, kevesebb szajrét lehet kivinni rajta, de jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Az olimpia, huss, elszállt, de valamicske írt jelent a sebre a vizes vb. Vigasz-vb. Szegény ember, szegény kormány vízzel főz. Nem összemérhető ugyan a zsákmány az olimpiától remélttel, ami szomorú és igazságtalan, de arra elég, hogy helyreállítsa a renomét a többi kispajtás, a haverok szemében. Mert már zúgolódni kezdtek, hogy akkor mi lesz most ővelük? Mérgelődött is a kormányka, hogy mindent tőle várnak: „Hát mit gondoltok, lopom én a pénzt?”- mordult rájuk. ”Ja, tényleg!”- ismert el azért valamennyit az igazukból. És noha az ezermilliárd helyett csak százzal lehetett vigasztalódni, nekilátott.

Már azzal is mi munka volt, hogy legalább a száz mozdítható legyen! Hiszen két éve még 14,7 milliárdban határozták meg a teljes keretet. Akkor nem számított, hiszen mindenki a közbeszerzésekkel teli nagy-nagy olimpiai mézesbödönre koncentrált, kit érdekelt, mekkorára készül ez a jóval kisebb csupor. Milyen igaza volt az ábrándozás veszélyeire intő Vörösmartynak: „Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.”

Sajnos arra sem lehetett hivatkozni, hogy az infláció sokszorozza meg a költségeket, azt mégsem veszik be, hogy a nyugdíjemelésnél nincs infláció, a vigasz-vb-nél meg van. Lépésenként kellett haladni. Először a Dagály-törvénybe csak úgy mellékesen beleírni, hogy a Duna Aréna egymagában közel 25 milliárdot kóstál. Kicsit később a közbeszerzési pályázat kiírása szerint már 38,6 milliárdot. Még később 43-at, hiszen a videotonos Garancsi, a miniszterelnök focis barátja se maradhat éhen, ha már egész véletlenül ő kapta a megbízást. Mi az a 250 millió, amit a plakáthelyeivel - jó, kellett hozzá egy kis törvénymódosítás is - a kvótakampányon keresett? Vagy az a 700, amennyit agrártámogatásként csípett fel? Tavaly a cégeinek 86 milliárd árbevétele volt, ha idén lejjebb adná, ahogy mondani szokás, a kutyák is lepisilnék

Egész jól elterelte a figyelmet az árdrágulásról, hogy először egy csili-vili csodapalota képét mutogatták látványtervként az elkészült randa kőkoporsó helyett. Éppen azért lett a teljes vigasz-vb ú.n. „kiemelt beruházás”, mert ilyenkor nem kell túl sok engedély, nem lehet hőzöngeni a kivágott fák meg a tervekre nem hasonlító épület miatt. Az persze nem helyes, hogy a kormánybiztos elszólta magát, és maga is „blöffnek" nevezte a pompázatos látványtervet, mert minek hergelni a népet! Van annak elég baja. Pláne, hogy az új Aréna előcsarnokának alja állítólag máris kilyukadt.

A hű társak is vigaszra szorultak az elrabolt olimpiai álom miatt. Például Kuna Tibor, Szijjártó barátja, a Fidelitas egykori kabinetvezetője. Tehetséges PR-szakember (talán csak Rogán Pasa parki szomszédja ér a nyomába, de ezen nem fognak összeveszni, jut is, marad is), az anyagiak alig érdeklik, a spirituális értékek embere, maga nyilatkozta: „Keresztény emberként azt gondolom, hogy minden jó dolog Istentől való”. Esetében még talán a Szerencsejáték Zrt. állami vállalattól, amely tavaly 5 milliárdos keretszerződést kötött vele marketing, és kommunikációs feladatokra. Hát nem megnyerte a vizes vb rendezvényszervezési feladataira kiírt 2 milliárdot? Remélhetőleg így már kissé ő is meg van vigasztalva.

De szegényt nem lehet a végletekig kizsigerelni. ezért a 2 milliárdban nincs benne a nyitó- és zárórendezvény költsége. Ezekkel nem garasoskodhatunk. Kerül, amibe kerül! A nyitó pl. egymaga 3 és fél milliárdba. Ha ki-ki le is csípi belőle a szokásosat (Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, hát még a közpénzt!), akkor is futja a Rolling Stones meghívására. Legalább Kósának sem kell Új-Zélandig utaznia, mint 2014-ben, hogy meghallgassa a „Get no”-t. Őt napokra sem tudná nélkülözni a haza.

Ez így együtt kicsit drágának tűnhet, de világosan megmondták: megéri, mert a létesítmények itt maradnak nekünk. Kivéve az óriás ugrótornyot a Batthyány téren, azt két hét múlva lebontják, pedig milyen szép jelkép lehetne a Szabadság-szobor helyett: ugrás a mélybe. Ha már kiderült, hogy mégsem bő 1 milliárdba, hanem 3-ba kerül. Itt aztán kizárt bármilyen túlszámlázás, hiszen megbízható ember: Tiborcz István üzlettársa építi-bontja. Szinte ingyen van, beleszámítva, hogy az ugrómedencében ügyel két búvár is.

Csak nehogy véletlenül kihúzzák a dugót az egész vizes vb alól! Akkor oda a vigasz. Nekem a szívem szakadna meg szegény kormányka miatt.

Szerző
Lendvai Ildikó

Nem gondolták volna róluk

A fél világ arról beszél, hogy a napokban egy korábbi magyar titkosszolga megszólalt. Régen „bevarrták” a leszerelők száját, nehogy eszükbe jusson bizonyos melléfogásokról „dalolni”. Most mégis ez történt. Nem árult el titkokat, de kiderültek bénázások: tudtak a Magyar Nemzeti Arcvonal fegyvereiről, de csak vállat vontak, mint ahogyan korábban „képben” voltak a későbbi roma gyilkosságok elkövetői is, mégis megtörténhetett, ami megtörtént.

Engem pontosan ez aggaszt: megtörténhet, ami megtörtént. Franciaországban is voltak információik a terrorelhárítóknak a későbbi merénylőkről, de rosszul becsülték fel őket, és inkább másokkal foglalkoztak. A belgáknak is kartonjuk volt azokról, akik pontosan egy évvel ezelőtt Brüsszelben robbantottak, de úgy gondolták, nem veszélyesek, és nem figyeltek eléggé rájuk. Aztán valami ilyesmibe futottak bele most a britek is. A tettes radikális nézeteiről tudtak az MI5 titkosszolgái, nyomoztak is utána, de arra jutottak, hogy a pasas csak periferiális figura szélsőséges körökben.

A reptéren kidobatják a bontatlan ásványvizünket, elveszik az unokának szánt mackósajtot, ha több a megengedett néhány dekánál, mert ki tudja, mit csempészhettünk bele. Maholnap a laptopot sem engedik fel a fedélzetre, nem mintha a bőröndben nem léphetne működésbe egy benne lévő bomba. Robbanhat az előcsarnokban egy táska, ránk támadhat késes merénylő, halálra gázolhatnak a tömegbe hajtó autóval is. Ma már mindezzel együtt lehet - és kell - élni.

De azzal a magyarázattal nem, hogy tudtak a biztonságiak a merénylőről - a romák gyilkosairól, Györkösről -, de nem gondolták volna róluk…

Szerző

Újra kell éleszteni az EU-t

2017. március 25-én, az EU 27 tagállamának állam- és kormányfői Rómában gyűlnek össze, hogy megünnepeljék az Európai Unió 60. születésnapját. Szeretnénk az európai történelem új fejezetének írói közé tartozni és várjuk, hogy részesei lehessünk az európai jövőről szóló vitának, amit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke el is indított a múlt héten. Ennek a széleskörű vitának magába kell foglalnia a tagállamokat, a parlamenteket, a civil társadalom képviselőit és az állampolgárokat.

Az EU történelmi válaszút előtt áll. Európa folytathatja útját a hanyatlás és a Brexit-féle bomlás útján, vagy egyesítjük szándékainkat és ténylegesen együtt cselekszünk a továbbiakban. A megelégedettség és a változatlanság sem lehet a továbbiakban opció. Ha Európa elég erőssé akar válni ahhoz, hogy a jelen és a jövő kihívásaival is szembe tudjon nézni, akkor mielőbb újra kell éleszteni az EU-t.

A kihívások nem újak. Ugyanakkor a mai, gyorsan változó, bizonytalan idők közepette jóval összetettebbek és globálisabbak, mint valaha. Ha nem akarjuk elveszíteni társadalmi kötelékeinket, ha nem akarunk visszatérni az előítéletek és a populizmus időihez, ha egy nyílt társadalmat akarunk fenntartani, akkor nincs más választásunk, mint hogy sürgősen és ténylegesen megoldjuk e problémákat. Máskülönben hátrakötött kézzel lehetünk tanúi annak, hogy véget ér egy együttműködésen és multilateralizmuson alapult modell, amely elősegítette a demokratikus társadalmak terjedését.

A digitalizáció, a kiberbűnözés, a terrorizmus, a globális felmelegedés, a tudományos és ipari forradalmak mind határokon átívelő folyamatok. Egy többpólusú világ bontakozik ki, ahol Európa elveszti relatív súlyát a demográfia, a gazdaság, a politika és a kultúra tekintetében. A globalizáció világszerte csökkentette a szegénységet és fellendítette a fejlődő országok gazdaságait. Nyugati világunkban azonban a globalizáció sok embert hátrányosan érintett és a középosztály meggyengülését hozta. Ezek a következmények táptalajt adnak a populizmusnak és a nacionalista érzelmeknek a világ nagy részén.

Európa mindenesetre a béke, a jólét, az egyenlőség és a civil jogok lámpása marad. A kontinens hatalmas lehetőségeket kínál mind az 500 millió lakosának, és továbbra is a civilizáció mintájaként szolgál az emberiség számára. Az európai projekt teljesült a gazdasági és monetáris politikánkkal, a közös belső piaccal, amely a legnagyobb a világon, a közösen meghatározott értékeinkkel és jogainkkal, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzítettünk, valamint a kiváló kutató és tudományos programjainkkal, mint például az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet.

Mindazonáltal ez a lendületes fejlődés folyamatosan veszít erejéből, ezért muszáj válaszokat adnunk az európai polgárok problémáira. Újra kell gondolnunk Európát és biztosra kell mennünk abban, hogy a tagállamok kölcsönösen erősítik egymást. A létező egyezmények tág teret biztosítanak számunkra, hogy fejlesszük az EU erőforrásainak elosztását és koordinációját rövid távon. A növekvő bizonytalanság idején Európának mindenekelőtt a saját polgárait és értékeit kell megvédenie.

Ez közös ambíciókat és egy közös tervet igényel. Szükséges, hogy vezetőink egy egységes vízióval rendelkezzenek, valamint hogy elkötelezzék magukat az Unió mellett, ami az egyetlen valós út a XXI. században. Az egyezmények elősegítik, hogy a tagállamok tovább mélyítsék az együttműködést a különböző területeken. Itt az ideje, hogy ezeket az elképzeléseket átültessük a gyakorlatba, különös tekintettel az eurózna kormányzására, valamint egy európai védelmi stratégiára, amit az új amerikai adminisztráció is sürget.

A politika, a gazdaság, a demokrácia, a társadalom és a kultúra szintjén is erősebb Európa létrejöttét sürgetjük. Egy olyan Európát szeretnénk, amely növelni tudja a befolyását a gyorsan fejlődő nemzetközi térben, és amely egy új, békén, szolidaritáson és együttműködésen alapuló egyensúly létrejöttét szolgálja, ami alapvető annak érdekében, hogy szembe tudjunk nézni a jelenlegi nemzetközi kihívásokkal. Meghívunk minden egyes európait, aki támogatja az európai projekt újraindítását, hogy csatlakozzon hozzánk a „March for Europe”-on március 25-én Rómában.

Abban bízunk, hogy ez a március egy demokratikus és polgári reneszánsz kezdete lesz, amin keresztül a polgárok végre részt vehetnek az Európai Unió kihívásainak és prioritásainak megfogalmazásában. Ennek kéz a kézben kell járnia egy széleskörű, közös gondolkodással azon, hogy európaiként mi a közös bennünk, melyek közös értékeink és érdekeink, valamint hogyan védjük meg ezeket kontinensünk érdekében. Arra kérünk mindenkit, aki támogatja Uniónk jövőjét, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz, egy valóban európai, polgári koalícióhoz. Ugyanazokat az értékeket osztjuk, ugyanazok az érdekeink, és mindannyian ugyanannak a civilizációnak a gyermekei vagyunk. Amire most szükségünk van, az egy közös európai lelkiismeret.

Guillaume Klossa (FR) író; Alberto Alemanno (IT) az EU-jog professzora; László Andor (HU) közgazdász, volt uniós biztos; Lionel Baier (CHI) filmkészítő; Mars di Bartolomeo (LU) parlamenti elnök; Mercedes Bresso (IT) EP-képviselő; Elmar Brok (DE) EP-képviselő; Philippe de Buck (BE) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja ; Georges Dassis (GR) szakszervezet vezető; Paul Dujardin (BE) a BOZAR vezérigazgatója; Cynthia Fleury (FR) filozófus; Markus Gabriel (DE) filozófus; Felipe Gonzalez (ES) volt miniszterelnök; Sandro Gozi (IT) európaügyi miniszter; Danuta Huebner (PL) volt uniós biztos; Alain Juppé (FR) korábbi miniszterelnök; Cristiano Leone (IT) kommunikációs vezető; Christophe Leclerq (FR) médiavállalkozó; Jo Leinen (DE) EP-képviselő; René van der Linden (NL) korábbi európaügyi miniszter; Robert Menasse (AT) író; Ferdinando Nelli Feroci (IT) nagykövet; Johanna Nyman, az Európai Ifjúsági Fórum elnöke; Sofi Oksanen (FI) író; Sneska Quaedvlieg-Mihailovic (NL/SERBIA) az Europa Nostra főtitkára; Maria João Rodrigues (PT) korábbi miniszter; Robin Rivaton (FR) író; Petre Roman (RO) volt miniszterelnök; Jochen Sandig (DE) művészeti vezető; Roberto Saviano (IT) író; Nicolas Schmit (LU) miniszter; Gesine Schwan (DE) politikatudós; Denis Simonneau (FR) az Europa Nova elnöke; Guy Verhofstadt (BE) korábbi miniszterelnök; Vaira Vīķe-Freiberga (LV) korábbi elnök; Cédric Villani (FR) matematikus; Luca Visentini (IT) az Európai Szakszervezetek Szövetségének főtitkára; Sasha Waltz (DE) táncművész; Wim Wenders (DE) filmkészítő

Szerző