Orbán Viktor gyarmattartós beszéde pompás történelemtanítási alapanyag lehetne. Ha forrásalapon tanítanánk a történelmet, nem pedig kronologikusan, miként eleink is úgy háromszáz éve, ezzel a beszéddel akár egy féléven át is érdemes lenne foglalkozni. Megtanítható belőle Európa világelső időszaka, a gyarmati rendszer és az ebből fakadó temérdek XX. századi probléma csakúgy, mint a jelen Európai Unióját feszítő számos nemzetállami ellentét. (Demonstrálja egyébként a szónoki sunyiság eszköztárát is, de az nem történelem, ergo most hagyjuk is.)
Orbán Viktor gyarmattartós beszédének tehát nem azért nincs helye a nyolcadikos törikönyvben, mert nem kiemelkedő fontosságú történelmi forrás. Hanem mert nem elemzésre, gondolkodásra késztető módon, ellenben primitív manipulációval faragtak belőle iskolai feladatot. Az idézetet követő három értelmetlen, kizárólag a kocsmai politizálás szintjén megválaszolható kérdés (ld. "Véleményed szerint mennyire homogén ország Magyarország?") csak az indulatátvitelre jó, tanulni semmit sem lehet az efféle matériából.
Mondhatnánk, dilettantizmus. De a dilettánsok jóindulata hiányzik abból a döntéshozóból, aki a zsűrizésen átesett tankönyvbe utólag passzíroz bele egy ilyen passzust: ez már a rákosista matekkönyvekben '50 táján feltűnő kulákos számtanpéldák szintje. A történelemtanításra legfeljebb annyiban alkalmas, hogy egy majdani normálisabb korban, amikor a NER mindennapjait tanulják az utánunk jövők, prímán lehet általa szemléltetni, miért is utálták már látatlanban az egyetlen (habár roppant "olcsó") tankönyvet a józanul gondolkodó tanárok és szülők.
