tiltakozás;lex CEU;Stádium 28 Kör;

2017-03-30 17:00:00

Lex CEU - A Stádium 28 Kör tiltakozása

A Stádium 28 Kör - saját megfogalmazásuk szerint - az MTA köztestületi tagjaiból alakult társadalmi fórum, amelyet azzal a szándékkal hozott létre az MTA tudósainak egy csoportja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak a hazai társadalmi viszonyokkal kapcsolatos tudományos igényű vizsgálatok eredményei és a torzulások lehetséges orvoslására születő javaslatok. Tevékenységük a problémák feltárására, majd a közvélemény számára történő bemutatására irányul, miután számos olyan jelenséget észlelnek, amely súlyosan korlátozhatja Magyarország közép- és hosszútávú fejlődését. A Stádium 28 kör, a "Lex CEU" elleni tiltakozásképp kiadott közleménye szöveghűen: 

A magyar kormány – mint a parlament honlapján, majd a sajtóban nyilvánosságra került – a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítására készül. A tájékozott és elfogulatlan szemlélő e törvényjavaslat elolvasása után megállapíthatja, hogy annak célja Magyarország egyik legjelentősebb és nemzetközileg legmagasabban jegyzett egyetemének és kutatóhelyének, a huszonhat éve működő és a magyar tudományos életbe mélyen beágyazódott budapesti Közép-európai Egyetemnek (CEU) ellehetetlenítése és az országból való kitessékelése. Ezért a törvényjavaslatra az alábbiakban mint lex CEU-ra hivatkozunk. A lex CEU implicite elismeri, hogy a Közép-európai Egyetem mindenben a magyar törvények szerint működik, hiszen működését új, semmilyen racionális érvvel nem igazolható feltételekhez köti.

E feltételek között is kitűnik önkényességével az a tervezett szabály, hogy külföldi egyetem akkor folytathat magyarországi tevékenységet, ha „a székhelye szerinti országban működő, és ott ténylegesen felsőoktatási képzést folytató államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül”. A CEU államilag elismert felsőoktatási intézmény mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon (és ezáltal az egész Európai Unióban), törvényes kettős akkreditációs rendszerrel, amelynek egyetlen campusa Budapesten van. A tervezett szabályozás most azt írná elő, hogy New York államban is campust alapítson és ott tényleges felsőoktatási képzést folytasson. Könnyen belátható, hogy ez a feltétel semmilyen tudományos vagy képzési céllal nem igazolható. Kizárólagos célja politikai jellegű, s beavatkozik a magyar alaptörvény által biztosított tanszabadságba és kutatási szabadságba. A tudományos kutatók és oktatók tiltakozása a lex CEU ellen nem pusztán a szolidaritás kifejezése a Közép-európai Egyetemen oktató magyar és külföldi kollégákkal, magyar és külföldi diákokkal.

Ennek az egyetemnek az elüldözése Magyarországról pótolhatatlan tudományos, képzési és kulturális veszteséget okozna. Egyúttal mindannyiunk kutatói és oktatói szabadságáról van szó. A Magyar Tudományos Akadémiai tagjai és doktorai által alapított Stádium 28 Kör tiltakozik a tervezett törvénymódosítás ellen és követeli, hogy a javaslatot vonják vissza. Arra kérjük kollégáinkat, oktatókat és kutatókat, itthon és a nagyvilágban, hogy – világnézettől, pártállástól függetlenül – csatlakozzanak a tiltakozáshoz. A széleskörű, nemzetközi szintű tiltakozás itt elérhető