Matolcsy György;Molnár Zsolt;

2017-03-30 19:14:00

Molnár Zsolt: mondjon le Matolcsy!

A kormánypártok pártpolitikai érdektől vezérelve megakadályozták, hogy Matolcsy Györgytől végre megtudjuk azt, hogy mi a bánatos francra gondolt, amikor összeesküvésekről, katonai akciókról beszélt - emlékeztetett Molnár Zsolt. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerint a jegybankelnök egyet tehet ezek után: lemond.

Matolcsy György jegybankelnök lemondását követeli Molnár Zsolt. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azután jutott erre, hogy a kormánypárti képviselők többségi szavazattal, 4:3 arányban megakadályozták, hogy a bizottság meghallgathassa Matolcsy Györgyöt, így a jegybankelnököt még csak arra sem lehetett kötelezni, hogy valljon színt: pontosan mire gondolt, amikor nemzetközi összeesküvésről értekezett.

Megírtuk: a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén Molnár Zsolt azzal érvelt, Matolcsyt azért kellene berendelni a bizottság elé, mivel a jegybankelnök nemrég a parlamentben többször is kijelentette, hogy egy "NATO nagyhatalom" fővárosi nagykövetségéről puccsot kezdeményezett 2014-15-ben az Orbán kormány ellen. Molnár szerint Matolcsy összeesküvés elméleteit a titkosszolgálatok nem támasztották alá, így most kíváncsiak lettek volna arra, hogy mivel magyarázza az állításait. Ha viszont nem képes megvédeni álláspontját, s bemutatni a nemzetbiztonsági kockázatra utaló tényeket, akkor alkalmatlan tisztségére, s távoznia kell a Magyar Nemzeti Bank éléről. ezt a véleményét Molnár Zsolt később az ATV-ben is megismételte.

Egyébként Matolcsyn túl Fazekas Sándornak azért lett volna jelenése a bizottság előtt, mivel annak ellenére is agrárdiplomataként foglalkoztatta Moszkvában Kiss Szilárdot, hogy a titkosszolgálatok többször is jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatokat láttak Kiss körül, Kiss több ezer oroszt segített az Európai Unió területére szabad bejutást lehetővé tevő vízumhoz. A fideszesek persze a földművelésügyi miniszter meghallgatásához sem járultak hozzá, noha a bizottsági elnök az orosz befolyásolási kísérletek ügyében is megkérdezte volna a véleményét, információit. A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti többsége immáron negyedszer elutasította azt is, hogy a hazai orosz befolyásszerzést vizsgáló különbizottság alakuljon. Molnár szerint " beszédes, hogy a kormánypárt még a lehetőségét sem adja meg, hogy tárgyalhassunk a kérdésről".