Műsormagazin;önkormányzat;Átány;

2017-03-31 10:04:00

Egy falu fellázadt a vezetése ellen

Majd' százan gyűltek össze csütörtök délután a Heves megyei Átányban a polgármesteri hivatalnál. A tüntetők petíciót adtak át Gönczi Mihálynak – számolt be a megyei hírportál, a heol.hu.

„Nem vagyunk törvényen kívüli lények! Nem akarunk félelemben élni! Egyenlő bánásmódot! Elég a kirekesztésből! A ti eredményetek: pusztul Átány. Átány végveszélyben” – ilyen feliratú transzparensekkel vonult a polgármesteri hivatalhoz a faluban élők egy csoportja, akik békés tüntetésükkel változást követelnek. Összetartozásukat, a közös célt – hogy lemondassák a polgármestert és a grémiumot – egy-egy zöld szalag jelezte. Az időpontválasztás sem volt véletlen, ugyanis ugyanebben az időben tartották a képviselő-testületi ülést.

Nemes Kálmánné, aki 14 éven keresztül volt polgármester a faluban, elmondta: az utolsó csepp az volt, hogy a napokban bizalomvesztés címén felmondtak a település jegyzőjének, Dányiné Szórád Ibolyának, aki 28 éven keresztül foglalta el ezt a pozíciót, munkáját pedig számos alkalommal elismerték.

– Betelt a pohár. A vihar Átányban kitört, és kitárt szárnyú sasként szárnyalnánk, azt követelve: elég volt! – fogalmazott beszédében az asszony. Elmondta: a település mind morálisan, mind gazdaságilag, mind szociálisan, mind kulturálisan válságban van. Az önkormányzat és a lakosság közötti kommunikáció teljesen megszűnt, csak pletyka és suttogás van a faluban, a jegyző elküldése mögött is – mondta, majd folytatta: amíg ő állt a falu élén, senki nem éhezett, most legalább 80 család ellátatlan. E kijelentését hangos egyetértés követte.

A képviselő-testülettel szemben már nincs bizalom, nincsenek érdemek, csak a székük van. Jóérzésű ember nem várja meg a népharagot, hanem magától feláll. Követeljük, hogy mondjanak le, mérettessék meg magukat egy új választáson, kellenek-e még vagy sem! – fogalmazott Nemes Kálmánné, aki ezt követően felolvasta a petíciót, amit minden jelenlévő aláírásával látott el.

– Mi, a másként gondolkodók – az országban szinte egyedülálló módon – egy asztalhoz ültünk: a bal- és jobboldali, az átányi és a gyüttment, a cigány és a magyar, a szegény és a jobb módú. A közös érdek bennünk az, hogy megértettük: nem egyéni és pártpolitikai érdekek, hanem a szülőföldünk, Átány érdeke a legfontosabb. Észre kell venniük, hogy a XXI. század kihívásait nem tudják követni – fogalmazott az egykori faluvezető.

A petícióban továbbá az áll: a jelenlegi polgármester és a képviselő-testület regnálásának köszönhetően a falu koszos, pusztul, a lehető legrosszabb a híre a megyében. Soha nem látott gyűlölet uralkodott el a cigányság és a magyarság között, amit nem tudnak kezelni. Amennyiben a követeléseik nem teljesülnek, válságstábot állítanak fel.

A petíciót a tüntetés közben átnyújtották az átányi polgármesternek. Gönczi Mihály úgy nyilatkozott: tervei szerint, a legközelebbi testületi ülésen április 27-én tárgyalnak csak a petícióról.

Nemes Kálmánné közölte: nincs türelem, a válságstáb feláll, törvényi keretek között, a nyilvánosság bevonásával teljes és átfogó vizsgálatot kezdeményeznek Átány vezetőinek minden döntésével kapcsolatban.