Midőn ezt írtam, esett az eső. Őszi tavasz, illik a hangulatomhoz. Majd, ha olvassátok, süt remélem – addigra minden átmenet nélkül kitör a nyár. Az illik Ivánhoz, kirándulóidő: kirándulna, mint a régi szocik tették. Vagy - szombat van, futball- és buli-nap - játszana velünk, mérsékelt lelkesedéssel. Inkább a többiek miatt, miattunk, akik ezt nála jobban akartuk, és akiket egy városligeti foci után a lakásukra invitált. Egyszer. Csak egyszer, mert aztán már nem volt, nem kellett, semmiféle meghívás, mentünk mi magunktól is. Futball, zuhany, főzés, kaja, Bächerék főztek, a család, nem is tudom, hogy főként kicsoda. Misi? Erika? Vagy mindig is Iván? Mindegy, ettünk, fröccsöztünk, jöttek a csajok, ment a politizálás. Rainer Jancsi, Bihari Péter, Fekete Laci, Zeke Gyula stb., később Balázs Magdi, Soltész Péter, Sándor Tibor, és még mennyien, te jó ég! Politizálás, oké, magyarán szidtuk a rendszert. Ebben Iván nem vett részt. Többször is megírtam. Mások is megírták. Szidjuk a komcsikat, Iván kimegy a szobából, főzni, úgymond. Ilyenkor főzött? Közben? Helyette? Tehát mégiscsak ő főzött? Misi, az apja, benne volt - mármint az úgynevezett politizálásban -, Iván nem. Érzelmi kommunisták, érzelmi alapon ment nála ez is, és, ez különös, így nem volt semmifajta élessége a dolognak, az úgynevezett politizálásnak. Nem lett volna annyira fontos? De-de, fontos volt, hogyne lett volna, a fönnálló, az a szürke massza folyamatosan elborította az életünket. Mégis, ott és akkor, náluk, velük, azzal a visszafogottan ugyan, de, ezt kell mondjam, érzelgős, mindenképp érzelmi háttérrel, amit ezek a bulik biztosítottak, valamiképp világossá vált ennek a fontosságnak mellékessége. Most már tudom, hogy a szombati, sok-sok foci utáni együttlét, a „buli Bächeréknél” mélyebbre csúszott, mélyebbre rakódott le bennem, mint annyi más, később majd buborékként elpattanó fontosság/fontoskodás.