- Egy üvegbe belefér az éves szemete

- Itt van mellettem az asztalon, ebben az üvegben! - így válaszol Bea Johnson arra a kérdésemre, mennyi szemetet is termel ő és családja egy évben. Johnson közel tíz éve száműzte a szemetet az életéből, a The New York Times már a hulladékmentes élet papnőjének kiáltotta ki, pedig korábban ő is csak arra vágyott, mint a legtöbben a fogyasztói társadalomban: vásárolni akart.

- 1992-ben dadaként költöztem Franciaországból az Egyesült Államokba. Az amerikai típusú életmódot akartam követni, amit a tévében láttam, kocsira, nagy házra és nagy hűtőre vágytam. Az évek során a férjemmel rájöttünk, hogy ettől nem leszünk boldogok. Ráadásul egy olyan helyen éltünk, ahonnan mindenhová csak kocsival lehetett eljutni. Egyszerűbb életet akartunk, gyalog és biciklivel járni - meséli Bea. Így jött a költözés 2007-ben, ami a legjobb alkalom volt arra, hogy megszabaduljanak a felesleges cuccoktól: csak a legszükségesebbeket vitték magukkal, így dolgaik 80 százalékától megváltak. - Ha kevesebb tárggyal élsz együtt, akkor több időd marad arra, amit igazán szeretsz csinálni. Elkezdtünk azon is gondolkodni, hogy milyen jövőt szeretnénk a gyerekeinknek, így teljesen változtattunk az életmódunkon.

A Kaliforniában élő Bea Johnson így határozta el a "nulla hulladék" elérését, a férje pedig a munkahelyét otthagyva egy fenntarthatósági tanácsadói céget alapított. Johnson egy egész vállalkozást épített azóta életmódjukra, előadásokat tart szerte a világon. A lényeg nemcsak a kevesebb vásárlás vagy a szelektív hulladékgyűjtés, hanem a megelőzés, azaz a csomagolásmentesség. Ha vásárolni mennek, vászontáskát használnak, otthon mindent lecseréltek tartós tárolókra, a boltba pedig csatos üvegekkel járnak.

Ha valaki eldönti, hogy nem termel szemetet, a vele együtt élőknek is el kell ezt fogadnia. - A fogyasztás mennyiségéről az dönt, aki a háztartás ügyeit intézi. Mivel én voltam az, aki meghozta ezeket a döntéseket, tőlem függött elsősorban, hogy nem volt hulladék a lakásban. Természetes és észrevehetetlen folyamat volt a gyerekeim számára, akik most 15 illetve 17 évesek. Belenőttek ebbe. Egyiküktől egyszer megkérdeztem, hogy tudja-e, mi a különbség a mi és a barátai családjainak kamrája között. Azt mondta, hogy nem. Számára egyértelmű, hogy nekünk nincs csomagolt termékünk, nem is ismer mást. A férjemnek be kellett bizonyítani, hogy megéri ez az életmód. Egyszer kiszámolta a megtakarításunkat, és amikor látta, hogy mennyivel kevesebbet költünk, meg lehetett győzni - mondja Johnson. Hozzáteszi: környezetvédelmi vonatkozásai is vannak a nulla hulladék életmódnak, de ami még fontosabb, hogy azzal a minimalista élettel, amit ők folytatnak, az addigi költségeik negyven százalékát megspórolták.

A család után jönnek a barátok. Már csak azzal rengeteg hulladék termelődik, ha áthívunk valakit vacsorára. Nem is azért, mert mi fogyasztunk, hanem mert más hoz hulladékot a házhoz. - Elfogadták és tiszteletben tartják az életmódunkat, ahogy mi is az övéket. Ha eljönnek hozzánk, akkor tudják, hogy vannak szabályok. Például, hogy ne hozzanak olyan dolgot, amiből szemét lesz vagy nem újrahasznosítható. Ha olyat hoznak, akkor a szemetet vissza kell vinniük magukkal.

Elutasít, csökkent, újrahasznál, újrahasznosít és komposztál (Refuse, Reduce, Reuse, Recycle, Rot): ez az az a mantra, ami alapján Johnsonék élnek. De mi van az olyan termékekkel, amelyekre nehezen alkalmazhatóak ezek az elvek? A WC-papírra egyelőre ők sem találtak megoldást. - Használunk WC-papírt. Sok alternatívát kipróbáltunk, de nem működött. Hoteleket és éttermeket is ellátó üzletekből vásároljuk, ahol nem műanyagba csomagolják a papírt. De például a tampont sikerült kiváltanom a menstruációs csészével - mondja Jonhson, aki az Egyesült Államok előtt Amszterdamban és Párizsban élt, tanulmányait pedig Angliában végezte, ahol divatot és designt tanult. A minimalista élettel a divathoz és a lakberendezéshez való hozzáállása is megváltozott: ruhatára összesen tizenöt darabból áll, amelyből ötven variációt tud kihozni. Otthona pedig annyira rendezett, hogy nemcsak ő jár előadást tartani máshová, hanem házukban is tart oktatási célú túrákat.

Bea Johnson gardróbjának mérete akkor lehet igazán meglepő, ha belegondolunk, hogy hányan rohannak megvenni a legolcsóbb ruhadarabokat a leárazások idején. Már nemcsak szezonális, hanem állandó akciók bizonyítják: a folyamatos és korlátlan fogyasztás a természetes. Az, amit sokszor az amerikai életmóddal azonosítunk, a nyugati fogyasztási szokások és a számolatlan költekezés sokak számára még mindig a vágyott életvitelt jelentik. Bea Johnson hogyan győzne meg egy kelet-európai fogyasztót arról, hogy ne vásároljon, bármilyen csábítónak és takarékosnak tűnik az a húsz százalékos akció vagy a nagyon kedvező kupon? - Ha engedsz az akcióknak, úgy gondolod, hogy ez a legjobb, amit tehetsz, időt és pénzt spórolsz. Erről győzködnek a reklámozók. Pedig ez nem így van, épp a fogyasztás az, ami idő- és pénznyelő. Rossz prioritásokon alapul ez az élet, ezen kell változtatni - állítja. Jonhson hangsúlyozza: nem úgy kell felfogni ezt az életvitelt, mintha megfosztanánk magunkat valamitől. - Az emberek általában arra panaszkodnak, hogy bárcsak több időt tudtak volna tölteni a barátaikkal vagy többet utazhattak volna és nem azt mondják, hogy bárcsak több bútorom lett volna az életben - teszi hozzá.

Valóban elég, ha valaki elhatározza, hogy ezen túl nem termel szemetet és ebben a családja is támogatja? Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a boltkultúra, a higiéniás szabályok. Ugyan Magyarországon is egyre népszerűbb az élménykultúra, azaz hogy nem dolgokra, hanem élményekre költünk, azonban a hulladékmentességgel járó tudatosság mintha ezzel nem járna együtt. Budaörsön komoly médiavisszhanggal nyitottak egy csomagolásmentes boltot, s ugyan az épület eladása miatt zárták be tavaly nyáron, azóta sem nyitott újra. Termelői piacot is egyre többet találni Budapesten is, ahol sok csomagolásmentes terméket vehetünk. Bea Johnson - az Ecolife Magazin által szervezett - előadásán is nagy volt az érdeklődés, az azonban egyértelmű, hogy beszélni erről az életmódról könnyebb, mint kivitelezni. Ha a saját hordozható bögrénkbe kérünk kávét egy pékségben, értetlenül néznek az eladók, ha pedig papírtányér helyett elmosható tányért kérünk egy büfében, sznobnak néznek. És honnan is vegyünk csomagolásmentes rizst? - Amikor először vittem a saját tárolódobozaimat a boltba, furán néztek, habár a kávé esetében könnyebb dolgom volt, mint például a hússal. Amikor idefelé jövet Pozsonyban átszálltam a vonatra, beugrottam egy kebaboshoz. Elővettem a magammal hozott dobozt, és nem értették, mit akarok. Az emberek ilyenkor azt hiszik, hogy olcsóbban meg akarod úszni a dolgot. Mindennek csereértéke van és én ezt megértem, a forró vízért is fizetek egy kávézóban, ha kell. Úgy kell tenni, mintha nem először csinálnál ilyet. Amikor az egyik üzletben a sajtpultnál a saját dobozomba kértem a sajtot, megkérdezték, hogy miért. Kifejtettem, hogy csökkenteni akarjuk a hulladékmennyiséget, mert ez mennyire fontos. Na ezt ne csináljuk, azt hiszik ilyenkor, hogy ki akarjuk oktatni őket. Annyit mondtam, hogy nincs otthon szemetesünk és annyiban hagyták - idézi fel Johnson. Hozzáteszi: az volt a legnehezebb, hogy automatikussá váljon ez az életmód. Eleinte annyira le akartak mondani a fogyasztásról, hogy mindent maguknak csináltak: kenyeret, sajtot, szójatejet, testápolási termékeket. Nagyon sokat kell kísérletezni, hogy megtaláljuk azt a rendszert, amikor nem lemondunk dolgokról, és nem vesz igénybe több időt, mint a régi, de minőségi változással jár.