Igazán óriási tradíciójú, ötezer éves a kínai konyha, és meglehetősen szépen el is terjedt a világban, mégis sok a bizalmatlanság vele kapcsolatban. Mivel nemigen akad egyben sült hús a fogások között, általában darabokra vágva kapjuk, ezért rengetegen gyanakszanak, mint például a fasírt esetében is, hogy mi minden került, vagy éppen nem került az ételbe. És hát valljuk be, a temérdek kínai kifőzde közül jó néhány adhat is okot a gyanakvásra. Arról aztán nem is beszélve, hogy a kínai jelzőhöz sem feltétlenül a szuper magas minőség kötődik, és bár lehet, hogy ennek nagy része előítélet, sok esetben mégiscsak van alapja.
No, de Wang mester márkanévvé vált. Jó néhányan esküsznek rá, hogy aki autentikus kínait akar enni, az nálunk leginkább belé helyezze a bizalmát. És szemmel láthatóan sokan helyezik is, mert ottjártunkkor, hétköznap este is megtelt a kicsinek éppen nem nevezhető Wang Mester Kínai Konyhája névre keresztelt vendéglő. Nem ez volt Wang Quiangnak az első itteni étterme. Lassan negyedszázada él nálunk. Pincérkedett, kereskedett ruhákkal, és 2003-ban nyitotta első saját éttermét a Telepy utcában, amivel már hírnevet szerzett magának. Ezt néhány esztendeje bezárta, hiszen már abszolút biztos alapot jelentett számára zuglói vendéglője. Meg aztán új terveket is dédelgetett, hogy nyit egy fine dining, kifinomult, elegáns kínai éttermet a belvárosban, olyat, ami azért a szülőföldjén nem számít fehér hollónak, de nálunk még nem volt. És meg is nyitotta több mint két éve a Pilvax közben a Mandarint. Kapott bőven elismerést érte, magam is tanúsíthatom, hogy meglehetősen jó volt, Kína nyolc tájegységének nagy műgonddal összeállított fogásai szerepeltek a gyakran változó étlapon, hogy minél többféle specialitást megismerhessünk. De nem ment megfelelően az amúgy igen hangulatos hely, körülbelül egy évet üzemelt.
Azt mondja Wang, hogy kínai finomságokért nem akartak az emberek mélyen a zsebükbe nyúlni, és annyit fizetni, mint hasonló színvonalú magyar vagy éppen olasz ételekért. Tehát maradt törzshelynek Zugló. Illetve a Kőbányai úti piacon azért lett egy új vendéglő. Ott a vendégek jelentős része kínai, ezért nyugodtan előtérbe kerülhetnek a szecsuáni konyha igencsak erős fűszerezéssel járó hagyományai. Kaphatunk ilyen ételeket Zuglóban is, de tengerparti, alig fűszerezett, az eredeti alapanyagok ízét jól érvényesülni hagyó ételeket is jócskán kóstolhatunk, hiszen bőven több mint száz tételből áll az étlap. Ez nem feltétlenül egyezik a korszerű követelményekkel, de azt mondja Wang mester, hogy a kínaiak elvárják a nagy választékot. És kínai vendégből meg más országokból érkezőkből, itt is van szép számmal, miközben persze a magyarok ugyancsak kedvelik ezt az éttermet.
Egyébként a kínaiakat általában kínai pincérek, a magyarokat pedig magyarok szolgálják ki. Kiss János például már hat éve itt van, vidékről jött, jó ajánlatot kapott, és azóta is úgy gondolja, hogy megtalálta a számítását, beletanult ennek a világnak a rejtelmeibe. Az ifjú Farsang Dávid csak egy éve dolgozik itt, korábban Franciaországban, egy Szajnán úszó ötcsillagos luxushajón szolgált fel, de most jobban érzi magát, mert korrekt a főnök, büszke lehet arra, amit kihoz a tányéron, és bár a pénz persze kevesebb, de mégiscsak itthon van, együtt lehet a családjával, a barátaival.
Üdítőként érdemes egy kis kókusztejjel kezdeni, aztán jöhet a kihagyhatatlan, messzi földön híres száznapos tojás tofuval, amiről azért megtudom, hogy a modern technika vívmányait használva, már nem is készül száz napig, mint amikor még homokba elásva érlelték. Puha rákfarkakat is hoznak előételként, melyeket híg tésztában megforgatva, forró olajban kisütöttek, majd majonézzel bekenve, reszelt édes burgonyában meghempergettek. Úgy néznek ki, mintha sárga sündisznók lennének, miközben lágyak, könnyen haraphatók. A ropogósra sült chilis rákok már erősen csípősek. A csípősség fokozatát feltüntetik az étlapon, amiben színes fotókkal illusztrálják, melyik étel hogyan néz ki, hogy a kínai gasztronómiában járatlanoknak is legyen elképzelésük arról, mit is rendelnek. A Yu Xiang csirke enyhén, fölöttébb kíméletesen fűszerezett, de a pekingi csirkének már alaposan megadják a módját, csíp rendesen, meg is izzaszthat bennünket. A póréhagymás bárány hozzá képest tényleg olyan szelíd, mint a ma született bárány. A marhahús ízhatását shiitake gomba és bambuszrügy fokozza, és persze a sűrű szósz, amiben lubickol. A szószoknak végtelen variációja használatos a húsokhoz. A belül vaníliakrémes kókuszgombóc jellegzetesen kínai desszert, finom ez így önmagában is, de a magyar vendégek egy része kiköveteli magának, hogy csokiöntet is kerüljön rá, persze így is finom, de ez már nem autentikus.
A jó formáját őrző Wang Mester Kínai Konyhájában pedig tényleg megízlelhetjük a tradicionális, igencsak figyelemreméltó kínai specialitásokat.
Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be a séf kalauzolásával.