Elveszíti PhD jellegét

Már Schmitt Pálnál sem értettem, hogy gondolja ezt a PhD-zést. Vagy egy csöppet sem nézett utána, hogyan is megy ez, mielőtt hetykén odavágta a lopott kisdoktoriján élcelődőknek, hogy akkor direkte PhD-t fog írni? Esetleg tényleg úgy képzelte, hogy majd hetven pluszosan egyetemi órákat látogat, két világkörüli út között bejár a konzulenseihez, a könyvtárban cédulázgat, hogy aztán nyilvános védésen tárhassa az érdeklődők elé a disszertációját?

Egy dologgal azonban az öt nyelven beszélő exelnöknek bizonyosan nem lett volna gondja: a megkövetelt két nyelvvizsgával. Ellentétben Matolcsy Györggyel, aki olyan lazán you know package-ezett még miniszter korában, hogy az ember bizton érezhette, a japán gyerekek hátsóján tündöklő piros foltot is eredeti nyelven szokta tanulmányozni. Most mégis kiderült róla, hogy egy szál középfokú angol vizsgája van. Ami persze nem lenne baj, hiszen ha a festménytől a bérházig mindenre telik a jegybanknak, alighanem egy tolmács megfizetése sem okozhat gondot, ha úgy hozza a szükség.

Nyelvvizsga nem is a jegybankárkodáshoz kéne Matolcsynak, hanem a PhD-fokozat megszerzéséhez. Ne kérdezzék, minek az neki, elvégre a matolcsyzmushoz így is ő ért a legjobban a világon, a név előtt elegánsan ható "dr."-t pedig már használhatja. Ám mivel a nyelvvizsgát az előírt időn belül nem szerezte meg, most nem is folytathatja a képzést a közszolgálati egyetemen.

Aggodalomra azonban semmi ok. Az MNB közleménye szerint az elnök nem tett le a PhD fokozat megszerzéséről, mi pedig biztató jelnek tartjuk, hogy a régi budai városháza épületében hamarosan elkészül a PADA alapítvány doktori iskolája, amelyet közpénzt és fáradságot nem kímélve maga a jegybank hozott tető alá.

Szerző
N. Kósa Judit

Rossz ellenség

Hagyjuk is Soros Györgyöt, nézzük meg, ki áll a CEU élén! Michael Ignatieff nem csak nemzetközi hírnévnek örvendő történész, aki olyan helyeken tanított, mint Oxford, Cambridge vagy a Harvard. A rektori pozíciót tavaly óta betöltő kanadai regényíróként is komoly sikereket ért el, politikusként pedig a Liberális Párt elnökségéig és az ellenzék vezérének pozíciójáig vitte. A "liberális" láttán nem érdemes összerezzeni. Kanadában a párt középen áll, a XX. században 69 éven át volt kormányon, amivel az egész nyugati demokratikus világ legsikeresebb politikai erejének számít. Most is ők vannak hatalmon a karizmatikus Justin Trudeau vezetésével. Az egyetem elleni támadás tehát aligha marad kanadai válasz nélkül.

De ez lenne a kisebbik baj. A magyar kormány nyilván úgy vélte, hogy Donald Trump választási győzelmével elnémulnak az Orbán-rezsim washingtoni bírálói, pláne, hogy Soros társadalomformáló aktivizmusa az amerikai jobboldal szemében is szálka. A helyzet azonban ennél egy árnyalattal komplikáltabb. Soros - rácáfolva a filozófusok életrevalóságát kétségbe vonó sztereotípiákra - nehézsúlyú versenyző. Nemrégiben például több mint negyedmilliárd dolláros kölcsönnel segítette Jared és Joshua Kushner egyik vállalkozását. Jared történetesen Trump veje és legbefolyásosabb tanácsadója. Feltételezhetjük, hogy emlékszik, kitől kapott 259 milliót. Vagyis Soros nem most került üzleti kapcsolatba a családdal, hanem még Trump politikai karrierjének kezdete előtt. Mint ahogyan Steven Mnuchin pénzügyminiszter telefonszámát sem akkor szerezte meg, amikor a Szenátus jóváhagyta a kinevezését. Nem is kellett, hiszen korábban Soros munkatársa volt.

A CEU szemlátomást készen állt a történtekre, különben Ignatieff nem válaszolt volna azonnal és ilyen határozottan. Az amerikai követségen is előre megfogalmazhatták - és Washingtonnal is egyeztethették - a közleményt, amely kiállt az egyetem mellett. Navracsics Tibor se sumákolhat sokáig, az EU oktatási biztosa pillanatokon belül választás elé kerül, és mint eddig mindig, amikor a posztjáról volt szó, most is Orbán ellen fog fordulni. A Fidesz tehát rossz ellenséget választott. Erőset.

Jobbat érdemel a vidék

Azt állítom, hogy létezik olyan vidékpolitika amellyel az 1990-től elvesztett 600 ezer mezőgazdasági és élelmiszeripari munkahely nagy része pótolható, a magyar mezőgazdaság GDP-hez való hozzájárulása megduplázható, a hazai állatállomány a II. világháború és a rendszerváltás előtti szintre visszaállítható, energia importunk és így kitettségünk radikálisan, akár évi 1000 milliárd forinttal csökkenthető, a magyar táj képe és vele az ország turisztikai vonzereje új, magasabb szintre emelhető. Ezt több ezer milliárd forintos keleti hitelek nélkül, egy giga projekt keretében legkésőbb most kell megtennünk, többek között azért, hogy unokáink, dédunokáink 10 és 50 év múlva is tisztelettel vegyes hálával gondoljanak ránk.

A magyar vidék fejlett nyugati szintre való felemelkedésének jelenleg nincsenek meg a gazdasági alapjai. Ennek megteremtéséhez egyik kézenfekvő eszközként kínálkozik a mezőgazdasági termelés erőteljes növelése. Az első kérdés az, hogy potenciálisan képes-e erre a magyar agrárium, a második, hogy van, lehet-e ennek piaca, a harmadik, hogy milyen kormányzati és európai uniós magatartás segítheti e célkitűzések megvalósítását.

Az első kérdést viszonylag könnyű megválaszolni, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az ágazat ma is képes az egyszer már elért termelési, hatékonysági szintek megismétlésére. Vegyük sorra a potenciális növekedési pontok legnagyobbjait. A rendszerváltáskor az egy főre jutó gabona, hús, zöldség termelésben a világ 24 legfejlettebb mezőgazdaságú országa között rendre a második-ötödik helyet foglaltuk el. Ma erre a listára fel se kerülnénk. A búza, kukorica átlaghozamában 26 éve Németország, Franciaország és Ausztria szintjén álltunk, napjainkban a gabona hozamokban a lemaradás 30-35 százalék lett. Jelenleg évi mintegy 10 millió tonna gabonával termelünk kevesebbet, mint amire képesek vagyunk. Ráadásul a gyenge hozamokkal szélsőséges, akár 50 százalékos termés ingadozások is együtt járnak.

Az állattartásban a hanyatlás mértéke és így növekedési adottságunk még jelentősebb. Többen is megírtuk már azt a szinte stresszelő tényt, miszerint az elmúlt 25 évben hazánkban jobban csökkent az állatállomány, mint a második világháború alatt. Az állattartási kedv 1983-ban volt a legmagasabb. Egy hektárra 49 számos állat jutott, ma kevesebb mint fele, 23-24 darab.

A magyar agrárium termelési lehetőségeit összefoglalóan mutatja, hogy miközben az 1990-es évek első felében a nemzeti GDP-ből való részesedése 8,4 százalék volt, ez 2014-re a felére, 4,5 százalékra esett vissza. Eközben Lengyelország mezőgazdasági GDP-je megduplázódott.

Ki kell mondani, hogy a magyar agrárgazdaság erőteljes növekedéséhez az adottságok megvannak, és ezzel élni kell a vidék felemelkedése érdekében. Mintegy 1500 milliárd forint értékű föld tőke kihasználatlan. Az elmúlt 10 évben megújult a géppark, kedvezőek a kontinentális időjárási feltételek és minden kétkedés ellenére ma is kiemelkedő teljesítmények elérésére alkalmas az agrár szakember gárda.

A következő kérdés az, hogy egy ilyen növekedésnek megvannak, illetve megteremthetőek-e a tisztes jövedelmet biztosító piacai. Erre az elmúlt 25 évben két esélyünk volt, de mindkettőt elbuktuk. A rendszerváltás előtti szocialista „piacokon” az élelmiszert korlátlanul cseréltünk el többnyire szovjet energiára. Ez a mesterséges piac azonban a rendszerváltáskor látványosan összeomlott. Elvileg megnyílt viszont előttünk egy fizetőképes nyugati térség, de csak elvileg. 1990-ben ugyanis már minden részletében kidolgozva és precíz intézményi hálózattal működött az EGK agrárpiaci rendtartása, valamint a termelési-beruházási támogatások rendszere. Hiába tudtunk 1990-ben hatékonyan és így olcsón gabonát előállítani, az osztrák határon árelőnyünk „lefölözésével” védték a közösség gazdálkodóit. Versenytársainknál minden 100 egység végtermékből 50 százalék volt a támogatás. Magyarországon nem volt se pénz, se hatékony piacvédelmi rendszer.

A 2004-es EU csatlakozás legnagyobb agrár növekedési reményét nem a támogatások emelkedése, hanem a Római Szerződés agrár fejezetében megfogalmazott „mezőgazdasági piacok közösségi szabályozása” jelentette. Ez előírta „a mezőgazdaságban élők jövedelmének növelését, stabil piacok biztosítását, az árak szabályozását, a tárolással, kiegyenlítésekkel kapcsolatos intézkedéseket, kiviteli és behozatali szabályokat”. Ennek ellenére a termelői piacokat szélsőséges és sokszor önköltség alatti árak jellemezték. A búza kilónkénti ára például a 2007-es 44 forintról 2009-re 30 forintra csökkent. A tehén tej felvásárlási ára 2009-ben 20 forinttal, 2016-ra több mint 30 forinttal esett vissza. Ezeket a hektikusan csapkodó agrárpiaci árakat mindennek lehet nevezni, csak az EU alaptörvényében előírt „szabályozott, stabilizált piacnak” nem. Ilyen szélsőséges ármozgások csak arra alkalmasak – de arra igen –, hogy piaci oldalról tönkretegyék a 10 milliós ország kétszeresét is élelmiszerrel ellátni képes magyar mezőgazdaságot. A csatlakozást követő 12 évben a mezőgazdasági termelői árak indexe 65 százalékkal, a ráforditásoké 85 százalékkal emelkedett, vagyis több mint 10 százalékkal nyílt az agrár olló.

Ki kell mondani tehát, hogy nem voltak és nincsenek meg a piaci feltételei a magyar agrár kapacitások kihasználását szolgáló termelés növekedésének. Ezek a feltételek azonban megteremthetőek, de ehhez tudni és tudatosítani kell, hogy a rendszerváltást követően az EGK protekcionizmusának, majd a csatlakozásunk után az EU agrár rendtartási szabályok be nem tartásának jelentős szerepe volt a magyar mezőgazdaság és a vidék drámai hanyatlásában.

A reorganizációt szolgáló gazdasági növekedés struktúráját attól kell függővé tenni, hogy Brüsszel és az aktuális magyar kormányok hajlandók-e a csatlakozásunkkor érvényes alapszerződés agrárfejezetében felvállalt közös mezőgazdasági politikát és annak eszközrendszerét Magyarországon megvalósítani. Ez mindenekelőtt az élelmiszer piacok – megfelelő jövedelmet biztosító – stabilizálását jelenti úgy, hogy a növény termelési hozamok Ausztria és Franciaország szintjére kerülnek, állatállományunk pedig ismét eléri a rendszerváltást megelőző, vagy a második világháború előtti 100 hektárra jutó 43 darab számos állatot. Amennyiben nincs szükség Európában a magyar élelmiszer többletre, akkor mintegy 1,5-2 millió hektár mezőgazdasági területen programozottan át kell állni a nem élelmiszer célú árukibocsátásra. Ennek fő piaca első sorban a magyar energia ellátásában való erőteljes részvétel lehet. Magyarország energia importja ugyanis a 2003-as 3 milliárd euróról napjainkra ennek háromszorosára, 9 milliárd euróra emelkedett, miközben elveszítettük orosz élelmiszerpiacaink döntő többségét.

Az alternatív energiák előállítása nemcsak a 200 ezer közmunkán szocializálódó magyar jobb megélhetését eredményezheti, hanem globális eszköze lehet a környezetkárosodás erőteljes csökkentésének is. Egy ilyen váltásnak legalább három fő blokkját kell Nemzeti Terv szintjére emelni. Közvetlenül az agrár termeléshez kapcsolódóan építsük ki regionális bioenergia – olaj, etanol, gáz, brikett stb. - üzemek hálózatát , a lengyel tapasztalatokat is felhasználva. Ez a növénytermelési hozamok jelentős növekedését is eredményezi, mert a termelt fajoknál, fajtáknál nem a humán szempontok, hanem a kinyerhető energia előállítás maximalizálása a cél.

A program önálló nemzeti szintű elemeként célul kell kitűzni a magyar táj képének nyugati szomszédaink – lásd: Ausztria, Németország – példája szerinti átalakítását. Ennek keretében a ma műveletlen, elhanyagolt területek, szegletek, útmenték, erdősávok művelése valósítható meg, amiben a helyi gazdálkodók meglévő kapacitásainak és az önkormányzatoknak is jelentős szerep jut. Ez nem csak biomassza előállítást és így energia termelői tevékenységet jelent. A kultúr állapotba hozott és tartott táj ugyanis felszámolja a ma népbetegségnek számító pollen allergiák táptalaját és új minőségi szintre emeli a magyar vidék turisztikai vonzerejét is. A program rendkívül széles fejlesztési igényű, kezdve a speciális tervezéssel, tereprendezéssel, fajtapolitikával, új technológiákkal egészen a tömeges képzésekig.

A projekt harmadik pillérévé kell tenni a természetben meglévő energiák, elsősorban a nap és szélenergia termelésbe állítását is. A napelemeket a vidéki lakosság legszélesebb körében, mintegy négy- ötszázezer háztartás ellátására célszerű kiépíteni. Itt is alapvető cél a tervezésen túl a fenntartás és az alkalmazott rendszerek továbbfejlesztése.

A projekt becsült forrásigénye 3-4 ezer milliárd forint. Ez - több európai tagállam példáját követve - keleti hitelek nélkül jó eséllyel pályázható Magyarország számára is az Európai Stratégiai Beruházási Alapból. A program ugyanis egy olyan gazdasági, szociális korrekciót szolgál, amivel a magyar vidék rendszerváltással és EU csatlakozással elszenvedett gazdasági veszteségei mérsékelhetők. A felvetések és a javaslatok megvalósításának nem a kivitelezhetőség a legnehezebb eleme, hanem a magyar politikai támogatás megszerzése. A gazdaság fejlesztésben ugyanis más – például energetikai – részérdekekkel szemben prioritást kell adni a magyar vidék fejlett nyugati szintre való felemelkedésének.

Szerző