Csíki rezsi

Semmi kétség, hamarosan ismét mindenkit berántanak az Orbán-kormánnyal folytatandó, nemzeti konzultációnak hívott, kissé irányított csevejbe. Ezúttal ne tessék holmi polgári piknikre számítani. Háború van, kérem. Katonák, sőt, tábornokok kérik ki véleményünket. Nagyjából olyan kérdésekre számíthatunk, hogy "Menjünk?", "Tényleg tépjük őket széjjel?", "Állítsuk meg Brüsszelt?”. Ebben a helyzetben kifejezett illetlenségnek számítana, ha a „Veletek vagyunk!”, „Védjétek meg anyáinkat és lányainkat!”, „Tépjétek ki Brüsszel szivit!” helyett valamiféle szőröző, kukacoskodó hangot hallatnánk, például, hogy „Mégis, miről van itt szó?”, „Nem lehetne inkább megállapodni?”, „Hagyjanak békén, intézzék el maguk, azért vannak ott”, vagy – de ez már tényleg a hazaárulás csimborasszális Mariana-árka - „Nem értek egyet”.

Ezekkel a fantáziátlanul ismétlődő akciókkal Finkelstein és Habony évek óta szondázza sokat szenvedett népünket. Nem ők találták fel a spanyolviaszt, miszerint a választások a lelkeken keresztül nyerhetőek meg. De csavartak rajta egyet. Igenis mondj konkrétumokat. Számokat. Százalékokat. Vetíts grafikont. Húzz nyilakat. Két szigorú feltétellel. Egyrészt valamennyinek alá kell támasztania a sulykolt üzenetet. Másrészt vegyíts közéjük teljességgel légből kapott adatokat is. Nem csak azért, mert - a reklámpiacról tudjuk - a pénztárca kétségkívül könnyen nyílik az antibiotikumokkal harcoló probiotikumok történetére. Kétségtelenül trükkös, hogy amikor a komolynak látszó állítások az ünnepélyes hangulatot árasztó, nyakkendős-kosztümös előadótól elhangoznak, azok valóságtartalma helyben kevéssé ellenőrizhető. De ha idővel se terjed el széles körben, hogy ezek bizony össze-vissza hablatyolnak, akkor a közönség onnantól bármire rávehető.

A kormányzati módszer egyértelmű szándékossággal hajaz a kereskedelemére. Már a 2013-as „rezsifórumokon” volt szerencsétlenségem tapasztalni, hogy a bemondott adatok – például „Brüsszel betiltaná a rezsicsökkentést”, „Paks egyenlő olcsó áram", „nálunk volt a legdrágább a rezsi”, „több mint ezermilliárdot kivittek”, „a nem kormányzati ármegállapítású államokban csak nőttek a díjak” stb. - köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Brüsszel nem hogy nem tiltaná a rezsicsökkentést, de – a központi ármegállapítás megszüntetése mellett – jóval többet vágna a számlánkon. Paks csak akkor térül meg, ha az áramunk a többszörösére drágul - különben a többit az adónkból kell kipótolni. A rezsink korábban is legfeljebb az európai középmezőnyhöz tartozott. A szolgáltatók bizonyosan jóval kevesebb mint ezermilliárdot „vittek ki”, de a legtöbbet feltétlenül az Orbán-kabinetek alatt. Európában Magyarországon kívül szinte csak szabadáras államokban csökken a rezsi.

A cáfolatokat többen többször leírták, elmondták. Az ég világon semmi se változott. Ha csak annyi nem, hogy az – esetenként valóban szakember hírében álló komisszár – szája széle a blődség kimondásakor kissé megrándul. Hisz minden szó utasítás.

Pedig lehetne igaz állításokkal is alátámasztani a tételt. Rezsiügyben is történtek jó dolgok. Tényleg majdnem mi vagyunk a legolcsóbbak, és az energiarendszer is áll. Ez izgalmas és értelmes vitákért kiált. De nem akarok ötleteket adni. Nincs is rá igény. A kormány a saját téziseit alátámasztó értelmes gondolatokra se kíváncsi. Nem ez az irány.

Azért ez végtelenül megalázó. Tényleg nincs más olvasata, mint hogy szerintük mi mindent megeszünk. Hogy csak a cukormáz számít és a belbecs teljesen érdektelen.

A kormánynak talán nem csak a Nutella összetételét kéne naphosszat vizsgálgatnia.

Szerző
Marnitz István

Lex Szedlacsekné

Itt az ideje, hogy törvényt hozzanak Szedlacsekné ellen. Ez teljes mértékben indokolt, tudniillik nem szeretem Szedlacseknét. Sokkal csinosabb és fiatalabb, mint én, és ahelyett, hogy meghúzná magát, folyton belébotlom. Zavar a jelenléte. Úgy tudom, hogy az ilyesmit újabban törvénnyel kell elintézni, a kormány is így teszi. Senkinek nem fog feltűnni, ha lesz egy Lex Szedlacsekné is. Nem nagy ügy, pár nap alatt átmegy a parlamenten. A törvény indoklását simán átmásolhatják a Lex Heinekenből: van, akinek a sörösüveg címkéje sérti az érzékenységét, van (vagyok), akinek Szedlacsekné. És én legalább létezem, míg a csillagos sör ellen tiltakozókat nemigen lehetett felmutatni. Az én érzékenységem is az önkényuralommal van összefüggésben, ugyanis akkor születtem, szemben a szemérmetlenül fiatal Szedlacseknéval.

Persze illik kicsit körülírni, kit pécéz ki a törvény, nem csak úgy bele a pofájába, elvégre jogállamban élünk. A CEU neve sincs betű szerint beleírva az őket kiutáló törvénybe, még Sorosé sem, nyilván nem akartak ilyen csúnya szavakat használni. Én sem kívánom, hogy konkrétan Szedlacseknét lekurvázzák az egyik paragrafusban, bár jól esne olvasni a Magyar Közlönyben. Lehetne mondjuk úgy fogalmazni, hogy a törvény hatálya általában az „Sz” betűsökre terjed ki, közülük is azokra, akiknek a neve „edlacsekné”-vel végződik. Ha Szedlacsekné magára veszi, az csak a rossz lelkiismeretétől lehet. Palkovics államtitkár úr is megmondta, szó sincs arról, hogy a CEU-t vagy Sorost irtanánk.

Nem hiszem, hogy a Lex Szedlacsekné szövegezése különösebb nehézséget okoz. Született már számos, egyetlen személyre vagy cégre szabott Lex Barát és Lex Ellenség. Mármint Lex „Jóvagynálunk” és Lex „Dögöljmeg”. Annak idején az egyik lap megszámolta: mindjárt a kormányra jutásuk után, 2010-ben félév alatt 15 ilyen született. Volt Lex Baranyay és Lex Borkai, hogy az összeférhetetlenség lejárta előtt elfoglalhassák új funkcióikat. Lex CBA, hogy mentesüljenek az üzletláncok különadója alól. Lex Szapáry és Lex Polt, hogy rájuk ne vonatkozzanak különböző korhatári előírások. Lex Szász, nehogy már neki is 98 százalékot kelljen adóznia a végkielégítése után. Lex Baka, hogy ki lehessen nyírni a főbírót.

Az természetesen nem szempont, hogy Szedlacseknét sokan kedvelik, (miért, a sört vagy a CEU-t nem?), meg hogy állítólag hasznos tevékenységet folytat: ő a környék legjobb fodrásza, sokan járnak hozzá. Annál rosszabb, hogy ennyien keverednek gyanús társaságba, ahol csak rosszat tanulhatnak. Így van ez a CEU-val is: 1800 hallgatója van, magyarok és külföldiek, előkelő helyet foglal el a világ egyetemeinek ranglistáján, szemben szegény, gondokkal küszködő, agyonvegzált magyar egyetemekkel. A tanárok csupa alul-felül doktor és akadémikus. Na de mire tanítják az ifjakat a fene nagy tudományosság álcája mögött? „Nyitott társadalom” meg „kritikus gondolkodás”, „emberi jogok tisztelete”! Még mi nem kéne?! Az emberi jogok és a rájuk való hivatalos figyelem tekintetében Bayer Zsolt legújabb írása az irányadó: „Vajon mi a búbánatos, szomorkás, elfeketedett, összepenészedett, ótvaros rosseb szükség van egyáltalán ilyen semmirevaló, hülye, fontoskodó és teljesen felesleges posztokra, mint az oktatási jogok biztosa?”

Ez olyan szép, hogy csak ismételni tudom: „Mi a búbánatos, szomorkás, elfeketedett, összepenészedett, ótvaros rosseb szükség van egyáltalán Szedlacseknéra?” (CEU-ra, Sorosra, civilekre, a név gusztus szerint behelyettesíthető.) Én mégsem téphetem meg csak úgy, jómodor is van a világon (meg törvényesség), a jog erejével kell tehát fellépni. A mienknél jogtisztelőbb kormány nincs a világon, neki is ez a logikája. Több kormánypolitikus egybehangzóan leszögezte a CEU-ra mutogatva: „nálunk senki sem emelkedhet a törvény fölé” Hogy a törvény még nincs is elfogadva, az most mindegy. Már a kormányzati szándék fölé is tilos emelkedni. Szedlacsekné is elkezdheti gyakorolni a nem-emelkedést.

Hogy meg kellene kérdezni őt is? Majd hogyne! Az államtitkár is megmondta: időhiány miatt elmaradt a konzultáció az érintettekkel.

Annak sem szabad bedőlni, hogy Szedlacseknénak joga van a közelemben rontani a levegőt, hiszen sok éve itt lakik az utcánkban. Na és? A CEU is engedéllyel működik itt 1993 óta, akkreditálták a képzéseit, 13 éve még nemzetközi megállapodás is született róla Magyarország és New York Állam között. Nem baj, az új törvény majd érvényteleníti. Új szerződés kell, meg még néhány eszement, lehetetlen feltétel teljesítése. Semmiség, „csak akarat kérdése” - így az egyetemi és tudományos ügyekben már csak csiszolt elméje miatt is illetékes Németh Szilárd. Akarat kérdése, a kormány speciel nem akarja, különben minek csinálnák a törvényt. A Lex Szedlacsekné is kiköthetné, hogy ez a nőszemély akkor léphet utcára, ha a közös képviselőjük meg én együtt megengedjük. Én meg nem engedem meg, és kész. Mert érzékeny vagyok. A csillagra, a Sorosra és különösen Szedlacseknéra. Rémálmaimban Szedlacsekné kezében Heineken sör, mögötte Soros áll, majd pont ő mögötte ne állna! De a törvény szerencsére lesújt rájuk. Remek dolog a jogállam!

Elveszíti PhD jellegét

Már Schmitt Pálnál sem értettem, hogy gondolja ezt a PhD-zést. Vagy egy csöppet sem nézett utána, hogyan is megy ez, mielőtt hetykén odavágta a lopott kisdoktoriján élcelődőknek, hogy akkor direkte PhD-t fog írni? Esetleg tényleg úgy képzelte, hogy majd hetven pluszosan egyetemi órákat látogat, két világkörüli út között bejár a konzulenseihez, a könyvtárban cédulázgat, hogy aztán nyilvános védésen tárhassa az érdeklődők elé a disszertációját?

Egy dologgal azonban az öt nyelven beszélő exelnöknek bizonyosan nem lett volna gondja: a megkövetelt két nyelvvizsgával. Ellentétben Matolcsy Györggyel, aki olyan lazán you know package-ezett még miniszter korában, hogy az ember bizton érezhette, a japán gyerekek hátsóján tündöklő piros foltot is eredeti nyelven szokta tanulmányozni. Most mégis kiderült róla, hogy egy szál középfokú angol vizsgája van. Ami persze nem lenne baj, hiszen ha a festménytől a bérházig mindenre telik a jegybanknak, alighanem egy tolmács megfizetése sem okozhat gondot, ha úgy hozza a szükség.

Nyelvvizsga nem is a jegybankárkodáshoz kéne Matolcsynak, hanem a PhD-fokozat megszerzéséhez. Ne kérdezzék, minek az neki, elvégre a matolcsyzmushoz így is ő ért a legjobban a világon, a név előtt elegánsan ható "dr."-t pedig már használhatja. Ám mivel a nyelvvizsgát az előírt időn belül nem szerezte meg, most nem is folytathatja a képzést a közszolgálati egyetemen.

Aggodalomra azonban semmi ok. Az MNB közleménye szerint az elnök nem tett le a PhD fokozat megszerzéséről, mi pedig biztató jelnek tartjuk, hogy a régi budai városháza épületében hamarosan elkészül a PADA alapítvány doktori iskolája, amelyet közpénzt és fáradságot nem kímélve maga a jegybank hozott tető alá.

Szerző
N. Kósa Judit