öngyilkosság;tinédzserek;Kékbálna;

2017-03-31 21:44:00

Agyrém - "Kékbálnázás" hajszolja öngyilkosságba a tinédzsereket

Több orosz tinédzser öngyilkosságához vezetett már a közösségi médiában terjedő kihívásos játék, a Kék Bálna. A veszélyes próbatételek láncolata már megjelent Nyugat-Európában is - tudósít a döbbenetes esetekről az Euronews.

Egyes források szerint mintegy 130 tizenéves vetett már véget életének Oroszországban, miközben egyre nehezedő kihívásoknak igyekezett eleget tenni. Úgy tudni, egy csoport környékezi meg a fiatalokat,  a lelkileg instabil, alacsony önértékelésűeknek különböző feladatokat kapnak, hogy bizonyítsák értékes voltukat. A megfelelésvágyra építve egyre nagyobb és nagyobb próbatételeket kapnak, egészen addig, amíg élve bírják.

A kihívás 50 napig tart.

Olyan egyszerűbbekkel kezdődik, mint egy horrorfilm megnézése, vagy felkelés az éjszaka közepén. Később a fiatalnak már kisebb kárt is tennie kell önmagában, például meg kell égetnie vagy vágnia magát. A sorozat végére olyan feladatot kap, amely az életét veszélyezteti, és ha elbukja, meghal. Az ötvenedik nap végén kapott kihívások többsége teljesíthetetlen, azaz egyértelműen a résztvevő öngyilkosságát jelenti.

Az orosz hatóságok szerint az áldozatok többsége jómódú, boldog családban élt az áldozatok nagy része. Ez arra utalhat, hogy nemcsak a befolyásolható, hanem az unatkozó tinédzsereket is sikerült behálóznia a társaságnak.

A rendőröknek az szúrt szemet, hogy 2015. novembere és 2016. áprilisa között ugrásszerűen megnőtt a saját életét eldobó fiatalok száma. A 15 éves Julia Konsztantinova és a 16 éves Veronika Volkova kéz a kézben ugrott le egy 14 emeletes ház tetejéről. Ők nem élték túl a zuhanást. Egy 15 éves krasznojarszki lány az ötödik emeletről vetette a mélybe magát, életveszélyes sérüléseket szerezve a puha havon. Egy 14 éves lány a vonat elé ugrott Csitában.

Az áldozatok közösségi oldalait vizsgálva figyeltek fel arra, hogy mindannyian egy internetes csoport tagjai voltak, és onnan kapták az utasításokat. Az egyik lány búcsúlevelet is hagyott egy kék bálna képével, a toronyház tetejéről nekirugaszkodó két lányt két tizenéves fiú fel is vette: nekik tudniuk kellett, mire készül Julia és Veronika. Volt, aki megmenekül, vagy akinek megmentették az életét az orvosok. Ők mondták el, hogy egy csoporthoz „játékra” hívta őket, amelynek során a vezetőjük feladatokat osztott ki.

A séma már Franciaországban is megjelent. Gyanús haláleseteket vizsgálnak a hatóságok, és már értesítették is a szülői szervezeteket, iskolákat. Az oktatási minisztérium is foglalkozik a fenyegetéssel, miután március közepén egy Hauts-de-France-i iskola ápolónője bejelentette, hogy két kamaszlány mesélt neki a kihívásokról. Az egyik már a negyvenötödik napnál tartott, a másiknak égési és vágási nyomok voltak a karján.