Real Madrid;spanyol labdarúgó-bajnokság;

2017-04-01 07:50:00

Könnyű hétvége jön az ibériai sztároknak

A papírforma alapján nem várnak nehéz találkozók az éllovasokra a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.

A tabella alapján a Real Madridnak lehet a „legnehezebb dolga” hazai pályán a tizedik helyezett Alavés ellen. A vendéglátóknak annak ellenére sincs okuk az aggodalomra, hogy Pepe és Fabio Coentrao sérülés, Casimero pedig eltiltás miatt nem áll Zinédine Zidane vezetőedző rendelkezésére. Az Alavés rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt, nem véletlenül található a középmezőnyben: március elején 2-1-es vereséget szenvedett az utolsó előtti helyen álló, a kiesés elől menekülni próbáló Granadától, egy héttel később pedig 1-1-re végzett a harmadik helyen álló Sevillával.

A Barcelona éppen a Granada vendége lesz: a katalánoknál Lionel Messi a sárga lapokból összegyűlt egy mérkőzésre szóló eltiltását tölti, rossz nyelvek szerint nem véletlenül. A Barcelona a hétközi fordulóban, szerdán a Sevilla ellen játszik rangadót, ahol szükség lesz az argentin zsenire is.

A Sevilla a 18., szintén kieső helyen álló Gijónt fogadja. A két együttesből összesen pont egy kezdőcsapatnyi futballista hiányzik: a hazaiaknál heten, a látogatóknál négyen nem léphetnek pályára sérülés vagy eltiltás miatt. A sevillaiak március 2-án nyertek utoljára (1-0 a Bilbao ellen), azóta két-két döntetlen és vereség a mérlegük (1-1 az Alavés és Léganes ellen, illetve 0-2 a Leicester és 1-3 az Atlético Madrid vendégeként).

Priméra División, 28. forduló:

Szombat: Villarreal-Eibar, Osasuna-Bilbao, Real Sociedad-Leganés, Malága-Atlético Madrid (20:45 Tv.: Sport2).

Vasárnap: Sevilla-Gijón (12 Tv.: Sport1), Real Madrid-Alavés (16:15 Tv.: Sport2), Valencia-Deportivo La Coruna, Granada-Barcelona (20:45 Tv.: Sport1).

Hétfő: Celta Vigo-Las Palmas.

Az élcsoport: 1. Real Madrid 65 pont/27 mérkőzés, 2. Barcelona 63, 3. Sevilla 57.