Fodor Gábor;Botka László;baloldali összefogás;2018-as választás;

2017-04-03 07:03:00

Fodor: Botka mögé érdemes odaállni

A Fidesznek 2,4 millió szavazója van, csakhogy itt él velünk több mint 3 millió ember, aki nem a kormánypártra voksolna - erre alapozva állítja Fodor Gábor azt, hogy a jelenlegi kabinet már 2018-ban leváltható. A Magyar Liberális Párt elnöke az ellenzéket együttműködésre biztatja, s az állítja: 2014-ben sem az összefogással volt a baj, hanem azzal, hogy az túl későn jött létre, és a résztvevők egy része nem hitt a sikerben.

- A 2010 előtti elit részéhez, vagy az új pólushoz sorolja magát?

- Ostobaságnak tartom a mai magyar közéletben, hogy így próbáljuk felosztani a terepet. Az Együtt elnökét egyébként gyorsan ki is kosarazták, hiszen az általa új pólusba sorolt pártok elmondták: nem akarnak részt venni egy Juhász Péter-féle együttműködésben. Nagyon sok szót erre vesztegetni nem kell, Juhász ötlete egy a sok közül, ami felreppent majd luftballonként szétpukkadt. A bolsevikok mondták annak idején, hogy a múltat eltörlik mindenestül. Pedig ezt nem lehet és nem is szabad. A rendszerváltás például egy speciális és különleges pillanat volt. Egy diktatúrából kellett egy demokráciát megteremteni. Radikális váltás volt minden elemében. Most nem rendszert kell váltani, hiszen Magyarország sajnos autoriter irányba mozduló és változó ország, de demokrácia.

- Pedig egy tavalyi kutatás szerint 20 százaléknyian diktatúrának írják le azt a politikai berendezkedést, amely ma Magyarországon működik.

- Én és sokan mások is éltünk diktatúrában, ott pedig nincs szabad választás. Most bárki bemehet egy szavazófülkébe és beikszelheti a maga számára kedves pártot, ami nem kell, hogy a Fidesz legyen. Le lehet váltani a mostani a kormányt, sosem hittem azoknak a szirénhangoknak, amelyek ennek az ellenkezőjét állítják. Rajtunk múlik, ezt kell tudatosítani magunkban és a választókban. A kezünkben a kulcs, ahogy egyébként néhány időközi választáson be is bizonyosodott.

- Pár időközi választásból nehéz következtetéseket levonni, ráadásul a pártkutatások sem mutatnak semmi biztatót, a Liberálisokat például alig mérik.

- A hetekben megjelent egyik kutatás 2, 4 százalékon mért minket, pár tizedes eltéréssel a különböző ellenzéki pártoktól. Az Együtt például 14 százalékról csúszott ide, mi pedig a nulláról jöttünk fel. Nem vagyok elégedett ezzel a teljesítménnyel, de mégis ez egy teljesítmény. A semmiből küzdöttük fel magunkat, nem pedig lecsúsztunk valahonnan. A tavaly októberi kvóta-referendumon is kiderült, hogy lehetetlen helyzetben, amikor jobbról és balról is folyamatosan csak a pofonokat kaptuk, mi bátran kiálltunk egy tudatosan vállalt álláspont mellett, ami tudtuk, hogy az agymosás és a propaganda hatására nem lesz népszerű. Mégis csaknem 60 ezer ember úgy döntött, hogy emellé teszi az x-et. A legnagyobb nagyképűség lenne lebecsülni ezt a teljesítményt. Persze ennél több kell.

- Egyedül, vagy összefogva másokkal?

- Készen állunk arra, hogy önállóan induljunk a választáson és megmérettessük magunkat, van is megfelelő számú jelöltünk. Ezzel együtt természetesen azt is tudjuk, hogy a Fidesz felháborító módon, egyoldalúan ráerőltetett egy olyan választójogi törvényt Magyarországra, ami miatt az ellenzék csak akkor tud győzni, ha képes együttműködni egymással. Az együttműködés tehát nem azért kell, mert az valakinek a mániája, hanem mert rá vagyunk kényszerülve. Az előző választójogi törvénynél, amikor két fordulós volt a választási rendszer, akkor az első forduló előtt nem kellett senkivel sem együttműködni, mert mindenki külön méretődött meg. A második forduló viszont arról szólt, hogy ki hogyan működik a másikkal együtt. Most ezt a második fordulós együttműködést kell az első forduló elé hozni, ami abszurd. Az ellenzéki oldalon egyébként sem azzal kell foglalkozni, hogy ki hogyan tud vétózgatni, meg ultimátumokat küldözgetni a sajtóban másoknak. Elég komolytalannak tartom, inkább a közös dolgokat keresném.

- Botka Lászlót még mindig jó miniszterelnök-jelöltnek gondolják?

- Kezdettől fogva nagyon örülünk annak, hogy Botka László színre lépett. Szeged polgármestere olyan ellenzéki jelölt, aki mögé lehet és érdemes odaállni. Az ellenzéki oldal legnagyobb problémája a vezetői válság. Másrészt el kell mondanunk, hogy mi milyen Magyarország-képpel rendelkezünk, szemben a Fideszével és ezek után jönnek csak a technikai kérdések. Botka színre lépése az első problémát megoldani látszik. Egyelőre csak látszik, hiszen rajtunk kívül a többi ellenzéki erő furcsa és ambivalens módon viszonyul hozzá. Pedig érdemes lenne, ha hozzánk hasonlóan támogatnák Botkát, hiszen leváltható a Fidesz.

- Önöket megkereste már az MSZP miniszterelnök-jelöltje?

- Többször beszéltünk az elmúlt időszakban. Hivatalos találkozó viszont még nem volt köztünk.

- A Liberálisok 2013-as zászlóbontása óta, még mindig csak önhöz köti a többség a pártot. Képesek lesznek valaha kitörni ebből?

- Sajnos az igaz, hogy az én ismertségem miatt, akik felületesen követik a politikát, azt hiszik, hogy a Liberálisoknál egy ismert ember szerepel, pedig nagyon komoly csapatunk van. Fiatalként persze nagyon nehéz bekerülni a hírekbe.

- A Momentumnak ez nem olyan régen viszont elég jól sikerült.

- Ha megkérdezi a nagyközönséget, hogy mondjanak a Momentumból neveket, szerintem egy darabot nem tudnának felsorolni. Ez egy hosszú küzdelem, hiszen óriási információ bőség van. Bősz Anett és Sermer Ádám két nagyon tehetséges fiatal politikusunk, akiket sokan szeretnek és egyre többen ismernek, Szent-Iványi István pedig rendszerváltó politikus és a magyar külpolitikai egyik legjobb szakértője. Szabadai Viktor a budapestiek számára ismert már egy ideje, Ignácz József személyében pedig Besencének liberális polgármestere van, aki nagyon sokat tesz a kistelepülésekért, a leszakadt országrészekért.

- Térjünk vissza a 2018-as választásra. Sokan már most 2022-re készülnek, ön szerint is van idő?

- Az ellenzék részéről több beszélgetés és nyitottság kell. Ha győzni akarunk, együtt kell működni. Dolgozni kell, nem azzal foglalkozni ki a jövő meg a múlt embere. Ha az összefogás széleskörű, van vezető és mögötte társadalmi támogatottság – Botkát alkalmasnak tartom erre -, akkor működőképes lesz. Nem értek egyet azokkal az ellenzékiekkel, akik eleve lemondanak a 2018-as győzelemről. Ha nem hiszünk benne, nem fog sikerülni. 2014-ben nem az összefogással volt a baj, a probléma az volt, hogy az utolsó pillanatban jött létre és a résztvevők egy része nem hitt abban, hogy lehet győzni. A Demokratikus Koalícióval kapcsolatos vitánkban is mindig elmondom: nem az a fő cél, hogy frakciónk legyen, hanem, hogy győzzük le a kormányt. Meg kell próbálni, nem lehet alább adni.

- Mindenesetre a számok nem azt mutatják, hogy nagy esély mutatkozna erre.

- A győzelem nem valamiféle lelkes hit a részemről, aminek nincs valóságalapja. A Fidesz kétségtelenül soha nem látott népszerűséggel rendelkezik, körülbelül 2,4 millió szavazójuk van. Viszont itt él velünk együtt több mint 3 millió szavazó, aki nem a Fideszre szavazna.

- Hanem mondjuk a Jobbikra, más pártokra, vagy el se mennek szavazni.

- Éles értük a küzdelem, kétségtelen. De akárhogy számolom, mindenhol azt látom, hogy többen vannak azok, akik nem akarják a Fideszt, mint azok, akik akarják. Le lehet őket győzni, persze, ha van 28 politikai erő, amelyik azzal van elfoglalva, hogy miért utálja a másikat, akkor nem lehet. Mi Liberálisok is hosszan tudnánk sorolni, hogy miért vagyunk mások, mint a baloldali pártok, de nem ez az érdekes, ezeket félre kell tenni. Egy széleskörű kooperációval nagyon sokat szavazót tudnánk megszólítani. Ráadásul látjuk a liberalizmus megerősödésének jeleit világszerte. A magyar tendenciák sem mások, mint a világban. A holland választás is ezt mutatja. Németországban a konzervatív-liberálisnak tekinthető merkeli politikának is bőven van támogatottsága. Kanadában a múlt évben abszolút liberális győzelem született. A mostani populista fordulatnak nem lesz egyik pillanatról a másikra vége, de a liberális gondolat erősödni fog. A magyar miniszterelnök is állandóan a liberálisokkal hadakozik. Mindig a liberális értékek ellen harcol.

– Ön a közös múltjuk miatt sokkal jobban ismeri a miniszterelnököt, mint a parlamentben ülő politikusok nagy többsége. Mit gondol a mai Orbán Viktorról?

- Elszánt ellenfele vagyok annak a politikának, amit a kormánypárt képvisel. Soha nem nézem azonban a dolgokat feketén és fehéren. Nem gondolom, hogy minden, amit a Fidesz képvisel az csak rossz és elfogadhatatlan lenne és nem gondolom, hogy minden csodás, amit az ellenzék gondol. Az emberekről, az országról, állam és polgár viszonyáról radikálisan mást képviselünk. Orbán Viktort is így nézem. Külön történet, hogy régről ismerjük egymást, összekötnek bennünket az egyetemi évek, de ma politikai ellenfelek vagyunk, akik a köszönésen kívül évekkel ezelőtt beszéltek utoljára egymással.