Erdogan;török puccskísérlet;

2017-04-05 07:33:00

Erdogan előre tudott a puccskísérletről

A török vezetés tudott a tavaly július 15-i puccskísérlet előkészületeiről, így az incidens „ellenőrzött" keretek közt zajlott le – nyilatkozta Kemal Kilicdaroglu, a török kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke Isztambulban.

A Hürriyet török napilap beszámolója szerint Kilicdaroglu elmondta: a török kormány a hatalomátvételi kísérletet követően közölte vele, hogy a puccsisták már korábban lelepleződtek. „Ennek értelmében a hatalom előre tudott az államcsíny-kísérletről" – idézi az MTI a politikust. A CHP-elnök kifejtette: a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselőiből 120 és 180 közé tehető azok száma, akik letöltötték és használták azt a Bylock nevű titkosító alkalmazást, amelyen keresztül a puccsisták egymással kommunikáltak a hatóságok szerint.

A török kormány az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot teszi felelőssé a történtekért. Gülen, aki tagadja a vádakat, régebben Recep Tayyip Erdogan török elnök szövetségese volt, de az elmúlt években az államfő legfőbb ellenségévé vált.