Charles Gati: Az ellenség keze

Ez a kis tárca nem Magyarországról, hanem Amerikáról szól, ahol a Demokrata Párt tavaly novemberben elvesztette a választást s azóta se képes hibáit feldolgozni. Ritkán folyik vita a párton belül arról, hogy Hillary Clinton Arizona államban kampányolt, ahol esélytelen volt, s közben elhanyagolta Michigant és Pennsylvaniát, ahol a biztosnak vélt sikere vereséggel végződött. Kevés szó esik arról, hogy a kampány elhanyagolta a munkások érdekeit. Nem téma, hogy Hillary Clinton egy Virginia állambeli szenátort választott alelnöknek, ahelyett, hogy a kulcsfontosságú Ohio állambeli szenátort vette volna maga mellé.

A kudarcért tehát nem Clinton, nem a demokraták, még csak Donald Trump vagy a republikánusok sem felelősek. Mint szinte mindig, most is valaki valahol, alighanem külföldiek. Ez az, amit a pszichológusok projection-nak hívnak. Ismerjük saját életünkből is: könnyebb másokra hárítani a felelősséget a hibáinkért, mintsem magunkra vállalni a balsikert és annak következményeit. Ilyen az emberi természet, pláne a politikusi természet.

Az átkosban, még Rákosi idején, sok szó esett a Nyugatról. Nincs kenyér vagy cukor? Az imperialisták bűne. „Éberség, elvtársak!” „Az ellenség nem alszik.” Erről szólt a rádió, a sajtó, a plakátok. Titokban nevettünk ezen. „Az ellenség keze betette a lábát,” mondtuk. Aztán vége lett a többpártrendszernek, megszűnt a majdnem szabad sajtó, az egyetemek és a színházak is beálltak a sorba. A hatalom minden eszköze a rendszer rendelkezésére állt, de a katasztrofális helyzetért továbbra is a nyugati ellenséget hibáztatták.

A mai Amerikában a probléma sokkal komplikáltabb. Szinte minden nap új titkok derülnek ki, de az máris biztos, hogy a Kreml emberei hallatlan szakértelemmel avatkoztak be a választásokba, sőt az előválasztásokba is. Egy példa a sok közül: miután behatoltak a Demokrata Párt emailjeibe és megszerezték a párt belső dokumentumait, nem tették azokat félre, hogy aztán egyszer majd felhasználhassák. Kémszervezetek ezeréves szokását semmibe véve, azonnal nyilvánosságra hozták – a Wikileaks és mások segítségével – a Demokrata Párt vezetőinek elfogult levelezését Hillary Clinton mellett és versenytársa, Bernie Sanders ellen. Az elfogult levelezés eredménye: miután kiderült, hogy a párt elnöke Clintont támogatta, tehát nem volt semleges, lemondásra kényszerült. A Kreml a zavarosban halászott – példátlan sikerrel.

Az oroszok beavatkozását joggal ítéli el az amerikai társadalom óriási többsége. Mégis, még ebben az esetben is, nagy hiba csak másokra hárítani a felelősséget. Még Vlagyimir Putyint is kár démonizálni, kár felruházni olyan ördögi tulajdonságokkal, amelyekkel persze nem rendelkezik.

Hasznos politikai elemzéshez elsősorban egy tükörre van szükség.