tüntetés;zaklatás;rendőrök;lex CEU;

2017-04-06 11:17:00

CEU - Otthonuknál zaklatták a rendőrök a tüntetőket

Ahogy megírtuk, ezrek tüntettek vasárnap a CEU ellehetelenítése ellen, a történteknek bizarr folyományai is vannak.  A tiltakozók furcsa napokat élnek - írja a Magyar Nemzet. 

A lap értesülései szerint ugyanis a vasárnapi tüntetés egyik magyar szervezőjénél, valamint egy külföldi résztvevő fővárosi lakásánál is megjelent egy rendőr – a különös látogatásról az érintett két CEU-s hallgató értesítette a Magyar Nemzetet. A külföldi diákot hétfő éjjel kereste meg egy rendőr a tartózkodási engedélye szerinti címen, és addig nem távozott, míg körül nem nézett a lakásban. A másik, egy magyar hallgató az egyik szomszédjával együtt észlelte, hogy egy rendőr egy kulcscsomóval a kezében bejutott a zárt körfolyosóra, ahol laknak. Amikor érdeklődött, miben segíthet, a rendőr olyan lakásszámot mondott, ami nincs a folyosón.

Cáfol a rendőrség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság cáfolja a Magyar Nemzetben megjelent állításokat, mely szerint „a vasárnapi tüntetés egyik magyar szervezőjénél, valamint egy külföldi szervező fővárosi lakásánál is megjelent egy rendőr” - közölte internetes oldalán. Ezzel szemben tény, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei ilyen intézkedést nem hajtottak végre, a demonstrációt követően magánlakásba nem mentek be, a cikkben leírt intézkedésekről a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem tud.