futball;Olaszország;

- Serie A - Nehéz meccsek várnak a magyarokra

A Nagy Ádámot is foglalkoztató Bolognának, illetve a Sallai Rolandot és Balogh Norbertet is soraiban tudó Palermónak sem lesz könnyű dolga, ha pontot akar szerezni az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. Az viszont kérdéses, hogy a magyar játékosok a kezdőbe kerülhetnek-e, legutóbb mindhárman csereként léptek pályára.

Nagy Ádám együttese a tabella második helyén álló AS Roma gárdáját fogadja hazai pályán, míg Balogh és Sallai csapata is kemény párharcra számíthat az AC Milan elleni, idegenbeli mérkőzésen. Noha a Rossoneri „csak” hetedik a bajnokságban, 39 ponttal előzi meg a kieső helyen szereplő szicíliai gárdát, amelynek csekély esélye van arra, hogy pontot szerezzen a nála jóval erősebb milánói együttestől. A Palermo legutóbbi négy bajnokiját elveszítette, hátránya hét pont a még bennmaradó pozícióban található Empolival szemben.

A forduló legnagyobb rangadójának a Lazio és a Napoli párharca ígérkezik. A vendéglátó római csapat egy esetleges győzelemmel egy pontra megközelítené riválisát, s nagy lépést tenne afelé, hogy az elkövetkezendő idényben a Bajnokok Ligájában szerepelhessen.

Serie A, 31. forduló

Szombat: Empoli-Pescara (Tv.: Digisport1 15.00), Atalanta-Sassuolo (Tv.: Digisport3 18:00), Juventus-Chievo (Tv.: Digisport1 20:45).

Vasárnap: Sampdoria-Fiorentina (Tv.: Digisport1 12:30), AC Milan-Palermo (Tv.: Digisport2 15:00), Bologna-AS Roma (Tv.: Digisport1 15:00), Cagliari-Torino, Crotone-Inter (Tv.: Digisport3 15:00), Udinese-Genoa, Lazio-Napoli (Tv.: Digisport2 20:45).

Az élcsoport: 1. Juventus 74 pont, 2. AS Roma 68, 3. Napoli 64.

A világ egyik legjelentősebb sportszer-kereskedelmi áruházlánca, az Intersport – a korábbi egység átalakításával, bővítésével – a közép-kelet-európai régió legnagyobb saját üzemeltetésű áruházát hivatalosan is megnyitotta Budaörsön. Az idén tízéves áruház kibővítésére és teljes felújítására több mint 700 ezer eurót fordítottak - közölte a sportszer-kereskedelmi áruházlánc.