MSZP;Agrárkamara;kötelező tagság;

2017-04-08 16:11:00

Az MSZP önkéntessé tenné az agrárkamarai tagságot

Az MSZP törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy a jelenlegi kötelezőről váljon önkéntessé az agrárkamarai tagság.

Gőgös Zoltán, a szocialisták elnökhelyettese szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az agrárkamara jelenleg nem a gazdák érdekvédelmével, hanem "korlátlan és pofátlan pénzbehajtással" foglalkozik.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte a kormányoldal azon parlament előtt lévő törvénymódosító javaslatát, amellyel szerinte az agrárkamara visszamenő hatállyal is adók módjára szedhet be tagdíjakat, a nagykereskedőktől akár több millió forint értékben is.

"A kormánynak meg kell értenie, hogy ez a sarc sehova nem vezet" - fogalmazott Gőgös Zoltán, hozzátéve, amennyiben az agrárkamara megfelelő szolgáltatásokat nyújtana, akkor "senki nem kérdőjelezné meg a tagdíjfizetést".

Az MSZP elnökhelyettese kitért arra is, hogy kormányra kerülésük esetén úgy alakítanák át az agrárkamarát, hogy az érdemi párbeszédet biztosítson az ágazatban dolgozók és a kabinet között.

Gőgös Zoltán kérdésekre válaszolva elmondta, az MSZP a karakteres baloldali politika mellett kötelezte el magát, a kormányváltás érdekében pedig csak az olyan döntésekben és együttműködésekben partnerek, amelyek nem térnek el ettől az iránytól.