CEU - Az MSZP képviselői is részt vesznek a tüntetésen

Az MSZP képviselői is részt vesznek a CEU melletti tüntetésen és erre buzdítanak minden magyar demokratát - olvasható a párt közleményében.

A közlemény így folytatódik:

A Közép-Európai Egyetem (CEU) Magyarország egyik legsikeresebb felsőoktatási intézménye. A CEU nemzeti érték, a régióban kiemelkedő jelentőségű egyetem, amely a legkiválóbb kutatókat és diákokat vonzza hazánkba. Nem véletlen, hogy különböző egyetemi rangsorokban rendre elöl végez a magyarországi intézmények közül.

A CEU ugyanakkor nemcsak akadémiai intézményként jelentős: több száz embernek ad munkát, több milliárd forinttal járul hozzá évente az ország költségvetéséhez. A Közép-Európai Egyetem nemzeti érték, amellyel Magyarország csak nyer.

Éppen ezért nemzetellenes politika, hogy az Orbán-kormány hazugságokra és mondvacsinált vádakra hivatkozva egy ostoba politikai hecckampány keretében el akarja űzni az országból az egyetemet. A Fidesz ezzel nemcsak Magyarország, de a világ szégyene is lett. Az Egyesült Államoktól Franciaországig számos állam, a Harvardtól a Princetonig pedig a világ legjobb egyetemei és több mint egy tucat Nobel-díjas kutató ítélte el Orbán Viktor agresszív támadását a szabadság ellen.

Az MSZP képviselői azzal tiltakoznak a Fidesz nemzetellenes, hazaáruló politikája ellen, hogy vasárnap magánemberként, a pártzászlókat és egyéb jelképeket otthon hagyva csatlakoznak a CEU megmaradásáért indított tüntetéshez. Ott leszünk, hogy minél többen mondhassuk: állítsuk meg a Fideszt!

Szerző
Témák
MSZP tüntetés CEU

Puskás stadion - Ők járnak jól az építéssel

A kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló Puskás stadion építésébe a fővállalkozó Magyar Építő-ZÁÉV páros alvállalkozóként bevonja többek közt a WHB-t, Mészáros Lőrincék CLH Kft.-jét, a Köztit, a Reneszánsz Zrt.-t, és jut munka a KÉSZ-nek is - írja a napi.hu.

Az új Puskás Ferenc Stadion építésére kiírt közbeszerzési eljárás dokumentumaiból kiderül, hogy a nyertes Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Zrt. mely alvállalkozókat vonja be a nettó 150 milliárd forint értékű munka teljesítésébe (ebből 142,85 milliárd a nettó vállalási ár, plusz 5 százaléknyi, 7,15 milliárd forint a tartalékkeret).

A Magyar Építő és a ZÁÉV az ajánlattételkor kilenc céget jelölt meg alvállalkozóként (ezek bevonása az ajánlattételkor ismert volt, de a teljesítés során még több alvállalkozóval dolgozhatnak.) A kilenc vállalkozás részt vett a két fővállalkozó alkalmasságának igazolásában, mint erőforrást nyújtó szervezet.

Az alvállalkozók között szerepel például a kecskeméti székhelyű acélszerkezet-gyártó KÉSZ Ipari Kft., a Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau (WHB) Kft., a jelenleg WHB-csoporthoz tartozó, korábban Tiborcz István közvetett tulajdonában lévő PBE Építő Kft., a Mészáros Lőrinc és Szíjj László résztulajdonában lévő CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft., a túlélésért küzdő Reneszánsz Kőfaragó Zrt., a Puskás stadion terveit korábban hárommilliárdért elkészítő Középülettervező (Közti) Zrt. és egy kaposvári bt. is.

A cégekről részletesebben itt olvashat!

Szerző

Ujhelyi: orosz sormintát követnek Orbánék

Ujhelyi István MSZP-alelnök közleménye.

Mindig is sejthető volt, hogy a magyar kormány egyre több lépése mögött Putyin árnyéka húzódik. Így volt ez az EU-ellenes hadjáratok, a metrókocsi-biznisz, a paksi atompaktum, a CEU ellehetetlenítése vagy épp a civilszervezetek vegzálása kapcsán is. A most benyújtott, ráadásul ismét csak gyanús hirtelenséggel és erőszakossággal betolt civilellenes törvény azonban immár a bizonytalan kétkedőket, a hithű trollokat és a fizetett elemzőket is meg fogja győzni arról, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az oroszok kottájából játszik, ha úgy tetszik: Putyin csicskásai.

Oroszországban 2012-ben lépett hatályba az a törvény (Федеральный закон 20 июля 2012 года N 121-ФЗ), amelyet most a magyar kormány lemásolt. Célja ugyanaz: megbélyegezni és elhitelteleníteni a civilszervezeteket. Míg az oroszok egyenesen „külföldi ügynököknek” nevezik a civileket a jogszabályban, a magyar tervezet ennél „megengedőbb”, mert csak „külföldről támogatott szervezetnek” titulálja a célkeresztbe vett civileket. Igaz ezzel együtt a rezsibiztosok szintjén hajtott, meglehetősen alacsony színvonalú kormányzati kommunikáció ugyanakkor hangosan ügynöközik mindenkit, aki a kormánytól eltérő gondolatokat enged meg magának. Az orosz és a magyar jogszabály indoklása is mintha Schmitt Pál-módra át lett volna másolva: mindkét kormány azzal érvel, hogy ezek a társaságok „politikai tevékenységet végeznek”, ilyenformán pedig nem annak az országnak az érdekében cselekednek, ahol jelen vannak, hanem saját vagy külföldi érdekek szolgálatában állnak.

A magyar Országgyűlés elé terjesztett fideszes javaslat szinte szóról szóra veszi át többek között azt a kitételt is, hogy ezeknek a szervezeteknek mely sajtótermékekben és miként kell feltüntetniük magukról, hogy ők bizony külföldről támogatott társaságok. A Fidesz arra sem vette a fáradtságot, hogy legalább a szórendet érdemben megváltoztassa annál a pontnál, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának veszélyével indokolja a civilek irányába mutatott fokozottabb figyelmet, az pedig már tényleg az önleleplezés teteje, ahogyan az orosz és a magyar törvényjavaslat is kijelenti: a vallási szervezetek nem tartoznak a szabályozás hatálya alá.

Érdemes megjegyezni még, hogy a Szentpétervári Európai Egyetemet nemrég az orosz vezetés azért záratta be, mert a hivatalos indoklás szerint az egyetem nem felelt meg a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályoknak. A valós indok ezzel szemben az, hogy az egyetemet Soros György is támogatta, a szabad felfogású intézmény tanulói és oktatói pedig olykor kritikus véleményeket is megfogalmaztak az orosz államvezetéssel szemben.

Orbán Viktor és a Fidesz immár láthatóan nem is titkolja, hogy Putyin kottájából játszik. Ez rájuk nézve szégyen, Magyarországra nézve viszont komoly veszély. Előbbi a Fidesz baja, utóbbi ellen nekünk kell tennünk.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharminchatodik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.