Egy évünk van

Amíg Magyarország az EU-ban van, a CEU-t nem lehet bezárni. Ha bezárják, akkor egy év múlva már nem leszünk az Európai Unió tagállama.

Ez nem a Fideszről szól, nem is Orbán Viktorról vagy Soros Györgyről, hanem a magyar jövőről. Arról a meggyőződésről, amelynek az összes parlamenti párt táborában többsége van: hogy Európában a helyünk, és hogy Európa nem piactér, nem egy vastag buksza, hanem az európai kulturális és történelmi hagyományra épülő értékközösség. A közösen vallott értékeinket az Európai Alapjogi Charta rögzíti („Európa népei az egymás közötti egyre szorosabb egység létrehozása során úgy döntöttek, hogy osztoznak a közös értékeken alapuló békés jövőben...”), kimondva: „A művészet és a tudományos kutatás szabad. A tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani (…) Az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát tiszteletben kell tartani”.

Ha a kormány bezár egy jogszerűen működő egyetemet, azzal demonstrálja, hogy akármit vállaltunk is a belépéskor, valójában nincs közös nevező, mert a pillanatnyi pártérdek fontosabb bármilyen értéknél. (Elnézést, de magyar és európai polgárként én a legjobb magyarországi posztgraduális képzőhely ellehetetlenítését nem tudom nemzeti érdekként elfogadni.) Akik a CEU-nak nekirontottak, pontosan tudták, hogy ezt a csatát az EU-n belül nem lehet győztesen megvívni. A támadás a részükről nem indulat, hanem rideg számítás. Felajánlás Putyinnak, ugyanúgy, mint annak deklarálása, hogy 2018-ig az összes EU-támogatást felélik, 2019-től pedig orosz hitelből (a végső finanszírozást tekintve szintén a mi pénzükből) atomerőművet építenek, mert uniós források híján is etetni kell a holdudvart. Az egyetem-ügy előtt csupán opció volt, mostantól bizonyosság: a fideszes vezérkar az EU-n kívüli életre készül. És nem csak ők. A Fidesz pártcsaládjának EP-frakciójában ülő kereszténydemokrata Frank Engel Facebook-oldalán most is ott olvasható a verdikt: Orbánékat ki kell rakni végre az Európai Néppártból, Magyarországot pedig az EU-ból.

Nekünk, akik nem ezt akarjuk, jó esetben is legfeljebb egy évünk van. A játék a mi bőrünkre megy – meg kell állítani.

2017.04.10 08:13

Gyors siker után jött a bukás a Monacónak

Publikálás dátuma
2019.02.22 10:30
Mbappé (29-esben) szerződtetése, majd eladása bőségesen megtérült
Fotó: AFP/ PASCAL GUYOT
A hercegségbeli labdarúgó klub a másodosztály megnyerése után nem sokkal már a Bajnokok Ligája elődöntőjében találta magát, napjainkban viszont az élvonalbeli kiesés elől menekül.
Mindössze öt év kellett a két orosz üzletembernek, Dmitrij Ribolovljevnek és Vagyim Vasziljevnek, hogy az egykoron a francia másodosztályban szerénykedő Monacóból bajnok csapatot csináljon az élvonalban. Ribolovljev 2013 januárjában tanácsadónak nevezte ki Vasziljevet, aki később vezérigazgató-helyettes és alelnök lett. Vasziljev próbálta maximalizálni a bevételeket, s kőkemény tárgyalásokat folytatott le. Tudta, hogy a Monaco nem lesz képes a Paris Saint-Germain modelljét lemásolni, ugyanis míg Párizsban több mint kétmillióan élnek, addig a hercegségben csupán negyvenezren.
Kezdetben Vasziljev nagynevű játékosokat igazolt, mint James Rodriguez, Radamel Falcao vagy Joao Moutinho, ám az idő múlásával egyre nehezebben volt képes betartani az európai szövetség (UEFA) pénzügyi szabályait, mivel nem tudott annyi szponzort bevonzani, mint korábban remélte.
A klub ezért változtatott átigazolási stratégiáján, s olyan játékosokat szerződtetett, akikben azt a lehetőséget látta, hogy később többszörös áron túlad rajtuk. Így tett a Monaco Kylian Mbappéval, akit 180 millió euróért értékesített a PSG-nek. Hasonló a története Lemarnak, aki 4 millióért érkezett, majd 70 millióért távozott az Atlético Madridhoz, de Benjamin Mendy, Fabinho, Bernardo Silva, Anthony Martial, Tiémoué Bakayoko, Layvin Kurzawa, Yannick Carrasco, Geoffrey Kondogbia és Guido Carrillo eladása is nem kevés profitot termelt.
A hosszú névsor is jelzi, hogy a Monaco rövid időn belül két sikeres csapatot felépített, a klub pedig az elmúlt öt évben mindig az első három között zárt a bajnokságban, miközben 2015-ben bejutott a BL negyeddöntőjébe, majd 2017-ben az elődöntőbe.
A Monaco egy fenntartható, nyereséges klubbá formálódott, a mostani szezonra azonban valami megváltozott. Ribolovljev nem kertelt, a napokban kijelentette, hogy az elmúlt év során komoly hibákat követtek el, ami a csapat pocsék teljesítményéhez vezetett.
A problémák Michael Emenalo érkezésével kezdődtek, a Chelsea-től szerződtetett sportigazgató ugyanis változtatni kívánt a klub átigazolási politikáján. A Monaco összesen 40-45 millió eurót költött két tizenhat éves játékosra (Pietro Pellegri és Willem Geubbels), akik ugyan tehetségesek, ám inkább a jövő, mintsem a jelen emberei.
Vasziljevet a napokban kirúgta Ribolovljev, s sajtóhírek szerint Emenalónak sem lesz már sokáig maradása. Vasziljev sorsa azzal pecsételődött meg, hogy menesztette Leonardo Jardim vezetőedzőt, aki képes volt gyorsan és folyamatosan jó csapatot kialakítani más-más játékosokból. Mindezt úgy, hogy a fiatal futballisták látványosan fejlődtek a kezei között.
A klub a nyáron több mint 300 millió euróért árusította ki a fél keretét, a 44 éves portugál tréner pedig nem tudta megformálni immár sokadszor megújuló csapatát. Októberben elbocsájtották, a helyére érkező, vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező Thierry Henry irányítása alatt pedig tovább süllyedt a tabellán a klub. A korábbi kiváló támadónak januárban megköszönték a munkáját, Ribolovljev pedig saját maga fordult Jardimhoz, hogy térjen vissza. „Bocsánatot kértem tőle a történtekért és megkértem, hogy térjen vissza” - nyilatkozta a szakember, aki elfogadta Jardim átigazolási javaslatait, s az ő kérésére szerezte meg Youri Tielemanst, Gelson Martinst, Carlos Viníciust és Adrien Silvát.
Jardim irányításával a klub valamelyest kilábalt a gödörből, a csapat legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött, amelynek köszönhetően feljött a 16. helyre, azaz elmozdult a kiesőzónából.
Ribolovljev szerint eljött az idő a változásra, ezért Oleg Petrovot nevezte ki Vasziljev helyére. Petrov erős üzleti háttérrel rendelkezik, ugyanakkor nem beszél franciául. Ribolovljev elismerte, hogy hibákat követtek el, ám nem kizárt, hogy a legnagyobb hiba Vasziljev eltávolítása volt.
Frissítve: 2019.02.22 10:30

Budapest nyerésre áll

A Fideszből a budapesti polgárok jelentős többségének elege van, ha ez így marad, az önkormányzati választásokon a kormányzópárt veszíteni fog. Optimizmusomat a választás kimenetelét illetően derűs és szívszorító tények támasztják alá.
Derűre ad okot, hogy a demokratikus pártok képesek voltak megszervezni és trollkodás, kínos közjátékok nélkül levezényelni a főpolgármester-jelölti előválasztás felszabadítóan demokratikus ügymenetét, amelyen az előzetes várakozásokat messze meghaladó számban vettek részt a budapestiek, és hoztak egyértelmű döntést a jelöltről. Karácsony Gergellyel - aki a szavazatok nagy többségét begyűjtötte - pedig rögvest szövetségesként lépett fel Horváth Csaba, a verseny második helyezettje, a szocialisták fővárosi politikusa. Mindez alapot ad arra a bizalomra, hogy úgy véljük, az ellenzéki pártok képesek a sokat hiányolt koordinációra, képesek beállni a legesélyesebb jelölt mögé, és képesek a választóikért küzdeni, akik pedig akceptálják mindezt.
Ami a szívszorító tényeket illeti: mindez természetesen semmire sem volna elég, ha Budapesten jól mennének a dolgok, és lássuk be, politikai preferenciától függetlenül, nekünk, fővárosiaknak az lenne a legjobb, ha az elmúlt években a városban minden a lehető legjobban ment volna. Ennek azonban sajnos pont az ellenkezője az igaz.
A közösségi közlekedést a végletekig lerohasztották, a hármas metró körüli szomorújátékok minősíthetetlenek, és naponta sok tízezer ember életét keserítik meg. Lebetonoztak sok mindent felújítás címén (a térkő lesz az egyik szimbóluma a Fidesz uralmának, ha majd egyszer születik egy értő, vizuális összefoglaló róla), de nem tettek semmit egy élhetőbb, nyugatiasabb városért. Felhúztak tátongó stadionokat, amelyek mellett a kórházakban XIX. századi állapotok uralkodnak. Bár a Széllkapu-, a városligeti vagy épp a Kopaszi-gáton zajló beruházásnak vannak üdítő, ésszerű elemei is, jellemzően mindent átláthatatlanul és rengeteg pénzt felemésztőn valósítanak meg, az érdemi diskurzust a polgárokkal következetesen hárítva.
Összességében a város szövetének rehabilitációjáért, környezetének védelméért, a polgárok kulturális javakhoz való hozzáféréséért nemhogy nem tettek semmit, hanem amit lehet, elvettek, ellehetetlenítettek. Tarlósék szó nélkül tűrték, hogy államosították és szétverték a fővárosi oktatási rendszert, felszámolták az önkormányzati egészségügyi rendszert, megszüntették a budapesti szociális ellátó rendszert. Magyarán a Tarlós-féle városvezetés, miközben a főpolgármester szeret abban a szerepben tetszelegni, hogy akár a kormányfővel is szembeszegül, a valóságban soha nem képviselte a város polgárainak érdekeit.
S van itt egy mélyebb probléma is: miközben a nemzeti össztermék több mint negyven százalékát a fővárosban termelik meg, a város lakói a töredékét sem kapják vissza annak, amit betettek a közösbe. Ez persze az egész orbáni politikából következik, amely az államszocializmus és a feudális uralom különös elegye.
A minap elmondott évértékelőjében Orbán hét olyan pontot ismertetett, amely megint csak abból a (mélyen szocialista) államfelfogásból merítkezik, hogy majd a kormánypárt eldönti, kinek kell visszaosztani az elvont forrásokat. Így történhet meg, hogy egy marginális kisebbség, azaz a jómódú, négy gyermekes anyák ezentúl adómentességet kapnak. Így történhet meg, hogy akik együtt élnek, gyermeket vállalnak, ám nincs kedvük összeházasodni, fizetik azoknak a kedvezményeit, akik összeházasodtak. Így történhet meg, hogy összességében újra egy kontraszelektált, felső-középosztályi körnek - azaz a Fidesz törzsszavazóinak - ad kedvezményt Orbán, a többiek terhére.
Budapesttel pont ugyanez történik, csak ha lehet, még pofátlanabbul: a megtermelt forrásokat elvonják, amit mégis itt tartanak, azt beforgatják a házi használatra ellopott Várnegyed felújítására, vagy éppen olyan presztízs beruházásokra, amelyekkel a haveri építői kör zsebét ki lehet tömni. Ahogy Margaret Thatcher mondta: az a probléma a szocializmussal, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze. Ezek a “mások” a budapesti polgárok, akiknek munkájából, cégeik adójából oly sok mindent finanszíroznak Orbánék, miközben velük hagyományosan hadilábon állnak. 
Bár a főpolgármester választásig nyilván számos karaktergyilkossági kísérlet fog lezajlani, talán további szerencsétlen nyilatkozatok is születnek majd a demokratikus pártok képviselőitől, a Fidesz is tudja: Budapesten vesztésre áll. Budapest “felszabadítása” pedig (különösen, ha néhány nagyvárosban is megtörténik a váltás) a NER végső eroziójához vezető utat nyithatja meg. Ráadásul számtalan olyan várospolitikai döntést lehet meghozni, amely példát mutat abból is, milyen, ha nem despoták, hanem nyitott, demokratikus elkötelezettségű politikusok vannak döntési pozícióban.
Mindehhez még rengeteg munkára van szükség, de most azzal a hittel küzdhetnek az aktivisták, a pártok és a jelöltek, e munkát pedig azzal a hittel követhetik a választók, hogy a belátható és megélhető győzelemhez vezető utat járják be közösen.
2019.02.22 10:18
Frissítve: 2019.02.22 15:19