Egy évünk van

Amíg Magyarország az EU-ban van, a CEU-t nem lehet bezárni. Ha bezárják, akkor egy év múlva már nem leszünk az Európai Unió tagállama.

Ez nem a Fideszről szól, nem is Orbán Viktorról vagy Soros Györgyről, hanem a magyar jövőről. Arról a meggyőződésről, amelynek az összes parlamenti párt táborában többsége van: hogy Európában a helyünk, és hogy Európa nem piactér, nem egy vastag buksza, hanem az európai kulturális és történelmi hagyományra épülő értékközösség. A közösen vallott értékeinket az Európai Alapjogi Charta rögzíti („Európa népei az egymás közötti egyre szorosabb egység létrehozása során úgy döntöttek, hogy osztoznak a közös értékeken alapuló békés jövőben...”), kimondva: „A művészet és a tudományos kutatás szabad. A tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani (…) Az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát tiszteletben kell tartani”.

Ha a kormány bezár egy jogszerűen működő egyetemet, azzal demonstrálja, hogy akármit vállaltunk is a belépéskor, valójában nincs közös nevező, mert a pillanatnyi pártérdek fontosabb bármilyen értéknél. (Elnézést, de magyar és európai polgárként én a legjobb magyarországi posztgraduális képzőhely ellehetetlenítését nem tudom nemzeti érdekként elfogadni.) Akik a CEU-nak nekirontottak, pontosan tudták, hogy ezt a csatát az EU-n belül nem lehet győztesen megvívni. A támadás a részükről nem indulat, hanem rideg számítás. Felajánlás Putyinnak, ugyanúgy, mint annak deklarálása, hogy 2018-ig az összes EU-támogatást felélik, 2019-től pedig orosz hitelből (a végső finanszírozást tekintve szintén a mi pénzükből) atomerőművet építenek, mert uniós források híján is etetni kell a holdudvart. Az egyetem-ügy előtt csupán opció volt, mostantól bizonyosság: a fideszes vezérkar az EU-n kívüli életre készül. És nem csak ők. A Fidesz pártcsaládjának EP-frakciójában ülő kereszténydemokrata Frank Engel Facebook-oldalán most is ott olvasható a verdikt: Orbánékat ki kell rakni végre az Európai Néppártból, Magyarországot pedig az EU-ból.

Nekünk, akik nem ezt akarjuk, jó esetben is legfeljebb egy évünk van. A játék a mi bőrünkre megy – meg kell állítani.

Exportból visszamaradt

Családunk első színes televízióját valamikor a hetvenes évek elején az Orion gyártotta Nyugatra. Már akkor alkalmas volt mind a pal, mind a secam rendszerű adások vételére. Soha nem kellett javítani, ma is működőképes. Ha nem volna ciki az unokáink előtt, talán ma is azt használnánk.

Hetek óta azon pörög a fél ország, hogy a nagy élelmiszer láncokban a nyugati szemetet árulják. Az asszonyok nagyítóval böngészik a csomagolást, nem fedeznek-e fel az összetételben valami „mérgező” turpisságot, olyan E-betűvel jelezett vegyületet, ami egészen biztosan szerepel a rákveszélyes anyagok listáján. És erre minden nap rátesznek egy lapáttal a kormányzati médiában: ami egyaránt kapható a Lajtán túl is, meg innen is, abból az itthon árult más minőségű. Azt nem mondják, hogy rossz, csak „más”.

A minőséget firtató szakemberek egyszer menjenek oda a magyar élelmiszerlánc zöldséges pultjához, és kotorásszanak kicsit az ömlesztve árult almák között. Készítsenek statisztikát, hány rohadófélben lévőt kínálnak nekünk. Vagy ott vannak a zsákos krumplik. Magyar termék – rá van írva -, de már fonnyadt, a boltban is csírázik. Tessék megvenni a nemzeti színű zacskóban árult „híres” őrölt fűszerpaprikát! Nyitás után néhány héttel ízetlenné, fakóvá, világos színűvé válik.

Ha már olyan finnyásak vagyunk a nyugati "mérgekre", szívesen olvasnék egy pártatlan elemzést arról, milyen vegyszereket, öntözővíz maradékot tartalmaznak az Afrikából importált, bértermelt „magyar paprikák”. Vagy tegyék egyszer górcső alá a salátákat, a retkeket, betartották-e a termelők a szállítás előtt kötelező permetezési türelmi időt, vagy siettek, hogy szebb legyen a portékájuk, mire mi megvesszük.

Ezekkel a belföldre szánt élelmiszerekkel a termelőknek eszébe sem jutna külföldi vevőnél kopogtatni. Tanúsíthatom: a Nyugat-Európában kapható magyar almákat darabonként csomagolva, sérülésmentesen árulják. Az ott kínált „magyar zöldpaprika” tuti, hogy magyar földön termett, az export őrölt piros paprika is tartósan megőrzi a színét-ízét.

Nézzünk egyszer már a saját körmünkre is! Ha annyira finnyásak vagyunk az import minőségére, miért érjük be itthon az exportból visszamaradt hazaival?

Szerző
Somfai Péter

Exportból visszamaradt

Családunk első színes televízióját valamikor a hetvenes évek elején az Orion gyártotta Nyugatra. Már akkor alkalmas volt mind a pal, mind a secam rendszerű adások vételére. Soha nem kellett javítani, ma is működőképes. Ha nem volna ciki az unokáink előtt, talán ma is azt használnánk.

Hetek óta azon pörög a fél ország, hogy a nagy élelmiszer láncokban a nyugati szemetet árulják. Az asszonyok nagyítóval böngészik a csomagolást, nem fedeznek-e fel az összetételben valami „mérgező” turpisságot, olyan E-betűvel jelezett vegyületet, ami egészen biztosan szerepel a rákveszélyes anyagok listáján. És erre minden nap rátesznek egy lapáttal a kormányzati médiában: ami egyaránt kapható a Lajtán túl is, meg innen is, abból az itthon árult más minőségű. Azt nem mondják, hogy rossz, csak „más”.

A minőséget firtató szakemberek egyszer menjenek oda a magyar élelmiszerlánc zöldséges pultjához, és kotorásszanak kicsit az ömlesztve árult almák között. Készítsenek statisztikát, hány rohadófélben lévőt kínálnak nekünk. Vagy ott vannak a zsákos krumplik. Magyar termék – rá van írva -, de már fonnyadt, a boltban is csírázik. Tessék megvenni a nemzeti színű zacskóban árult „híres” őrölt fűszerpaprikát! Nyitás után néhány héttel ízetlenné, fakóvá, világos színűvé válik.

Ha már olyan finnyásak vagyunk a nyugati "mérgekre", szívesen olvasnék egy pártatlan elemzést arról, milyen vegyszereket, öntözővíz maradékot tartalmaznak az Afrikából importált, bértermelt „magyar paprikák”. Vagy tegyék egyszer górcső alá a salátákat, a retkeket, betartották-e a termelők a szállítás előtt kötelező permetezési türelmi időt, vagy siettek, hogy szebb legyen a portékájuk, mire mi megvesszük.

Ezekkel a belföldre szánt élelmiszerekkel a termelőknek eszébe sem jutna külföldi vevőnél kopogtatni. Tanúsíthatom: a Nyugat-Európában kapható magyar almákat darabonként csomagolva, sérülésmentesen árulják. Az ott kínált „magyar zöldpaprika” tuti, hogy magyar földön termett, az export őrölt piros paprika is tartósan megőrzi a színét-ízét.

Nézzünk egyszer már a saját körmünkre is! Ha annyira finnyásak vagyunk az import minőségére, miért érjük be itthon az exportból visszamaradt hazaival?

Szerző
Somfai Péter