Orosz hackert vettek őrizetbe Spanyolországban

Publikálás dátuma
2017.04.10. 19:32
Fotó: Thinkstock
A spanyol rendőrség letartóztatott egy orosz programozót. A BBC hírügynökség sajtójelentésekre hivatkozva arról ír, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során ottani honlapokat tört fel. 

Pyotr Levashov-ot április 7.-én, Barcelonában tartóztatták le. Jelenleg őrizetben van.

Egy „jogi forrás” azt is közölte az AFP hírügynökséggel, hogy az Egyesült Államok kiadatási kérelmet nyújtott be Pyotr Levashov személyét illetően. A kérelmet Spanyolország nemzeti büntető-bírósága hamarosan megvizsgálja.

Az El Confidencial, egy spanyol hírportál szerint Pyotr Levashov letartóztatási parancsát az amerikai hatóságok azért bocsátották ki, mert arra gyanakszanak, hogy a gyanú tárgyát képező számítógépes kalózkodás Donald Trump kampányát segítette. Pyotr Levashov felesége, Maria is azt nyilatkozta az orosz RT televíziónak, hogy a letartóztatás az előbbi gyanúsításokkal függ össze.

Számos számítástechnikai biztonsági szakértő, így Brian Krebs szerint is Pyotr Leashov egy orosz kiber-bűnözés egyik vezéralakja, aki a Peter Severa álnevet használja.

Nemzetbiztonsági jelentés

Egy januárban készített amerikai nemzetbiztonsági jelentés szerint az orosz elnök, Vladimir Putyin megpróbált segítséget nyújtani Donald Trump elnökválasztási győzelméhez.

Donald Trump később úgy nyilatkozott, hogy a választás kimenetelét nem befolyásolták.

A jelentés szerint Oroszország célja az volt, hogy „aláássa az Egyesült Államok demokratikus választási rendjébe vetett közbizalmat” és „hiteltelenítse” a demokrata jelöltet, Hillary Clinton-t.

E célok érdekében az oroszok állítólag behatoltak a Demokratikus Nemzeti Bizottság számítógépes elektronikai rendszerébe. A megszerzett információkat közreadására olyan közreműködőket iktattak be, mint a WikiLeaks és a szociális média egyes felhasználóit, a „trollokat” pénzelték, hogy azok rosszindulatú kommenteket terjesszenek.

Vladimir Putyin állítólagos személyes részvételéről azonban a jelentés nem közöl részleteket.

Vladimir Putyin a maga részéről határozottan tagadta, hogy Oroszország megpróbálta volna befolyásolni az amerikai elnökválasztást. 

Szerző

Brexit - Hosszú távon veszítenek a britek

Nem jók a "szoft Brexit" esélyei, a britek makacsnak tűnnek, az EU pedig példát akar statuálni arra, hogy a kilépésből nem lehet jól kijönni. Javítaná a józan megállapodás esélyeit, ha Franciaországban és Németországban nem törnének előre a populista pártok, de a britek hosszú távon mindenképpen veszítenek jólétükből - vélik a Pioneer Investments elemzői. 

"Akárhonnan nézzük, nem jók a kilátásai egy szoft Brexitnek" - véli elemzésében Andrea Brasili és Monica Defend. A Pioneer Investments vezető elemzői szerint a tárgyalások harcias megnyitása a britek részéről - ami szerint a rossz alkunál az alku hiánya is jobb - a másik oldalon is elszántsággal találkozik. Az EU tárgyaló delegációja ugyanis tisztában van azzal, hogy ha az angolok számára nem lesz negatív hozadéka a kilépésnek, az könnyen az egész Európai Unió végét jelentheti.

A briteket minden elemzés arra figyelmezteti, hogy a "hard Brexit" súlyos következményekkel járhat az angol gazdaságra nézve, de figyelmeztetéseket kap az EU is arról, hogy gazdasági és katonapolitikai értelemben mit kockáztat egy bemerevedő állásponttal. Éppen ezért van még esélye annak, hogy a józan ész kerekedik felül, és a "szofthoz" közelebb álló megoldás győz. "Ennek esélyét nagymértékben rontaná, ha a populista hangok erősödnének fel az EU-tagállamokban, és jelentősen javítaná, ha a közelgő francia és német választásokon a hollandhoz hasonlóan jól szerepelnének a mérsékelt erők" - állítják a Pioneer vezető elemzői.

Az elemzés szerint a rövid, a közép- és a hosszú távú hatások alapvetően különböznek egymástól. Rövid távon az infláció erodálja az eddigi pozitív eredményeket. A font tavaly nyár óta tapasztalt jelentős leértékelődése nagy előnyt jelent a brit gazdaságnak és főleg az exportnak, de ezt hamarosan ellensúlyozni fogja a brit vásárlóerő csökkenése. A nettó export növekedése az elemzők szerint ezt a negatív hatást részben ellentételezi, ami már most is látható.

A középtávú hatásokat inkább a végleges megállapodás fogja meghatározni. A legjobb példa erre talán az EU felé közvetített pénzügyi szolgáltatások kérdése. Ha a britek elveszítik erre a jogukat, azt nagyon erősen meg fogja érezni az angol gazdaság. Nemcsak arról van szó, hogy megindul a pénzügyi szolgáltatók áramlása Londonból Írországba és a kontinentális Európába, hanem arról is, hogy mindez a szolgáltatásexport kiesése miatt az egész angol külkereskedelmi mérleg látványos romlásához vezet, a külkereskedelmi mutatók romlása pedig további leértékelődési nyomás alá helyezi a fontot.

A hosszú távú hatások nehezen megjósolhatók, de egy-két dolog világosan látszik. Az Egyesült Királyság elveszíti azt a nem elhanyagolható előnyét, hogy eddig szofisztikált és hatékony belépési pontot jelentett az EU egységes piacára. Emellett az ország a jövőben kevesebb hasznot remélhet magas szintű intézményrendszerétől is, így összességében egy új, belterjesebb üzleti modellre kell átállnia. Az angolok a jövőben kisebb hasznot húznak majd a magasan képzett munkaerő szabad áramlásából, mint eddig, ami hosszú távon az ország potenciális GDP-jének csökkenéséhez vezet.

"Ha befektetői szemmel nézzük a kialakult képet, közép- és hosszú távon nem fogadnánk a brit gazdaság sikerére, a közeljövőben pedig a tárgyalások állásától függő magas volatilitást prognosztizálunk az angol részvény- és devizapiacon" - írják a Pioneer Investments nemzetközi elemzői.

Szerző

Borkai: örülök, ha van ellenfelem

Publikálás dátuma
2017.04.10. 18:56
MTI Fotó: Soós Lajos
 Április 24-re rendkívüli, alapszabály-módosító közgyűlést hív össze a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felügyelő bizottsága - hangzott el Borkai Zsolt MOB-elnök és Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke közös hétfői sajtótájékoztatóján.

A lépésre azután kerül sor, hogy a múlt héten Kósa Lajos felhívására több sportszövetségi vezető is aláírta az erre vonatkozó javaslatot.

"Örömmel álltam a kezdeményezés élére, hiszen a sportági szövetségek az olimpiai mozgalom első számú partnerei. Köszönöm a kezdeményezést Kósa Lajosnak és a szövetségeknek, bízom abban, hogy olyan alapszabályunk lesz, amely méltóképpen tudja majd szolgálni a magyar olimpiai mozgalmat" - mondta Borkai Zsolt, aki hangsúlyozta: mindent meg fog tenni azért, hogy a MOB volt főtitkára, olimpiai bajnok társa, Szabó Bence a terveinek megfelelően el tudjon indulni az elnöki posztért.

"Örülök, ha van ellenfelem, akit méltó küzdelemben szeretnék legyőzni" - fogalmazott.

Szabó Bence tavaly novemberig volt a MOB főtitkára, akkor közös megegyezéssel távozott a szervezettől.

Dávid Imre, a MOB felügyelő bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: pénteken összehívta a testületet, amely hétfőn (ma) délután ül össze, s dönt a rendkívüli közgyűlés kiírásáról. Ahogy fogalmazott: a napirend az alapszabály módosítása lesz. Borkai Zsolt ehhez hozzátette: javasolja, hogy a rendkívüli közgyűlésen a tagok felvételéről is döntsenek, hogy a rendes taggá válók is pályázhassanak tisztségekre.

A MOB mostani alapszabályában az szerepel, hogy vezető tisztségviselőnek csak az ötkarikás sportági szövetségek jelöltjei választhatók, ez pedig több tagot kizár ebből a versenyből. Szabó Bence például a MOB elnökségének javaslata alapján tag a Magyar Olimpiai Bizottságban, ezért nem választható jelenleg elnöknek sem. Az már korábban eldőlt, hogy a szervezet tisztújító közgyűlését május 2-án tartják.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: Borkai Zsoltot, mint polgármestert, egykori harcostársát a parlamentben és a MOB elnökét természetesen támogatja, nem személyi kérdésről van most szó. "A MOB működését és az elmúlt olimpiászra vonatkozó tevékenységét a bíróságon támadta meg Török Ferenc" - emlékeztetett az MOKSZ elnöke. "Bár az egész keresetet nem találták megalapozottnak, az alapszabály néhány pontját problémásnak tartották. Január elseje óta új sporttörvény van hatályban, így valamikor a MOB alapszabályának is módosulnia kell. Ezen kívül a szervezet közgyűlése rendszeresen határozatképtelen. Ezért is hívtam össze a szövetségi vezetőket, mert sokkal tisztább, ha a május 2-i tisztújító közgyűlés előtt összehívunk egy rendkívüli közgyűlést" - fejtette ki.

Borkai Zsolt azt mondta: várják a módosító javaslatokat, de ő mindenképpen indítványozni fogja a vonatkozó problémás pont törlését.

Szerző