Botka László: kormányra kerülve ezt is eltöröljük

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje rövid Facebook-bejegyzésben reagált a hírre, hogy az államfő aláírta a CEU-ellenes törvényt. "Nem vártam mást, pedig lett volna más lehetősége is. Kormányra kerülve ezt is eltöröljük."

Szerző

Paks 2 - További engedélyek szükségesek

A Paks 2 beruházás megtervezéséhez, a munkák indításához további engedélyeket kell beszerezni - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn az Energiapolitika 2000 Társulat rendezvényén, Budapesten.

Emlékeztetett arra, hogy 2016 szeptemberében az illetékes kormányhivatal kiadta a környezetvédelmi engedélyt, az első fokon hozott határozatot két környezetvédelmi szervezet megfellebbezte, hamarosan várható a másodfokú hatósági vizsgálat lezárása, a telephelyengedélyt pedig az Országos Atomenergia Hivatal megadta, és jogerőre emelkedett.

A két engedélyre alapozva készítik elő a létesítési engedélyt, amely további rengeteg "papír munkát" jelent - tette hozzá.
A rendezvényen Aszódi Attila kitért arra, hogy az Európai Bizottság márciusban lezárta a Paks 2 beruházás állami támogatására vonatkozó vizsgálatot, ezzel zöld utat adott a projekt megvalósításának.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság a versenyjogi vizsgálatban kimondta, a projekt profitábilis, nyereséget termel, és nem okoz indokolatlan torzulást a magyar energiapiacon.

Aszódi Attila a rendezvényen szólt arról, hogy a villamosenergia-felhasználás Magyarországon növekedni fog, és a folyamatos, biztonságos villamosenergia-ellátáshoz szükséges az atomenergia.

A megújuló és az atomenergia szükségességének vitájára utalva a kormánybiztos megjegyezte: Magyarország már 2015-ben teljesítette a 2020-ra vállalt megújuló energia felhasználási arányt.

Kérdésre válaszolva Aszódi Attila elmondta, hogy Magyarország a fővállalkozóval kulcsrakész létesítmény átadására szóló szerződést kötött, és az orosz fél a megvalósítás során sok területen igyekszik bevonni a helyi vállalkozásokat.

Szerző
Témák
engedélyek Paks2