tüntetés;CEU;lex CEU;

2017-04-11 10:23:00

Ezrek tüntetnek ismét a CEU-ért - Országossá dagad a tiltakozáshullám

Nagyjából 1500-an tüntettek hétfő késő este a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt, miután Áder János államfő aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, és az megjelent a Magyar Közlönyben. A spontán demonstráció hajnalig tartott, a lex CEU ellen tiltakozók a Pollack Mihály téren összetűzésbe is keveredtek a rendőrséggel, amikor kitűzték a Magyar Rádió épületére az EU-s zászlót. Szerdán ismét tüntetnek majd a Közép-európai Egyetem védelmében a Hősök terén, a tiltakozási hullámhoz Szeged, Debrecen és Békéscsaba is csatlakozott. Még Áder János lányának egyeteme is kiállt a CEU mellett. A tegnapi spontán tüntetésről készített képeinkért kattintson ide!

A  budapesti Sándor-palota előtt rendőrsorfal állt - a tüntetők bírálták az államfőt, amiért aláírta a múlt héten elfogadott jogszabályt, valamint kormányellenes jelszavakat kiabáltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy spontán gyülekezés volt a hivatalnál, amelyet biztosítottak. Egy tüntetőt előállítottak - híradások szerint Gulyás Mártont -, mert festékes flakont dobott a rendőrök felé.

A tüntetők fél 12 után elhagyták a várat, az Oktogon felé vették az irányt, többek között azt skandálták, hogy "Európa, Európa", „Aki ugrál, szabad magyar”. A Blaha Lujza téren a várakozásokkal szemben nem csatlakoztak újabb csoportok a tüntetőkhöz. A rendőrség lezárta a teret, a demonstrálók - némi tanácstalanság után - a Magyar Rádió épülete felé vették az irányt.

A Pollack Mihály téren a tömeg a rádiót védő rendőrsorfallal állt szemben, némi dulakodás is volt, majd az egyik tüntető felmászott az épület homlokzatára, feldobtak neki egy EU-s zászlót, ő pedig kitűzte, miközben az emeleti ablakból próbálta pár rendőr elérni őt, sikertelenül. A rendőrök a dulakodás közben néhány embert lefújtak gázspray-vel. Az előtetőn lévő nő lejönni nem tudott, így mégiscsak a rendőrök emelték be az emeleti ablakon. A tüntetők azt követelték, hogy a nőt engedjék ki. A rendőrök végül ki is hozták, amit üdvrivalgás fogadott. Az elég veszélyes jelenet után a tüntetők elhagyták a Pollack Mihály teret.

Szerdán is tüntetnek a CEU-ért

Holnap délután fél 6-tól ismét ezrek tiltakoznak a tegnap érvénybe lépett lex CEU ellen a Hősök terén, a Civilizáció nevű civil csoport szervezésében. A Hősök Vétója elnevezésű esemény Facebook-oldalán eddig 10 ezer ember jelezte, hogy ott lesz a tüntetésen, és 13 ezer ember érdeklődik a rendezvény iránt.

Az utóbbi, CEU-ért kiálló nagy tüntetések szervezője, az Oktatási Szabadságot sajtósa az atv.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem terveznek újabb demonstrációt, csatlakoznak viszont a Civilizáció civil csoport tüntetéséhez. Mint a szóvivő elmondta, a performatív jellegű rendezvény másfél órás lesz, és a beszédek után a résztvevőkkel egy élőkép kialakítása a cél. Abban bíznak, hogy az elégedetlenség további spontán akciókat generál majd országszerte, és így folyamatossá válnak a tiltakozások.

Szeged is csatlakozik

Szeged is csatlakozott az eddig csak Budapesten jellemző tüntetéshullámhoz. A #CEU-val vagyok, Szabad ország, szabad egyeteme elnevezésű tiltakozás holnap 5 órakor kezdődik a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központnál az Ady téren, és várhatóan 7 órakor fejeződik be. A szervezők felhívásukban azt írták: "két hete még nem gondoltuk volna, hogy az ország egyik legjobb egyeteméért kell utcára vonulni, de pár hatalmaskodó napok alatt lehetetlenítette el a CEU-t. Nobel-díjasok, nemzetközi és hazai egyetemek, nemzetközi és hazai tudósok sora állt ki a Közép-európai Egyetemért, de ez egyelőre kevés. A kormány retteg a gondolkodó emberektől, a kritikától és a vitától. Mindent megtesznek, hogy a sajátjuktól eltérő véleményt és gondolatot betiltson, ezért is akarja bezáratni az egyetemet. Ha ezt hagyjuk könnyen lehet, hogy a jövő héten a Szegedi Tudományegyetem kerül sorra. Nem hagyhatjuk, nem hagyjuk! Most rajtunk a sor!" - írták a Facebookon.

Békéscsabán is tüntetnek

Békéscsaba is csatlakozott a lex CEU elleni tiltakozáshullámhoz. A tüntetés holnap fél 6-kor kezdődik a Szent István téren, ahol közös zenéléssel, táncolással állnak ki és tiltakoznak a Közép-európai Egyetem bezárása és a civil szervezetek megbélyegzése, ellehetetlenítése ellen. Az Ébredj, Viharsarok nevű civil csoport felhívásában azt kéri a résztvevőktől. hogy hozzanak színes szalagokat, hogy látványosabb legyen a tánc. "Éljük át, tanuljuk meg együtt a demokráciát!" - írják, hozzátéve: Szabad ország - Szabad egyetem - Szabad civilség csak akkor lesz, ha szabaddá tesszük magunkat.

Debrecen is kiáll a CEU mellett

"Áder aláírta, mi tüntetünk!" - szól a debreceni tüntetés szlogenje. "A kormány bezáratja Magyarország legjobb nemzetközi megítélésű egyetemét, hatalmas károkat okozva az országnak és hazánk tudományos életének. Nem hagyhatjuk szó nélkül a rombolást! Várunk Téged 2017 április 13-án, csütörtökön 18:30-kor a Régi Városháza elé!" - írják az esemény Facebook-oldalán.

 

Áder lányának egyeteme is kiállt a CEU mellett
A CEU mellett nyilvánosan kiálló Nobel-díjasok, kutatók és szervezetek listáján ott található az Association of American International Colleges and Universities nevű szervezet. Ennek tagja az a Richmond University nevű fizetős magánegyetem, aminek a magyar köztársasági elnök nagyobbik lánya is a hallgatója – szúrta ki a 444.hu. A dolog azért igazán pikáns, mert a CEU-rendszerű egyetem előnyeit élvező lány apja most írta alá azt a törvényt, ami a nem ennyire gazdag magyar diákok elől elveszi a lehetőséget, hogy esetleg itthon járjanak színvonalas amerikai diplomát adó egyetemre. Mint Orbán Ráhel esetében, Áder Orsolya is egy olyan egyetemre jár, ami pont úgy működik, mint amire hivatkozva a fideszes képviselők megszavazták a CEU-t Magyarországról elüldözni kívánó törvényt. Maga Orbán Viktor is arról beszélt, hogy azzal, hogy a CEU két országban is akkreditált diplomát ad ki, csalást követ el, és szerinte ez igazságtalan előny a többi egyetemmel szemben.