Makó;halálos bántalmazás;

2017-04-11 12:22:00

Halállal végződött a diszkós verekedés - Elfogták a makói bandát

Elfogta a rendőrség annak az ötfős társaságnak négy tagját, akik vasárnap hajnalban bántalmaztak egy férfit Makón, a sértett néhány órával később a kórházban meghalt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Szabó Szilvia közölte, a megalapozott gyanú szerint vasárnap hajnali egy óra körül alakult ki szóváltás a társaság és a férfi között egy makói szórakozóhely előtt. A vita tettlegességig fajult, a dulakodás során a csoport egyik tagja ököllel olyan erővel ütötte fejen vitapartnerét, hogy a sértett eszméletét vesztette. A mentőszolgálat kórházba vitte a férfit, aki néhány óra múlva belehalt sérüléseibe.

A társaság négy tagját a rendőrök előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését - tudatta a százados. Ötödik társukat, halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt keresi a rendőrség.