- Szándékosan keresed a bajt?
- Úgy kezdődött, hogy érdekes helyekre akartam menni forgatni, aztán rájössz, hogy minél veszélyesebb valami, annál érdekesebb. Amikor a helyszínen vagy és azt mondják, hogy ne menj be oda, akkor még jobban be akarsz menni. De valahogy hajt a véred, és akkor még közelebb mész a veszélyhez.
- Legutóbbi utadon, az iraki Moszul városában konkrétan rakéták húztak el a fejetek fölött.
- A szövetségesek a fejünk felől lőtték az Iszlám Állam állásait, ahonnan azonnal jött a válasz. Ennél közelebb most nem lehet a fronthoz jutni. Valóban belementünk a történet legsűrűbb részébe.
- De mégiscsak egy civil vagy, egy riporter. Nem félsz ilyenkor?
- Szó sincs arról, hogy keménykedni szeretnék, vagy megmutatni, mennyire tökös fiú vagyok. Stresszes dolog, ugyanakkor a legrészletesebben szeretnék tudósítani, s persze exkluzívat forgatni. Hány operatőr, vagy riporter mondhatja el magáról, hogy a feje fölött lőtték az Apache gépek az Iszlám Államot. Az én ars poeticám - ha szabad ilyen nagy szavakat használni -, hogy lehetőleg mindent mutassunk meg, amit csak lehet.
- Pontosan az a kérdés, miért csinálod, mi a célod?
- Mindig is kerestem a kihívásokat, s olyan tudósításokat akartam készíteni, amilyenekre előttem még senkinek nem volt lehetősége. Például ilyen ez a háború is. Először csak a front közelébe mentünk, aztán közelebb merészkedtünk és így eljutottunk a harcok kellős közepébe. Ez egy kicsit olyan, mint valami kábítószer, egyre több kell belőle. Egyszerű, hogy miért csinálom. Mert ezt szeretem, és nagyon jók a nézők visszajelzései. Aha, mondják, te vagy az, aki ott áll az Iszlám Államtól 800 méterre. Ez érdekli az embereket és fontosnak is tartom megmutatni, mi zajlik ma a világban, hiszen ez mind hat az életünkre. Mert mi van, ha a moszuli csaták miatt elindul félmillió ember. Három hónap múlva már Görögországban vannak, hat hónap múlva meg Röszkénél. Ami a világban történik, az valahol itt fog lecsapódni. Ha rettentően megdrágul az olaj, az itthon a kenyér árában biztosan meglátszik. Ezeket az összefüggéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A riporter, illetve az újságíró megpróbál a hírek mögé nézni és szerintem ezek a helyek erre nagyon alkalmasak.
- Nem gondolod, hogy így igazolod a magyar kormány propagandáját, mely szerint még mindig tartani kell a menekültektől, ezért van szükség kerítésre, meg jogi határzárra?
- A kerítésépítés egy külön történet. Azt, hogy a menekültek ügyét hogyan kezelik a különböző országokban vagy Magyarországon, mindenütt a belpolitika része, a döntések ilyen okok miatt születnek, nem pedig valódi válságkezelésről szólnak. Az utóbbi időben nagyon sokat forgattam a menekültekről és úgy gondolom, hogy a kulcs a nagy országok kezében van. Nekik van elég katonájuk, elég pénzük arra, hogy kezeljék ezt a dolgot. A kis országoknak ebben sem lehet igazi szerepük. Ha Szerbia, Macedónia, Szlovénia, Horvátország, vagy Magyarország döntéseket hoz, annak a célja csak a belpolitikai "haszonszerzés" lehet. A menekültválságot ezekkel nem kezelik.
- A köztévé híradójánál kezdted a pályád. Hogyan jutottál odáig, hogy most a feszültség-gócokból tudósítasz?
- Talán fél éve lehettem ott, abszolút kezdőként, amikor kértek egy riportert a köztévétől, aki tudósítana a magyar hadsereg első koszovói missziójáról. Abban az időben a riporterek többsége nő volt. És mind irtózott attól, hogy egy MI 17-es helikopterre felüljön. Én meg vállalkoztam az útra. Ez '98 januárjában volt és attól kezdve már adta magát, ha a Balkánról kellett tudósítani, akkor én megyek. Az a délszláv háború utolsó szakasza volt, de azért még akadtak zavargások, vallási konfliktusok, botrányok. Ezekről sokat tudósítottam. Aztán jött a Magyar Honvédség nagy missziója, az iraki konfliktus - Szaddam Husszein kivégzése - után, amikor először küldtek a térségbe magyar katonákat. Az is az én feladatom lett. S meg is szerettem, méghozzá nagyon. Arról számoltam be, hogy mit csinálnak a magyar katonák külföldön. Utána jöttek a különböző katasztrófák. Földrengés Pakisztánban, Kínában, Haitiban, cunami Sri Lankán, mindenhová én mentem. Bevallom, volt ebben belső késztetés is, hogy ezekről tudósítani kell.
- Aztán 2010-ben kirúgtak a köztévétől. Mi történt?
- Nagyon egyszerű: 2010-ben új hírigazgató jött, leültetett hetünket és közölte, hogy nincs hely a számunkra. Átszervezéssel rúgtak ki. Megvan a munkaügyi perem bírósági jegyzőkönyve, ott Élő Gábor hírigazgató azt mondta, azért rúgott ki, mert nem tartott szakmailag alkalmasnak arra, hogy a Magyar Televízióban dolgozzak. Elgondolkodtam, hogyan tovább. Sokfelé beadtam az önéletrajzomat és pár hónap múlva felvettek külsősnek az RTL Klubhoz. A nemzetközi kapcsolataim megmaradtak, s 2011-ben is történetek események a világban, voltak háborúk és katasztrófák, tehát néhány hónap után ugyanazt csináltam, mint korábban. Hasonló lelkesedéssel. Ha mindenhol béke lenne és hatalmas nagy boldogság, akkor egy katonai tudósító, vagy egy ilyen katasztrófatudósító, nem tudom, mit csinálna. Bár biztos akkor is találnék valamit. De 2017-ben ettől állunk a legtávolabb, amikor Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója arról beszél, hogy a dél-kínai tenger lesz a következő nagy konfliktusforrás a vietnamiak és a kínaiak között, amibe valószínű az amerikaiak is bele akarnak szállni. Egyelőre még létezik az Iszlám Állam is, vannak területei, azokon 20-25 ezer nagyon szélsőséges, elmebeteg emberrel, rengeteg fegyverrel. Tehát a következő években is lesz még miről tudósítani. Nem is beszélve a menekültválságról. Az ENSZ legutolsó adatai szerint ez hihetetlen méreteket ölt, 63 millió menekült van most a világon. Hihetetlen, de 25 ember hagyja el a lakhelyét percenként. Soha nem volt még ilyen magas ez a szám. A jelek szerint lesz munkám.
- De már nem az RTL-nél, ahonnan viszonylag rövid idő után, egy elég kínos közjátékkal távoztál.
- Készítettem egy riportot, amelynek a körülményeit szerintem kicsit túlreagálták, semmi extra. S bár botrányosra sikerült a távozásom, ennek ellenére azonnal kaptam három ajánlatot. Ez nagyon jólesett, de meg is lepett, hiszen amikor az MTV-ből kirúgtak, senki sem keresett, bár a Népszabadság is megírta, hogy elkezdődött a tisztogatás a köztévében. Így megcsinálhattunk egy új hírügynökséget, a Hír3D-t, amelyből most lett a Globo TV. Pár hónap múlva pedig elkezdtünk kooperálni az ATV-vel. Miután rengeteg helyre jártunk a világban forgatni, szívesen fogadták a tudósításokat és engem is. Nagyon jó az együttműködés az ATV-vel.
FOTÓ: Népszava
- Mik a legközelebbi tervek?
- Épp a napokban beszéltem Ilan Mór nemrég távozott budapesti izraeli nagykövettel, mert rövidesen megyünk Izraelbe forgatni. A Naplóba is forgatunk, Mórral pedig Jeruzsálemben interjúzunk, hogy milyen az élete egy évvel Magyarország után, hova készül. Valószínű pekingi, vagy berlini nagykövet lesz. Bagdadba is elmegyek, ahol magyarul beszélő barátok várnak, s szervezik nekünk a forgatásokat, a programokat. De vannak kapcsolataim Aleppóban is, meg a líbiai Tripoliban és még elég sok országot tudnék mondani, ahol ismerősök várnak.
- Közben pedig írtál egy könyvet is a titkosszolgálatokról.
- Régi vágyam volt, hogy legyen egy olyan könyv a titkosszolgálatokról, amilyen még nem volt. Ugyanaz motivált, mint a tudósításoknál, hogy valami exkluzívat csináljak. A titkosszolgálatokról rengeteg könyv született már korábban is. De engem az igazi történetek érdekeltek, azok, amelyek a rendszerváltozás után játszódtak. És fontosnak tartottam, hogy ne történelemkönyv szülessen, mert abból már van elég. A könyvemben igazi kémek és kémelhárítók mondják el az igaz történeteket. Természetesen egy-két dolgot nem lehetett leírni. Mondjuk az elhangzottak kétharmada "off the record" volt. Azokból lehetne még három könyvet írni. Néha már sokkolt a rengeteg plusz információ, amit nagyon kedvesen elmondtak, de nem tudtam már hova tenni.
- Sok szereplőnek a nevét sem írhattad le.
- Monogramok vannak a könyvben, ez teljesen természetes. Van, aki teljes inkognitóban maradt, hiszen a sötét hírszerzés legmélyebb bugyraiból került elő az egyik történet. Egy embert beépítettek egy adott országban, nagyon mélyre, hosszú éveken keresztül, profi háttérrel. Csak mondok egy példát, miről van szó. Több évvel korábban csak azért kivisznek egy álsírkövet egy nem létező nagymamáról, hogy ha majd az ottani elhárítás évek múltán elkezdene az illető után kutatni, akkor igazolhassa őt a nem létező nagymama sírköve. Mellesleg ezt bizony a nagy országok - Amerika, Oroszország - a mai napig csinálják mindenhol a világban. Előre terveznek 5-10-20 évre, úgynevezett alvó ügynököket telepítenek. Félelmetes.
- Kaptál a könyv megjelenése után fenyegetéseket?
- Csak annyi történt, hogy az öt szolgálat közül az egyik - nem mondom meg, melyik - kérte, hogy négy vagy öt sort húzzak ki a szövegből. Egy 300 oldalas könyvön azért ez nem sokat változtat. De elég ügyesen megcsináltuk, hogy ha egy idegen országról van szó, nem lehet tudni, melyik az. Ők persze magukra ismerhetnek, de nem jelentkezhetnek, hogy ezt kikérik maguknak, mert akkor saját magukat lepleznék le.
- Tehát nem fordult elő, hogy valahova el akarsz menni forgatni és azt mondják, nahát, ezt az az embert nem engedjük be.
- Nem, ilyen még nem volt. Sőt, mindig könnyen kaptam vízumot. Amikor például Bin Ladennel végeztek az amerikaiak, és berohantam a pakisztáni nagykövetségre, hogy szeretnék kimenni erről forgatni Abbottabadban, nem kellett három hétig várnom a vízumra. Igaz, eleve úgy mentem oda a konzulhoz, hogy az az igazság, holnapra van repülőjegyem. Erre azt válaszolta, rendesen három hét a várakozási idő. Megkértem, akkor ezt most oldjuk meg. Másnap fent ültem a pakisztáni gépen.
- De mégis mitől oldják meg neked?
- Mindenhol szoktak kérni portfóliót. Azért az nem titok, hogy a nagykövetségek egyben hírszerző-bázisok. Amikor bemegyek valamelyikre, biztos, hogy beütik a nevem a Google-ba, így indul. A pakisztáni konzulnak például elmondtam, hogy riporter vagyok, szeretnék hitelesen tudósítani Oszama Bin Ladenről. És hozzátettem, hogy a CNN is éppen úton van, akkor mi miért ne menjünk. Erre azt mondta, hogy ezzel nem nagyon tud vitatkozni. Pakisztánban egyébként nagy szeretettel fogadtak a helyiek, amikor Bin Ladenről kérdeztem őket. Azt mondták, de jó, hogy jött egy ilyen normális riporter, és pont a CNN-hez hasonlítottak. Annak a stábja ugyanis megérkezett három páncélozott kocsival, 24 testőrrel, négy tolmáccsal, két olyan konténerrel, amiben volt 14 darab ezer wattos lámpa. Ez azért nagyon testidegen történet egy kis pakisztáni településen, még ha ott is lakott Bin Laden. Én meg odamentem egy szál magam egy mikrofonnal, kamerával, hihetetlen sokan akartak segíteni. A helybeliek olyan helyekre is bevittek, ahová nem lett volna szabad, vagy odaadták az általuk forgatott anyagokat. Így nagyon sikeres film készült ott.
- Forgattál már több mint 100 országban mintegy 1500 riportot. Hogy van az, hogy nem szálltál még el magadtól?
- Nagyon nehezet kérdezel. Mindig a földön kell járni. A világban rengeteg szerencsétlenül járt embert látunk, és mindig hozzájuk kell hasonlítani a mi itthoni problémáinkat. Így tudjuk értékelni, ha hazajövünk, hogy mindig van tiszta víz a lakásban és mindig van mit enni. Nincs nap, hogy ez nekem eszembe ne jutna. Amikor katasztrófákat látok, vagy sebesült gyerekeket egy menekülttáborban, akkor hálát kell adnunk, hogy nekünk milyen szerencsénk van, mert nincsenek ilyen problémáink. Az viszont nagyon fontos, hogy amikor dolgozom, sosem érzékenyülök el. Nem lehet mindenkinek segíteni, ez lehetetlen lenne. De hazatérve mindenre emlékezni kell. Csak így lehet 20 év után is egyforma lelkesedéssel dolgozni. Mert bennem még megvan ugyanaz a gyermeki lelkesedés egy téma iránt, mint amikor kezdtem. Remélem, ettől élvezhető és jó filmek születnek. S ez kárpótol azért, hogy nem vagyok a családdal, kárpótol azért, hogy hulla fáradtan jövünk-megyünk, és szerintem ez így tök jó.