Forradalmi napok Szerbiában

Keserédes győzelmet aratott az április 2-i elnökválasztáson Aleksandar Vucic. Hiába nyert már az első fordulóban a hivatalban lévő miniszterelnök, másnap tüntetések kezdődtek, amelyek máig tartanak és megkérdőjelezik a voksolás tisztaságát. Forradalmi a hangulat Szerbiában, a tiltakozó diákokhoz a rendőri és katonai szakszervezetek is csatlakoztak. A szociális követelések mellett, sőt előtt, a diktatúra megdöntését, sajtószabadságot követelnek a tüntetők.

Nem egyszerűen arról van szó ezúttal Szerbiában, hogy a vesztes tábor elégedetlenkedik, napok óta szabályos forradalmi hangulat uralkodik az országban. A választás másnapján utcára vonult belgrádi diákokhoz hamar csatlakoztak a vidékiek, néhány napon belül összehangolták követeléseiket, amelyeket 9 pontban, programszerűen állítottak össze. Ezek a követelések a szerb társadalom szinte minden szegmensét érintik, így több szakszervezet is csatlakozott a diákok mozgalmához.

Az első napokban még úgy tűnt, gyorsan lecsengő diákelégedetlenséggel áll szemben a belgrádi hatalom, ekkor még a követelések sem voltak kiforrottak, még leginkább csak arról szóltak a demonstrációk, hogy a fiatalok szerint a kormányzat elcsalta a választásokat, Vucic nem tisztességes módszerekkel lett elnök. Bár hivatalos közlések szerint soha nem volt ennyire zökkenőmentes a választás Szerbiában, kezdtek megjelenni a választási csalásról szóló hírek, a tömeg pedig nőni kezdett az utcákon. Múlt hét végén a diáktüntetések és a rendőri, illetve katonai szakszervezetek bérkövetelési demonstrációi összeértek, közös tüntetésekre került sor, a követeléseket is összehangolták. A nagyvárosokban azóta is naponta ezrek tüntetnek, Belgrádban hétvégén hivatalos jelentések szerint 10 ezren, a szervezők szerint 80 ezren követelték „Vucic diktatúrájának” felszámolását.

A sajtószabadság központi kérdéssé vált a rezsim ellen tiltakozók szemében, hiszen úgy vélik, hogy elsősorban a hatalomhű média és a hatalom által megszállt közmédia, az egyenlőtlen kampányfeltételek tették lehetővé Vucic győzelmét már az első fordulóból. A délvidéki régióközpontban, Újvidéken például hétfőn mintegy 5 ezren tüntettek, és a zömében fiatalokból álló tömeg a Dnevnik napilap székháza elé vonult, hogy „üdvözöljék azokat az újságírókat, akik hetedik napja egy szót sem jelentettek meg a tömeges tüntetésekről”. A szakszervezeti mozgalommal egyesült tüntetés másik központi kérdése a privatizáció, illetve az Európai uniós integráció valamint a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitelek miatt végrehajtott megszorító intézkedések, strukturális reformok, mint például a nyugdíjak és bérek csökkentésének visszavonása.

Aleksandar Vucic, aki egyelőre még miniszterelnök, június elsejétől veszi át az elnöki megbízatást, nyilatkozatában megpróbálta a diktatúra vádak cáfolataként értelmezni a nyolc napja tartó demonstrációt. „Ez a demokrácia ünnepe, visszahívtuk a rendőrséget és a katonaságot is, szeretnénk megmutatni, hogy a kormány szabadszellemű. Mindenki kimutathatja elégedetlenségét a parlament és a kormány előtt, s mindez rendben van, amíg nem veszélyeztetik az alkotmányos rendet” – mondta a kormányfő.

A tüntetések békések, a füttyszó a legdurvább eszköze a tömegnek.

Mit kérnek a szerbiai tüntetők?

- A diktatúra megszüntetését, a teljes politikai elit leváltását, „Vuciccsal az élen”.

- Korrekt és szabad választásokat az „abszolút túlhatalom megakadályozásának alapfeltételeként”. Ezért követelik a választói névjegyzék azonnali rendbetételét, a választási bizottság és az Elektronikus Médiát Szabályozó Testület tagjainak a leváltását, a jelöltek egyenlő jelenlétét a tömegtájékoztatási eszközökben, súlyos büntetést a szavazatvásárlás és a szavazó zsarolása miatt, kötelező televíziós vitaműsort, a politikai kampányok pénzelésének nyilvánosságát. Mindezt visszamenőlegesen is, az április 2-i államfőválasztásra is kiterjesztenék és követelik az elnökválasztás független kivizsgálását.

- Sajtószabadságot, a köztévé és rádió vezetőinek a leváltását, szigorú büntetőintézkedéseket valamennyi szerkesztő ellen, akik megsértik a tájékoztatási törvényt és az újságírók kódexét.

- Pártmentességet, a pártkatonák leváltását a közhivataloknál és közvállalatoknál.

- Decentralizációt.

- A gazdasági és szociális politika prioritásainak megváltoztatását.

- A Munkatörvénykönyv megváltoztatását, valamennyi munkavállaló jogainak a védelmét és helyzetük javítását.

- A nyugdíjak és a bérek törvénytelen módon történt lecsökkentésének a megszüntetését, a szociális juttatások reformját és rendszerének megváltoztatását, mezőgazdasági reformokat és a falusi gazdaságoknak szánt támogatások megnövelését, az IMF-el kötött szerződés felülvizsgálását, a közvállalatok további privatizációjának megakadályozását.