FTC;OTP Bank Liga;

2017-04-12 07:53:00

Kihasználná a riválisok vereségét a Ferencváros

A labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 26. fordulójában tegnap este kikapott a listavezető Budapest Honvéd és a harmadik helyen álló Vasas is, ma viszont már további négy mérkőzéssel folytatódik a magyar bajnokság. A szombaton a második helyre visszaeső Videoton a sereghajtó otthonában veheti vissza az elsőséget, míg a Ferencváros a Paks vendégeként feledtetné az utóbbi hetek gyengébb produkcióit. Az FTC hátvédje, Botka Endre kötelező győzelemről beszélt a szerdai feladat előtt.

A mai párharcok közül különös jelentőséggel bír a címvédő FTC tolnai vendégjátéka, a budapestiek ugyanis amellett, hogy siker esetén felléphetnek a dobogóra, ha nem győzik le a nyolc mérkőzés óta veretlen Paksot, tovább duzzasztják hátrányukat a riválisokkal szemben. Ezzel tisztában van a fővárosi zöld-fehérek futballistája, Botka Endre is, aki a Népszavának azt mondta: nem érti, miért az a kétarcúság, ami manapság jellemzi az Ferencváros játékát. „Sajnos nemcsak a Diósgyőr ellen, hanem úgy általában az utóbbi hetekben is az jellemzett minket, hogy nem tudtunk úgy felpörögni már az első percektől kezdve, ahogyan kellene. Miután felvesszük a mérkőzések ritmusát, teljesen más játékképet mutatunk, olyankor már képesek vagyunk szinte azonnal is az ellenfél fölé nőni. Nem tudom, miért várjuk meg azt, hogy hátrányba kerüljünk, hiszen ha az elejétől kezdve úgy játszanánk, mint mostanában a második félidőben, hiszem, hogy nem lenne ellenfelünk” – közölte a Kispestről télen átigazoló védőjátékos, aki a ma esti várakozásokkal kapcsolatban egyértelműen fogalmazott: „Úgy tudom, hogy a Paks otthonában a riválisaink sem tudtak győzni, így biztosan nagyon nehéz mérkőzés lesz. Ez a hét sorsdöntő lehet a számunkra, így nincs más választásunk: szerdán vendégként kell győznünk.”

Botka Endre nem tévedett, amikor a riválisok paksi formáját említette, hiszen korábban Tolnában hagyta mindhárom pontot a Vasas, s néhány héttel ezelőtt a Videoton is csupán gólnélküli döntetlent ért el a paksi pályán. A Ferencváros számára további baljós jel lehet, hogy a zöld-fehér csapatok szezonbeli két mérkőzése alapján a mai vendéglátó áll jobban, hiszen a Duna-parti városban, augusztusban 0-0-s döntetlen született, a Groupama Arénában pedig meglepetésre a Paks győzött 2-1-re novemberben. „Nemcsak a Diósgyőr elleni meccs, hanem igazából a kispesti vereség keserűsége is dolgozik még bennünk. A kettő összeadódik, ezek miatt kicsit bosszúsabbak vagyunk ezekben a napokban. Ugyanakkor már nincs idő ezeken gondolkodni, hiszen szerdán újra mérkőzés vár ránk, s ki kell javítanunk a hibákat” – nyilatkozta lapunknak az eltökélt Botka, aki közlése szerint nem bánja, hogy a jelenlegi listavezető Budapest Honvéd együttesét a dobogóért küzdő FTC kedvéért hagyta el. A játékos úgy fogalmazott: gratulál az éllovas kispestiek szerepléséhez, ugyanakkor úgy gondolja, jó helyen van, s pályafutása szempontjából a legjobb döntést hozta akkor, amikor klubot váltott.

Tény, hogy a Ferencváros 8 pontos lemaradása a Honvéddal szemben még nem behozhatatlan, ugyanakkor az is világos, hogy a bajnokcsapat nagyon nehéz helyzetbe sodorja magát, ha ma nem nyer Pakson…

A 26. forduló programja

Keddi eredmények:

Vasas–Újpest 2-3

DVTK–Budapest Honvéd 2-0

Szerda

MTK–Haladás 18.00

Új Hidegkuti Nándor Stadion

Mezőkövesd–Debrecen 18.00

Debrecen, Nagyerdei Stadion

Gyirmót FC-Videoton FC 18.00 (Tv.: M4 Sport)

Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion

Paksi–FTC 18.00

Paks, Fehérvári úti stadion

Az állás:

1. Honvéd 26 14 5 7 39-25 47 pont

2. Videoton 25 13 6 6 50-22 45

3. Vasas 26 12 5 9 41-30 41

4. FTC 25 10 9 6 40-31 39

5. Haladás 25 10 5 10 32-34 35

6. Paks 25 8 11 6 29-27 35

7. Újpest 26 8 11 7 39-39 35

8. M.kövesd 25 8 7 10 27-36 31

9. Debrecen 25 8 6 11 29-33 30

10. MTK 25 7 8 10 20-28 29

11. DVTK 26 8 4 14 32-49 28

12. Gyirmót 25 4 7 14 13-37 19