építőipar;február;

2017-04-15 07:23:00

Uniós pénzek húzzák az építőipart

Februárban az építőipari termelés volumene 15,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – derül ki a KSH frissen közzétett adataiból. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett, az épületeké 13,5, az egyéb építményeké 19,7 százalékkal. Előbbi esetben a fejlődés februárban is elsősorban ipari és raktárépületek, kisebb mértékben sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye.

 Az egyéb építmények esetében jelentékeny előrelépést az alacsony bázis is magyarázza, ám az út- és vasútépítési munkák is nagyobb fokozatba kapcsoltak. Az felettébb örömtelinek mondható, hogy az új szerződések volumene csaknem 44 százalékkal meghaladja az előző évit, ráadásul az épületek építésére kötött megállapodások esetében ez már 68,5 százalék.

A fejlődés mértéke egyáltalán nem volt meglepő. Ennek elsősorban az építőipari rendelésállomány korábbi hónapokban látott magas szintje, valamint az alacsony bázis, az igencsak szerény elmúlt évi teljesítmény a magyarázata – mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Úgy vélte a jelenlegi kilátások alapján van arra esély, hogy az építőipar növekedése idén elérje, de legalább is megközelítse a 20 százalékot. A további fejlődésben alighanem markáns szerepet játszanak majd az európai uniós forrásokból finanszírozott fejlesztések - tette hozzá. Szavai szerint az építőipar első két hónapban mért termelési értéke elérte a 195 milliárd forintot, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez csupán 160 milliárd forintot tett ki. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke az MTI kérdésére kifejtette, hogy az építőipari vállalkozások teljes szerződésállománya február végén 117 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ez pedig azt vetíti előre, hogy 2017-ben minden hónapban lényegesen magasabb lesz az építőipar teljesítménye 2016-hoz képest. A szövetség elnöke is úgy látta, hogy ennek mértéke éves szinten akár a 20 százalékot is elérheti. Jelezte ugyanakkor, hogy az ágazatot továbbra is komoly munkaerőhiány sújtja.