Fellobbanó és – a fiúnál hajszál híján kétszer olyan idős nő motivációját illetően meglepő módon beteljesülő - lángolás: azt hihetnék, ez határozza meg az alig kétszáz oldalas művet. A regény cselekménye azonban csak látszólag szól erről, a vörös üstökű csábító, aki civilben és közönség előtt egyaránt érzi az egyén feletti hatalmat, csupán katalizátora az elkövetkező eseményeknek. Sőt a szerző hőse minden sikertelen kútásó mozdulatával, múltjának részleteket is felfedő analízisével saját lelkének mélyére váj. A jó családból való főhős, Cem Bey és politikai okokból lecsukott apja szinte alig ismerik egymást, azonban a kútásó mester, noha régi vágású, strapabíró ember, talán gyengéd atyai érzéseket táplál a félárva gyermek iránt, aki kétségkívül apafigurát lát benne. Pamuk grandiózus írói fortélya alig észrevehető árnyalatokkal képes lélekben lemeztelenítve mutatni a két szereplőt, akik között erős életkori (és emiatt világnézeti) különbség van, de a súrlódások ellenére összetartanak, szükségük van egymásra. A jól indult kapcsolat azonban rövid időn belül fiaskóval végződik, amelynek következményei harminc-harmincöt éven keresztül kísérik Cem Beyt.
A hagyomány és a modernség keresztjében álló regényt alapvetően az önismeret, a jelenből a múltba tekintés határozza meg. Ugyanilyen súllyal nehezedik az olvasóra a főhős reménytelen apakeresési kísérlete, hiszen mint azt megtudjuk, ahogyan egy apátlan fiút, úgy egy fiútlan apát sem ölel keblére senki. A kimondott és rejtve hagyott kulturális utalások szövevényében Szophoklész Oidipusz királyának és Firdauszí eposzából a Királyok könyvének apa-fiú sorstörténete válik a regény fókuszává. Pamuk leleményét dicséri, hogy szinte a regény végéig ügyesen eljátszadozik azzal, vajon hőse mögött az apagyilkos Oidipusz, a fiát megölő perzsa hős, Rusztem, netán az apja ellen támadó Szuhráb árnyéka bomlik ki. Mindezt a regény valóságérzetét némileg megbontó cselekménytagolás, szikár, ám pontos hangnem és a végére krimiszerűen gyorsra feltornázott tempó kíséri végig.
