Bartók nyomában a Muzsikás

Publikálás dátuma
2017.04.18. 07:48
A népzenét nem holt gyűjteményekből kell megismerni. Balról: Hamar Dániel, Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter FOTÓ: TAMAS
Allegro barbaro címmel indul országos turnéra a hazai táncházmozgalom, s egyúttal a nemzetközi népzenei színtér emblematikus zenekara, a Muzsikás. Velük tart Fülei Balázs zongoraművész, Petrás Mária moldvai csángó énekesnő, valamint Tóth Ildikó és Farkas Zoltán táncosok. Hamar Dániel zenekarvezetőt és Porteleki Lászlót, az együttes tagját kérdeztük a részletekről.

A Muzsikás csaknem négy és fél évtizedes pályáján új korszakot nyitott, amikor az 1990-es években elkezdték a Bartók Béla és a kárpát-medencei népzene kapcsolatát minden korábbinál plasztikusabban és szerteágazóbban bemutató koncertjeiket. Bartók gondolataiból indultak ki, hogy a zeneszerzőt miként befolyásolja a népzene. Ez a hatás nyilvánvalóan akkor a legerősebb, ha a komponista, az előadó és a közönség a népzenét „nem holt gyűjteményekből ismeri meg, hanem abban az alakjában, ahogyan fékezetlenül él a nép körében.” Ezzel a koncepcióval a Muzsikásnak a világ legrangosabb fesztiváljain és hangversenytermeiben sikerült elfogadtatnia a magyar népzenét, mint önálló, a klasszikus zenével egyenértékű stílust.

„Nagyon hálásak és boldogok vagyunk, hogy ezeken a koncertsorozatokon olyan művészekkel dolgozhattunk együtt, mint a Bartók, a Keller és a Takács Vonósnégyes, a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest és a Danubia Szimfonikus Zenekar, Alexander Balanescu hegedű-, Jandó Jenő, Szokolay Balázs, Várjon Dénes zongoraművészek, s még nagyon sokan mások. Korábban álmodni sem mertünk arról, hogy az autentikus magyar népzene a New York-i Carnegie Hallban, az amszterdami Concertgebouw-ban vagy éppen Tokió, Hong Kong és Shanghaj legjelentősebb koncerttermeiben szólalhat meg” – mondja Hamar Dániel.

Országos turné
A tizennégy állomásos turné április 30-án, Szolnokon kezdődik és június végén, a Gödöllői Királyi Kastélyben zárul. A budapesti helyszín (június 8.) a nagytétényi Klauzál Ház lesz – a Müpában és a Zeneakadémián már többször játszottak különböző Bartók-programokat, így most tudatosan választották ezt a családiasabb, de minőségi kultúrát kínáló befogadóhelyet.

A mostani koncertsorozat alcíme: Népzene, Bartók és Kodály élményszinten. Ez arra utal, hogy a Muzsikás kvartettje – Hamar Dániel (nagybőgő, ütőgardon, dob) és Porteleki László (hegedű, koboz, tambura) mellett Sipos Mihály (hegedű) és Éri Péter (brácsa, kontra, furulyák) – élvezetes, már-már szórakoztató formában szeretné bemutatni az eredeti dallamokat és azok feldolgozásait. Céljuk, hogy ne csak a beavatottakhoz, hanem olyanokhoz is eljuttassák ezt a muzsikát, akik mindeddig idegenkedtek a magyar népzenétől, a Bartók-életműtől vagy akár mindkettőtől. Ennek elérését segíti, hogy 2015-ben, a zeneszerző-géniusz halálának 70. évfordulóján lejártak a szerzői jogok, így egy Bartók-zongoradarab előadásához most már bátran társulhat a Hamar Dániel által megszólaltatott ütőgardon vagy akár tánc. Az előadások egyik főszereplője a fiatalabb generációhoz tartozó, Liszt-díjas zongoraművész, Fülei Balázs, a Zeneakadémia kamarazene tanszékének vezetője, aki remekül érzi és élvezi is a népzenei kölcsönhatásokat. Amikor egy debreceni művelődési házban a sorozat „nulladik” koncertjét játszották, s a zongora állapota, minősége nem volt éppen kifogástalan, Fülei a közönséghez fordult, s így szólt: „Autentikus a zongora is, talán még Bartók is játszott rajta.” Ezzel egy csapásra feloldotta a hangulatot.

Porteleki László kérdésünkre az általuk megszólaltatott repertoár földrajzi sokszínűségére hívja fel a figyelmet. A Bartók népzenei gyűjtéseiben kiemelt helyen szereplő Erdélyt ezúttal Kalotaszeg reprezentálja, de fontos szerep jut a dunántúli, a szatmári, valamint a gyimesi és moldvai csángó dallamoknak is. Ez utóbbi repertoár egyik leghitelesebb tolmácsolója Petrás Mária énekesnő, akinek „elképesztően kristálytiszta énekhangja csak látszólag áll ellentétben a modern temperált zongora hangközeivel, a bartóki zongoramuzsika duda-motívumaival vagy az évszázadokon át használt pásztorhangszer, a hosszú furulya jellegzetes tónusával.” Mindezekből az elemekből olyan organikus egység képződik, amely ma már világszerte elismert, megőrzendő érték.

Fecske és Batyu
A Muzsikás nagyobb koncertjeinek hosszú ideje elmaradhatatlan szereplője két kiváló táncos, koreográfus és táncpedagógus, Tóth Ildikó (Fecske) és Farkas Zoltán (Batyu). Hamar Dániel szerint előadásuk „a tánc kortalanságát, halhatatlanságát és gazdag szimbólumrendszerét mutatja.” A kárpát-medencei népzenéhez és néptánchoz ezer szállal kapcsolódnak a hagyományos női és férfi szerepek, s ezek dramaturgiája. Fecske és Batyu előadásában megjelenik a csábítás és a hódítás, a férfierő és az otthon melege. Bartók népzenei lejegyezéseiben is rengeteg jelzés, utalás található a táncra – Tóth Ildikó és Farkas Zoltán ezeket kutatják, s a színpadon is maximálisan figyelembe veszik.



Ismerős apakép

Publikálás dátuma
2017.04.18. 07:47

A piros hajú nő nem messze Isztambultól, egy kis garnizonvárosban lép fel a baloldali ideológia által összefogott színházi társulatával. 1986 nyarán Öngörenben dolgozik egy egyetemi éveire zsebpénzt gyűjtő kamasz is, aki egy kútásó mester inasaként segédkezik, s mivel beleszerelmesedett a színésznőbe, esténként a városka sátorszínháza körül legyeskedik. A török irodalmi Nobel-díjas, Orhan Pamuk lesz a héten nyíló Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A piros hajú nő a Helikon gondozásában jelent meg magyarul.

Fellobbanó és – a fiúnál hajszál híján kétszer olyan idős nő motivációját illetően meglepő módon beteljesülő - lángolás: azt hihetnék, ez határozza meg az alig kétszáz oldalas művet. A regény cselekménye azonban csak látszólag szól erről, a vörös üstökű csábító, aki civilben és közönség előtt egyaránt érzi az egyén feletti hatalmat, csupán katalizátora az elkövetkező eseményeknek. Sőt a szerző hőse minden sikertelen kútásó mozdulatával, múltjának részleteket is felfedő analízisével saját lelkének mélyére váj. A jó családból való főhős, Cem Bey és politikai okokból lecsukott apja szinte alig ismerik egymást, azonban a kútásó mester, noha régi vágású, strapabíró ember, talán gyengéd atyai érzéseket táplál a félárva gyermek iránt, aki kétségkívül apafigurát lát benne. Pamuk grandiózus írói fortélya alig észrevehető árnyalatokkal képes lélekben lemeztelenítve mutatni a két szereplőt, akik között erős életkori (és emiatt világnézeti) különbség van, de a súrlódások ellenére összetartanak, szükségük van egymásra. A jól indult kapcsolat azonban rövid időn belül fiaskóval végződik, amelynek következményei harminc-harmincöt éven keresztül kísérik Cem Beyt.

A hagyomány és a modernség keresztjében álló regényt alapvetően az önismeret, a jelenből a múltba tekintés határozza meg. Ugyanilyen súllyal nehezedik az olvasóra a főhős reménytelen apakeresési kísérlete, hiszen mint azt megtudjuk, ahogyan egy apátlan fiút, úgy egy fiútlan apát sem ölel keblére senki. A kimondott és rejtve hagyott kulturális utalások szövevényében Szophoklész Oidipusz királyának és Firdauszí eposzából a Királyok könyvének apa-fiú sorstörténete válik a regény fókuszává. Pamuk leleményét dicséri, hogy szinte a regény végéig ügyesen eljátszadozik azzal, vajon hőse mögött az apagyilkos Oidipusz, a fiát megölő perzsa hős, Rusztem, netán az apja ellen támadó Szuhráb árnyéka bomlik ki. Mindezt a regény valóságérzetét némileg megbontó cselekménytagolás, szikár, ám pontos hangnem és a végére krimiszerűen gyorsra feltornázott tempó kíséri végig.

Buenos Aires hangfestője

Publikálás dátuma
2017.04.18. 07:46
Daniel Melingo FOTÓ: NORA LEZANO

Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Daniel Melingo, énekes-zeneszerző már gyerekkorában a tangó és az előadóművészi pálya hatása alá került: nevelőapja a kor egyik legismertebb tangózenekarának vezetője, Edmundo Rivero menedzsere és jóbarátja volt. A fiatal Daniel kezdetben klasszikus zenét (gitárt, klarinétot és szaxofont tanult), zenetanári diplomát szerzett, miközben a hetvenes években rockzenét játszott, később pedig a brazil zene egyik ikonja, Milton Nascimento zenekarában tűnt fel. Az argentin katonai diktatúra idején ellenzéki színtársulatok muzsikusa volt, majd a Falkland-szigeteki háború befejeztével tevékenysége legálissá vált: elsősorban színházi zenekarok vezetőjeként és szaxofonosaként működött.

A kilencvenes évek elején hosszabb időt töltött Spanyolországban, s érdekes módon itt talált vissza az eredeti argentin tangóhoz. Egy tangó-blog szerzője szerint „Melingo generációjának életéből a pop- és rockzene kultusza, illetve a Juan Perón-féle és azt azt követő diktatúrák megpróbálták kiszorítani azt a hihetetlen szabadságot, amit a tangó jelképez, de ez természetesen nem sikerülhetett, legfeljebb késleltette a visszatalálást.” Melingo már bőven elmúlt negyvenéves, amikor tangóénekesként koncertezni kezdett. Mivel spanyol, olasz, francia és brazil motívumokat is használ, hazájában kissé idegenkedtek szokatlan stílusától.

Az is meglepte a közönséget, hogy a feledés homályából előbányászta a lunfardo nevű tolvajnyelvet, amely olasz és spanyol szavak, valamint a városi szleng sajátos elegye. Jó tíz év kellett, amíg ez a filmszerű képekben gondolkodó, egyedi hatású produkció befutott, s a Buenos Aires hangfestőjének is nevezett művész külföldön is mind jelentősebb sikereket aratott. Budapesti koncertje mindenképpen csemege a latin kultúra szerelmeseinek.

Szerző