- Kövér László, Gyurcsány Ferenc és ön is Pápán született. A politikában számít, ha valaki valakinek a földije?
- Négyéves voltam, amikor elköltöztünk Pápáról, akkor még Kövér és Gyurcsány nem élt. De a kérdésére válaszolva: nem volna szabad, hogy a földiség, a kollégiumi szobatársság, a footsall-csapattagság számítson. Ugyanakkor látható, hogy a mai politikában ezek előnyt élveznek; stadionok, pozíciók születnek ennek nyomán, és a legkevésbé sem érdekli a honatyákat, hogy a közpénzből való adakozásnak más látja kárát.
- A mai garnitúra jó része a pólyában kezdte tanulni a politikát. Ön nem készült politikusnak, 1990-ben még egy hazai nagyvállalat gazdasági vezetője volt.
- A korábbi rendszerben nem érdekelt a politika. A rendszerváltáskor azonban úgy éreztem, hogy akinek ehhez köze van, az már nem élt hiába. Az előzményekhez tartozik, hogy 1989-ben a lakóhelyemen, Tökölön megalakítottuk a Falufórum nevű szervezetet, ahol olyanok jöttek össze, akik addig nem vettek részt a község életében, de kiderült róluk, hogy vannak elképzeléseik a világról, az országról, a jövőről. A Falufórumban ott voltak a helyi SZDSZ-esek is, ők kértek fel, hogy, akkor még pártonkívüliként, induljak a szigetszentmiklósi körzet országgyűlési képviselő-választásán. Igent mondtam, mert végiggondoltam, hogy most ki lehet szakadni a nihilből, amiben éltünk, és létrehozhatunk egy demokratikus, sikeres országot.
- A demokratikus ellenzéknek és a belőlük kinövő SZDSZ-nek voltak érdemei a rendszerváltásban. Miért porlott szét ez a párt nyomtalanul?
- Valószínűleg követtünk el hibákat is, de nem ez pecsételte meg a sorsunkat. Az SZDSZ elsősorban emberi jogi érzékenysége és a jogállam melletti elköteleződése okán olyan ügyeket vállalt fel, amelyeket a társadalom jelentős része elutasított. Például markánsan kiálltunk a hátrányos helyzetűek mellett, a cigányok kilakoltatása ellen, szót emeltünk a másságot sújtó diszkrimináció miatt, és ez sokak tetszését nem nyerte el.
- Az évek múlásával fogyatkoztak a szavazóik, de a parlamentbe mindig bejutottak. Az ön széke tehát biztonságban volt, mégsem várta meg a végjátékot, 2006-ban lemondott az elnökségről.
- Sokan számon kérték rajtam, hogy miért nem 15-20 százalékos a támogatottságunk. Bezzeg, ha ők lennének az elnökök… Gondoltam, esélyt adok az utánam jövőknek. És az lett a vége, ami.
- A Horn-kormány belügyminisztere volt, de a következő két koalíciós kormányban már nem vállalt szerepet. Megfutamodott?
- Szó sincs róla. A Horn korszakban levontam azt a tanulságot, hogy nem jó, ha az egyik koalíciós párt vezetője a másik koalíciós párt vezérének a beosztottja. A kormányon belül nagyon kemény vitákat folytattunk, de hiába képviselt a két párt ellentétes álláspontot, a kormány mint testület döntött, ezért ezt nem lehetett nyilvánosságra hozni. Úgy véltem, egészségesebb, ha a kisebbik koalíciós párt elnöke nem kormánytag, mert ha nincs függelmi viszonyban, szabadabban tudja képviselni a pártja véleményét, akár bírálat formájában.
- 2013. október 23-án ön is ott állt a műegyetemi rakpart színpadán. Ez volt az első, egyben az utolsó alkalom, amikor együtt lehetett látni szinte az egész ellenzéket. Aztán a választáson akkora pofont kaptak, hogy a fal adta a másikat.
- A választók igénye volt az összefogás, a pártok ennek próbáltak megfelelni. De valódi összefogás helyett csak rövid életű együttműködés jött létre, utána mindenki elkezdte sütögetni a saját pecsenyéjét. Az emberek érzékelték ezt, nem is mentek el szavazni, ezért győzhetett a Fidesz.
- Hérakleitosz szerint "nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba". Ennek alapján dönthetett úgy Botka László, hogy egyedül fogja megváltani a világot?
- Én az előző választáskor is azt mondtam, most is állítom: elnézve az ellenzéket, mindenki külön sírhelyért harcol a közös temetőben. Ne legyen igazam, de szerintem ebből az lesz, hogy megint nyer Orbán, és megint lehet majd egymást hibáztatni a vereségért.
- A dugába dőlt összefogásra ráment a médiakarrierje. Ekkor vált meg öntől a Klubrádió, ahol akkor már jó ideje műsort vezetett. Megérte?
- Akkor és ott hittünk az összefogásban, és ha én fölvállalok valamit, nem szoktam méricskélni. A rádió bizonyára úgy ítélte meg, hogy a politikai szerepvállalás nem fér össze a közszolgálatisággal. Amúgy nem érhette őket meglepetés, hiszen reklámozták a rendezvényt, azt is bemondták, hogy én ott fel fogok szólalni. Pár nappal az esemény után telefonon közölték velem, hogy a továbbiakban nem tartanak rám igényt. Szerettem műsort vezetni, de hát több is veszett Mohácsnál. Nem sokáig őrizgetem a veszteségeket magamban. Úgy gondolom, mindenen túl kell és túl lehet lépni - önvédelemből.
- Kicsit eltűnt, mostanában alig szólal meg. Nem aggasztja a jövő?
- De aggaszt, csak sokan érzik úgy, hogy nekem a jövő alakításában semmi helyem. Tudomásul veszem, hogy már nincsen rám szükség. Most mások csinálják a politikát, én meg kívülről nézem.
- Legutóbb pár hete hallottam önt Bolgár György műsorában. Dühös volt, pedig nem szokása.
- A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot ért hamis vádak dühítettek fel, és mivel nyilvánosan vádoltak meg minket, nyilvánosan kellett válaszolni. Érdekes szervezet a Szolgálat. 1990-es megalakulásakor a Fidesz és az SZDSZ teljes vezérkara az alapítók közt szerepelt, s az elnökségben rajtam kívül most is jelen van például Kövér László, Demszky Gábor, Harrach Péter, a kuratóriumban Szájer József, és a védnökeink közt Áder János illetve Sólyom László. A szervezet sokféle segítséget nyújtó egészségügyi programjának szerves része a fóti lovasterápiás központ, amely a gyermekváros mellett, egy állami tulajdonú telken van. A fóti gyermekváros felszámolását egy internetes lap úgy vezette fel, hogy az ügy mögött "a kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló" gyermekmentő szolgálat áll, mert terjeszkedni akar, ezért megszerezné a Károlyi kastély parkját. Súlyos hazugság, már csak azért is, mert mi sem értünk egyet a gyermekváros megszüntetésével. Szabó Tímea (a Párbeszéd társelnöke - a szerk.) még rádobott egy lapáttal a hazug cikkre, amikor a Klubrádióban elmondta, hogy ez milyen felháborító, aljas dolog részünkről. Ha egy politikus megszólal valamilyen ügyben, előtte szíveskedjen tájékozódni. Talán avítt elvárás, de én már ilyen avíttan fogok meghalni. Egyébként azt kellene kideríteni egy igazán jó oknyomozó újságírónak, hogy kinek lett egyszeriben sürgős és fontos a gyermekváros felszámolása? Pillanatnyilag egy dolog látszik biztosnak: óriási üzlet lesz ez valakinek, hiszen a kastélyfelújítást preferálják, hatalmas összeget lehet kaszálni ezen a jogcímen.
- Állítólag luxus wellness-szállodát csinálnak a Károlyi kastélyból. Ha így van, meddig lesz maradásuk a szomszédban?
- Mi is ettől félünk. Úgy kaptuk meg a telket, hogy mezőgazdasági terület volt. Terepet rendeztünk, felépítettük a lovardát, fejlesztettünk, rengeteg pénzt öltünk bele. Mára módszertani központtá nőtte ki magát, ahol a gyerekek kezelésén kívül hazai és külföldi lovas terapeutákat képzünk. Úgyhogy amikor azt halljuk, hogy a wellness-szálló mellé lovardát terveznek, felmerül bennünk: nem biztos, hogy újat építenek, hiszen van lovarda a szomszédban.
- Ilyen furfangos szándékok által irányított politikai világban élünk?
- Sokaknál látom, magam is tapasztalom, hogy a politika benyomul a magánéletünkbe. Ha valaki lájkol valamit, aláír egy gyűjtőívet vagy megosztja egy közösségi oldalon a közintézményekben szerzett negatív tapasztalatait, esetleg vidéken beül egy baloldali programra, nem tudhatja milyen retorzió éri. A világban sokáig mi voltunk a példa arra, hogyan kell demokráciát építeni vér nélkül. Most avítt eszmék ülnek tort fölöttünk, szétlopják az országot, tombol az össznépi hazudozás, az emberek hülyítése. Európa elhűlve nézi, mik történnek, és miért hagyjuk.
- Antall József azt mondta: "teccettek volna forradalmat csinálni". Hallgatnunk kellene rá?
- Nem, ne folyjon vér. Előbb-utóbb rájönnek az emberek, hogy becsapták őket, hogy el kell menni szavazni és leváltani azokat, akik otrombán és lelketlenül elbántak velünk.
- Most, hogy már nem befolyásolhatja a történéseket, tud még fájni valami?
- A térdem rendszeresen. De ha arra gondolt, fáj-e, amit magam körül látok, belőlem nem fogja előhozni a világfájdalmat. Hiszek abban, amiben korábban is hittem. Bár most pokoli állapotok uralkodnak és vállalhatatlan utakra vitték az országot, ettől még úgy tartom, páratlan lehetőséget kaptunk a rendszerváltással, és továbbra is Európához kell tartoznunk. Igaz, olyan dolgokkal szembesülünk nap mint nap, amikre legrosszabb álmainkban sem gondoltunk, de ebből nem az következik, hogy szemétre kell dobni az elmúlt majd’ harminc évet. Elemezni kellene, mi volt jó, mit kellene továbbvinni és mit sürgősen elfelejteni. Egyszer talán annak is eljön az ideje, hogy a felek egy asztalhoz üljenek, és hátsó szándékok nélkül, vádaskodás, gyűlölködés nélkül mindent megtárgyaljanak.
- Amikor az ország sorsa volt a tét, mindenki odaült az ellenzéki kerekasztalhoz, annak ellenére, hogy nem voltak kebelbarátok. Mit tudtak ők, amit a maiak nem?
- Más volt a szituáció: egy puha diktatúrából demokráciát kellett faragni, miközben tartani lehetett attól, vajon mit fog ehhez szólni a Szovjetunió. Most is az ország sorsa a tét, csak most nem rendszert kell váltani. Azokat kell leváltani, megfosztani a hatalomtól, akik elrontották ezt a rendszert, hogy az országot visszavezethessük arra az útra, amelyen elérheti eredeti céljait.